Ezek után módszeresen szemügyre veszem a látogatókat: ki lehet az első fecske, ki az öreg róka. Tény, hogy nagyon sok a tizenéves „friss hús”. De azért jó pár túlkorost is találni, akit talán épp az ellenpólus felhozatala vonz ide. Bár rájuk se úgy néz az ember, hogy úristen, de öregek, hisz fiatalosan öltöznek, mozognak, viselkednek, csak a szakállukba vegyülő ősz szálak árulkodnak. Kivéve persze az olyan „nagy öregek”, mint mondjuk Sziámi, akinek az egész feje fehér, de rá nem is emlékszünk, milyen volt fiatalon. Ajjaj, lehet, hogy néhány év, és ránk is így néznek majd?
Nevetni jó!
Persze az igazi vérciki a sok kiöregedett zenész, aki nem jön rá, hogy a közönség tombolása nem az ő szuperprodukciójuknak szól, hanem az egész sátor azon röhög, hogy egykori önmaguk mai karikatúrájaként van merszük kiállni eléjük. Ennél már az is jobb volt, amikor Csuka Mónika nevenincs gyerekegyüttesei léptek fel. Például a Baby Lady az Üllői úti fuck alapos dalszöveg-átiratával, melynek „Ne fogadj el idegentől édességet!” refrénjére csak úgy záporoztak az óvszerek a pódiumra. Végül is csak a cukrosbácsitól kell félni, a kotonossal elég óvakodni, nemde?
De miért nem a kicsi, formás mellűeket?
A sok kiskamasz a vizespóló versenyen sem restelli megmutatni bájait. Bár így az első napon még egyetlen átnedvesedett ruhadarab sem került le viselőjéről (a kordon egyik oldalán sem), azért a karikás tizennyolcast ki lehetett volna tenni a Táncdalfesztivál sátorra. – Pólót le! Pólót le! – ordította ezer torok, hogy aztán a felszólításnak nem engedelmeskedő fellépőktől rövid úton búcsút vegyen. – Menjen, vagy maradjon? – buzdítják döntésre minden alkalommal a nagyérdeműt a nedvesítésipari szakmunkások fenn a színpadon, és a velük szemben levegőbe emelkedő karok lendüléséből szűrik ki a továbbjutókat. Sosem értem, miért selejtezi ki a jónép a kicsi, de formás keblűeket, hogy helyettük tejcsárda méretű idomokkal megáldott lógósokra voksoljon…
Sziget viselet
Azért a Sziget-viselet egy érdekes dolog. Pillangószárnyú lányok, szivárványszín pasik, breton zászlóba csavart figurák, feketébe olvadó rockerek mind megférnek ezen a talpalatnyi földön. Elgondoltam, hogy ha az ölelő Duna két ágán túl nem a konformizmus diktálná az öltözködést, mennyivel színesebb világban élnénk a hétköznapjainkat is. Persze nemcsak a ruha teszi a szigetlakót, hanem a viselkedés is. Az a lazaság, ahogy vadidegenek rád köszönnek, lemosolyognak, táncra perdülnek veled, s mindezt olyan természetességgel, hogy senkinek sem jut eszébe visszautasítani e gesztusokat, inkább mindenki viszonozza őket. Ez adja azt az utánozhatatlan fílinget, ami csak a szigetelők kiváltsága. És ezért van, hogy az összetartozás jelét a karjukon viselők már odafelé a héven is úgy viselkednek a másikkal, mintha régi jó barátok volnának.