Kamion keresőben
Összehasonlítási alapként az első, 2000-ben lebonyolított Budapest Parádé példája lebegett előttem, így sokat tapasztalt utcafesztiválozóként vidáman vettem az irányt a József Attila utca és a Belgrád rakpart találkozása felé.
A Duna partjától párszáz méterre azonban nemhogy egy kamion, de még egy árva mikrobusz sem jelezte számomra, hogy innen készül útjára indulni a főváros nyárzáró eseménye. Szórakozott hümmögések és homlokon szaporodó izzadságcseppek közepette meginogtam, és elindultam visszafelé azon az útvonalon, amelyen két évvel ezelőtt már javában döngött a csinnadratta. Csakhamar kiderül, hogy a hangfalakkal megrakott kamionok a Bajcsy-Zsilinszkyről kanyarodnak rá az Andrássyra, megfeszítve az idegeket még a legnyugodtabb kamionfőnök fejében is, hiszen tavalyelőtt ennél jóval gördülékenyebben működött a szervezés, és nem volt ennyi variálás.
Ki tudja túlharsogni a másikat?
A végeredmény most az lett, hogy eleve megrövidült az útvonal, és a sorban előrébb álló utazó monstrumok ezért óriásit szívtak. A thriller azonban még nem ért véget, mert egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy a kamionok két sorban menetelnek egymás mellett, többezer wattnyi zene kibírhatatlanul kakofónikus összeolvadását eredményezve.
A viszonyítási alapom még mindig él: eszerint 2000-ben a járgányok egyetlen hosszú sorban, kiegyensúlyozottan adagolva a zenét haladtak, tartva a körülbelül 50 méternyi távolságot egymástól. Idén pedig órákon keresztül arra hasonlított az egész, amikor egy emberöltővel ezelőtt Jamaicában a sound systemek (hangfalakkal és dídzsékkel megpakolt teherautók, amelyek azért versenyeztek egymással, hogy eldöntsék, melyikük szól hangosabban) nekigyürkőztek, és megpróbálták túlharsogni egymást.
A bikanyakú ütögetők
Úgy látszik, a VOLT és a Sziget Fesztivál után túlságosan is lazára fogták volna a gyeplőt, és elhanyagolták a kétsoros kamionkötelék ésszerőségének átgondolását.
A party persze így is nagy durranás volt, hiszen embertömegileg még a legendás szülőanyát, a berlini Love Parade-ot is leköröztük: egy gombostűfejet alig lehetett volna leejteni a jelentősebb bekötőutaknál.
Persze a tipikusan magyar bulikellékek, az egymást műanyag székekkel püfölő bikanyakú szekrények idén sem hiányoztak, a biztonságiak pedig a természetes szelekció jegyében nem nagyon akartak közbelépni. A kulturált tombolás szempontjából még nagyon messze vagyunk Európától, de szerencsénkre ez csak egy kisebb társadalmi szegmensre jellemző magatartás; a ténylegesen szórakozni vágyók széles vigyorral, vízipisztolyokkal a kézben, csodakalapokkal a buksin, testfestékben fürödve, extravagáns rucikban, neadjisten tigriscsíkos bundában vagy éppen félmeztelenül ugrálták végig a felvonulást. Bízunk benne, hogy megtartják e jó szokásukat! :)