Egy átlagos csütörtök este van a klubban: füst, sör, és zenegépből üvöltő alternatív slágerek. Csak nyolc óra körül járunk, ami annyit jelent, hogy még nem hallani öblös és alkoholszagú torkokból "sej ribizli" féle örökzöldeket. Egyelőre el lehet vegyülni a tömegben (a tömeget hangsúlyoznám) feltűnés nélkül. Sajnos, ha nincs ismerősünk - ha ennyi emberből nincs egy haverod sem, antiszociális típus vagy-, akkor a pultnál állva kell vadásznunk egy-egy megüresedő helyre. Ha elég gyorsak és éberek vagyunk, egy órán belül talán le is tudunk ülni.
Az iszogató (na jó, vedelő) tömeget egy dolog köti össze: mindenki fősulis buliba tart. Van aki a Papayába, van aki a Romkertbe, de mindenkit a bulivágy és az alkoholgőz hajt. Mi úgy döntünk, oda megyünk, ahova a legtöbben járnak: tehát a Romkertbe. Oppá bocsánat: az Olds Rom Pubba. Mert most már így hívják. Tessék megjegyezni!
Bárkit kérdezek, hogy miért jár a Romkertbe (nekem már csak Romkert marad), mindenki azt válaszolja, hogy a családias hangulat miatt. Megmondom őszintén, először fogalmam nem volt, hogy lehet egy diszkónak családias hangulata. Már-már rémképek gyötörtek, hogy apák a bárpultnál, míg anyuka rázza magát a táncplaccon, de szerencsére nem ezt jelenti. A titok, hogy itt szinte mindenki ismer mindenkit, ha nem is névről, de látásból mindenképp. A Romkertben nem kell félni a tipikus diszkóbetegségtől sem, vagyis ha véletlenül nekimész valakinek, nem fognak rögtön agyonverni. A békés hangulat mindenestre közönségvonzó.
A klubos alapozásnak két alapfeladata van. Az egyik természetesen, hogy megadja a kellő hangulatot a bulihoz, a másik pedig, hogy kiszemeljük azt a lányt vagy fiút, akivel a Romkertben tánc közben fogunk megismerkedni. Már persze, ha nem nyomják el agyunkat az alapozásnak használt szerek. Lányok esetében tíz centi vastag púder, fiúknál tíz liter mennyiségű sör. Ha ezek használatát megpróbáljuk a minimumra csökkenteni, talán még látunk is néhány szép lányt, vagy sármos fiút. Jól jegyezzük meg őket, mert néhány hölgyemény lepkéket megszégyenítő módon vedlik át a Romkertben királykisasszonnyá (vagy boszorkánnyá).
Ha átértünk a megint megújult Romosba, még nem tűnik fel semmi változás. Az alsó szint ugyanis maradt a régiben. Még mindig két részre van osztva a terület, az egyik részen lebuj stílusú füstös kocsma, a másikon igényes pult és fotelek. A fősulisok kedvence a kocsma, ahova hétközben nem szívesen tér be az ember, hiszen a gyanús alakok és kéregető hajléktalanok egyik kedvelt szórakozóhelye ez. Ilyenkor azonban megváltozik a közönség is, és megérkezik Csuta, akit sokszor nagyobb érdeklődés kísér, mint a sztárvendégeket.
A szintetizátoros hangulatfelelős mulatós zenéjére tömegek ropják a denszet, de még többen táncolnának, ha nem lenne olyan kicsi a hely. Sajnos a táncolók néha a pultnál dülleszkedők kezéből is kiverik a poharat, ami előbb-utóbb arra készteti az embert, hogy felmenjen a tágasabb felső szintre. Bár egy dolog mindenkit visszatart: lent olcsóbb az ital. Ez egyébként elég furcsa, hiszen kevés olyan diszkó van, ahol a két emelet között ekkora árkülönbség lenne.
A felső szinten már szembetűnő változást vehetünk észre. A két kisebb teremből egy nagy lett, ami a helykihasználás szempontjából határozott előrelépést jelent. A tulajdonosok végre belátták, hogy semmi szükség egy olyan teremre, ahol csak house dübörög. Az, hogy itt soha nem táncolt öt fanatikusnál több, nem lehetett kifizetődő dolog. A kisterem helyén most igényes asztalok és kivetítő van (keddi BL meccsek hajrá), a termek közötti falat pedig kibontották, így a táncparkettnek lett egy külön kis pihenőhelye.
A zene is maradt a régi, ugyanaz a slágerdisco, mint eddig. Ez tükröződik a közönségen is, a táncolók majd háromnegyede lány. Ez vagy azért van, mert erre a (nyál)zenére csak ők vevők, vagy mert a fiúk ekkora már teljesen kiütik magukat. Mindenesetre keddenként néha felcsendül egy-két unicum is (Bikini, KFT, Anima), de ha csütörtök, akkor: tömegzene.
Az átalakítás azonban nem nyelt el minden pénzt, legalábbis a sztárvendégekből erre következtethetünk. Eddig nem volt jellemző, hogy majdnem minden buliban itt legyen valaki kis országunk nagy zenei palettájáról, most azonban megszámolni sem lehet a sok fellépő sztárocskát.
Végezetül egy cseppet sem elhanyagolható dolog: az árak. A Romos is különböző akciókkal csábítja a vendégeket, amik első hallásra nagyon vonzónak tűnnek. Sajnos azonban a vad kapitalizmus és a magyar furfang egyaránt rányomja a bélyegét a kedvezményekre. Ha például vodkanarancs parti van, akkor egy pohár kb. ötven forintba kerül a plakát szerint. Ez a bizonyos pohár két decis, de csak egy(!) decit töltenek bele. El lehet képzelni mennyi vodkát tartalmaz. Annyit elárulok, hogy nem fél deci. Sajnos körülbelül négyet kell összeönteni, hogy érezzünk valamit, tehát majdnem ugyanott vagyunk, mintha alapáron vennének az italt. Azt már csak halkan jegyezném meg, hogy éjfélkor bejelentik: elfogyott a kedvezményes ital. Miközben ezt állítják annyit azért megtehetnének, hogy elrejtik a hátuk mögött tornyosuló teli vodkásüvegeket. De, ha ezen túllépünk, akkor a lenti kocsmarészt egy olcsó helynek könyvelhetjük el.
Az emeleti diszkó árai az átlagos húzzuk le a részegeket elven képződnek. Ha valaki ittas, akkor kifizeti a háromszáz forintot a nullaharminchármas sörért. Inkább, mint hogy szomjan haljon...
