Átvette az állam a Haladás Sportkomplexumot és az üzemeltető céget a szombathelyi önkormányzattól

Közel fél év csúszással, de megjelent az átvételről szóló rendelet a Magyar Közlönyben.

A Magyar Közlöny június 28-i számában jelent meg a rendelet, ami szerint a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. állami tulajdonba került.

Ezzel véget ért a tavaly ősztől tartó folyamat, ami azért indult, hogy az állam legyen az üzemeltetője és a tulajdonosa a fent említett cégnek.

Mészáros D. Zsolt

Eredetileg már ez év elején át kellett volna vennie az államnak a létesítményt, de némi zavar támadt az erőben, mint utólag kiderült, Megszületett a megállapodás a szombathelyi Haladás stadion államosítására 2021. June 18. 15:09 pénzügyi elszámolási vita volt a háttérben.

Ami viszont meglepő, hogy a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter rendelete szerint az állam 2022. december 31-ig gyakorolja a tulajdonosi jogát a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. felett.

Nem tudjuk, ez mit jelent, két dolog lehetséges:

A rendeletet simán meg lehet hosszabbítani 2022. december 31. utánra is, de lehet, arra készülnek, hogy új tulajdonost keressenek a komplexumnak.

Az előzmények

Tavaly december elején érkezett a hír, Vissza a babaruhát! – Az államhoz kerül a Haladás-stadion működtetése 2020. December 02. 18:36 hogy az állam átveszi a Haladás Sportkomplexum működtetését a szombathelyi önkormányzattól, egy héttel később az is világossá vált, hogy az állam nem csak a működtetést, hanem a tulajdont is viszi Szombathelyi stadionátadás - Nem csak az üzemeltetés kerül állami kézbe, de a 14 milliárdos vagyon is 2020. December 13. 07:14 a megállapodás szerint.

Az önkormányzat azért kényszerült erre a lépésre, mert nem volt pénze a városnak az üzemeltetésére. Mint szeptemberben írtuk, 278 millió forintba került tavaly a Haladás-stadion és sportcsarnok üzemeltetése 2020. September 27. 07:32 egy év alatt – nem számolva az amortizációval – közel 300 millió forint kell ehhez, 2019-ben és 2020-ban ezt az összeget a HVSE megkapta az államtól, Két év alatt 600 millió forint közpénzt fordít a kormány a szombathelyi stadion üzemeltetésére 2019. May 01. 07:06 de idén biztosan nem érkezett volna plusz támogatás.

Még karácsony előtt Nemény András, Szombathely polgármestere a kormánnyal kötött megállapodás részeként leváltotta a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. szeptemberben kinevezett igazgatóját, és helyére azt a Gál Sándort nevezte ki január 1-jétől, akit éppen a jelenlegi városvezetés küldött el.

Márciusban át kellett volna adni

Gál Sándor január végén lapunknak adott interjújában Mit akar az állam a Haladás Sportkomplexummal, ki használhatja majd, miért nem fizet a HVSE? 2021. January 31. 19:10 még azt mondta, hogy február végén aláírják a megállapodást, és márciustól az állam üzemelteti majd a stadiont, valamint a hozzá tartózó egyéb létesítményeket. Ráadásul az átvételről már január 22-én határozatot hozott 30 millió forintért világítja át az állam a Haladás-sportkomplexumot, mielőtt átvenné az önkormányzattól 2021. January 27. 07:00 a kormány, a döntés értelmében február 28-ig kellett volna lebonyolítani az átadást.

De márciusban kiderült, Nem sikerült határidőre átadni a Haladás sportkomplexumot az államnak 2021. March 01. 14:57 hogy ez nem megy olyan egyszerűen, akkori információink szerint pénzügyi elszámolási viták álltak a háttérben. Március közepén az önkormányzat kérdésünkre közölte, Közel egy hónap csúszás után elkészült a terv, hogyan adják át a Haladás-stadiont az államnak 2021. March 17. 06:59 elkészült a terv, hogyan adják át a Haladás-stadiont az államnak.

66 millió forint felett ment a vita

Aztán sokáig nem történt semmi, június elején ismét feltett kérdésünkre Fél éve nem sikerült átadni az államnak a szombathelyi Haladás Sportkomplexumot 2021. June 01. 19:30 az önkormányzattól azt a választ kaptuk, hogy most már az államon múlik, mikor veszik át a sportkomplexumot. Azt is hozzátették, hogy megállapodtak a felek és továbbra is érvényes a szerződés, és cáfolták, hogy pénzügyi elszámolási viták lennének.

Viszont a most nyilvánosságra hozott megállapodásból kiderül, hogy valóban volt pénzügyi egyeztetés. Ugyanis az új tulajdonos, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) vállalta, hogy a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Nonprofit Kft. helyett kifizeti annak lejárt adósságait az önkormányzatnak.

Összesen mintegy 66 millió forintról van szó. Ebből 45 millió forint tagi kölcsön, amit az önkormányzat korábban adott a cégnek. A kft. ezen kívül tartozik még 15 millió 718 ezer forint építményadóval és 5 millió 856 ezer forint iparűzési adóval. Ezek az állami átvétellel rendeződnek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet