Ennyire azért nem egyértelmű, nagyon mix vagyok. A testalkatomat édesapámtól örököltem, de ő kékszemű és szőke. A barna haj és szem már anyukámtól jött.
Melyikükkel volt jobb a kapcsolatod?
Én mindig apus voltam azért is, mert őt láttam kevesebbet. Szinte egész nap a bányában dolgozott, így neki jobban örültem, jobban ragaszkodtam hozzá.
A diákéveid alatt próbálkoztál az újságírással is.
Nem volt ez olyan komoly. Az egész azzal kezdődött, hogy édesanyám meg akart büntetni. Abban az évben nem lett olyan a bizonyítványom, mint amilyennek szerették volna, és így kitalálták, hogy nem csak henyélésből fog állni a nyári szünet, hanem csinálnom is kell valamit. Ekkor küldtek el erre a képzésre, de ez csak egy pár hetes tanfolyam volt. Végigcsináltam, jó volt. De az egész inkább csak arra volt jó, hogy a barátnőim előtt felvághassak, hogy újságírást tanulok.
Egy országban minél többen járnak templomba, erkölcsileg annál romlottabbak
Eredetileg minek szántak téged?
Fogalmam sincs. Nem is beszéltünk erről, és én sem kérdeztem soha. Nem akartak erőszakkal semerre sem terelni, hagyták, hogy én találjam meg magamnak azokat a dolgokat, amik érdekelnek, motiválnak.
Mesélted, hogy a modellkarriered alatt, amikor megérkeztél egy új városba, először mindig a piacot és a templomot kerested fel.
Nagyon sokat elárul az ott élő emberekről. Mennyire álszentek, mocskosak, hazugok vagy tisztességesek éppen a helyiek. Szerintem egy országban minél többen járnak templomba, erkölcsileg ott annál romlottabbak. Legalábbis sokszor ez volt a tapasztalatom.
A rengeteg ország, kultúra közül, amikkel a munkád során megismerkedtél, melyiket érezted hozzád legközelebb?
Az arab világ fantasztikus volt. Jobban szerettem ott, mint sok európai országban, azért is, mert az teljesen új volt nekem. Olyan dolgokat ismertem meg, amikről korábban még csak nem is hallottam. Én is Európából kerültem oda, ismertem az európai történelmet, kultúrát, mentalitást és az egy teljesen új világ volt.
Mennyire lettél vallásos időközben?
Semennyire. A szüleim szabadelvűsége miatt anno meg sem kereszteltek, nem akartak rám erőltetni egy vallást sem, hagyták, hogy hadd alakuljon ez is majd magától ki bennem. Tizenévesen, amikor először vettem kezembe a Bibliát a történetek nagyon lekötöttek, nagyon érdekeltek. Ennek ellenére nem fogadtam el fenntartás nélkül, amit ott olvastam, azért is, mert nem azt láttam körülöttem a világban, ami a tanításokban szerepel. Jézus és Mózes történetét nagyon szeretem és hiszek is bennük. Még abban is biztos vagyok, hogy napjainkban is léteznek ilyen emberek, csak már nem vesszük észre őket.
Kétszer is a halál markából került ki
Az én szüleim ez alól kivételek voltak. Csak akkor jöttek templomba, amikor a kórusban énekeltem. Jó volt összejárni, beszélgetni, remek a templomok akusztikája, de a vallás maga nem fogott meg. Később aztán áttanulmányoztam az öt nagy világvallás történetét, tanításait és végül az ezoterikánál kötöttem ki, amiben mindezekből a legfontosabb megtalálható. Mostanra amúgy is oda jutottam, hogy hívhatjuk bárminek azt az energiát, ami irányítja a világot, az akkor is létezik és mi teljes egészében úgysem érthetjük meg. Ez olyan, mint amikor beiratkozol egy iskolába, aminek a vége ugyanaz: szerzel egy diplomát. Ki könnyebben, ki nehezebben.
Hiszel a sorsban?
Igen. Már gyerekkorom óta foglalkoztatott a dolog, aztán a mindennapjaimba is beleépült az a fajta gondolkodás, ami nem hagyja, hogy figyelmen kívül hagyjam a sorsszerű eseményeket. Kétszer is a halál markából kerültem ki. Sokáig nem tudtam hova tenni ezeket, aztán az olvasmányaim során jöttem rá, hogy ez mind hova köthető és helyénvaló ahogyan gondolkoztam róla. Majd egy alkalommal láttam, hogy az ezekkel foglalkozó irodalmak mind az ezoterika polcon vannak a könyvesboltban. Utána még inkább belevetettem magam a dologba.
Nem veszélyes ez? Sokan azt mondhatnák ezen felbuzdulva, hogy minek törjem magam, lesz, ami lesz, a sorsomat úgysem kerülhetem el.
De tényleg oda lyukadsz ki, akármit csinálsz. Hiszem azt, hogy nem történnek véletlenül a dolgok. Ha kések valahonnan, az biztos, hogy annak a találkozásnak, ami miatt megcsúsztam, annak a pillanatban kellett megtörténnie. Egy gondolatnak abban a pillanatban kellett megszületnie benned, amikor megfogalmazódott. Nem előbb és nem később. Nekem is sokkal nyugodtabb az életem, amióta ezt felfogtam és elfogadtam.
Nyugtalan voltál?
Igen. Részben azért mert fiatal voltam és nem ismertem önmagam. Másrészt azért mert nem találtam a helyem a világban.
Engem is folyton brazilnak, olasznak vagy spanyolnak néztek
Egy darabig azt lehetett hallani veled kapcsolatban, hogy előtted a világhír és hogy mindenképpen külföldön akarsz szerencsét próbálni. Aztán hirtelen, az első Megasztár alatt mintha meggondoltad volna magad.
Igen. Fiatal korában az ember meg akarja váltani a világot, és mindenkinek bizonyítani akarja, hogy ő ezt meg ezt eléri és meg tudja csinálni. Ez akkor rendjén is volt így. Aztán rá kellett jönnöm, hogy nem ez a lényeg, hanem hogy magaddal békében tudjál élni, hogy jól érezd magad a bőrödben. Persze ez azért is volt, mert egy darabig úgy éreztem, hogy ha majd sikeres leszek, akkor megbékélek a világgal. De ez persze nem így működik.
Tényleg ennyi volt? Vagy a hazai állapotokkal volt bajod?
Én büszke vagyok rá hogy itt nőttem fel és hogy Európából jöttem. Akármerre jártam a nagyvilágban, a legszebb épületeket itt találni. Plusz van itt valami őserő amit sehol máshol nem érezni. Kiváltságot nem éreztem miatta, mert eleve kevés magyar lány van kint. Tény, hogy a magyar lányok gyönyörűek, de sokan nem tudják róluk, hogy magyarok vagy hogy hol is van egyáltalán Magyarország. Engem is folyton brazilnak, olasznak vagy spanyolnak néztek.
Mi a helyzet a média mocskos oldalával?
Én vagyok az élő példa rá, hogy nincs vagy, hogy van akit ez elkerül. Pletyka mindenhol van, ez hozzátartozik a sikeres emberek életéhez, de ebbe még nem halt bele senki, én sem fogok. Nevetek rajta, legalább megtudom, hogy mi van a magánéletemben. Főleg a szexuális életemben.
Nem. Sőt, először keményen fejbe vágja az embert, hogy miért mondanak rólam ilyet. Az ember ráadásul elsőre tenni akar valami ellene, hogy bebizonyítsa, hogy ő nem is olyan. Nem tudod kikerülni. Valaki megirigyel, mert hosszabb a szempillád, mint a többieknek, aztán már indul is a lavina. De nem zavar.
Volt egy eset, ami után megtanultam egy életre, hogy nem szabad a pletykával foglalkozni. 2001-ben az aktuális Cosmopolitan bikinishow-ra feljött az édesapám. Munkából jött, hozott magával öltönyt, cipőt azonban elfelejtett bepakolni. Felkapott egy sportcsukát, ami akkor még csak Olaszországban volt menő. Az apukám egy jóképű pasi, mindig egymásba karolva sétálunk, a bemutatóról is úgy távoztunk, hogy én fogtam a derekát, ő pedig a vállamat. Másnap hallottam vissza, hogy a Zitának valami hites pasija van. Kérdeztem honnan veszik ezt és kaptam a választ, hogy előző nap láttak a bemutató után vele távozni. Általában ennyi alapja van egy pletykának.
Van ellenpélda is?
Az embereknek nem szokásuk pozitív dolgokat mondani másokról, ez barátok között működik csak. Az ritka, ha az ember elismerést kap, pláne szakmán belül.
Hogy éled meg a szereplést? Mennyire veszed észre az életeden, hogy többet foglalkoznak veled?
Észrevenni, de ezek is hullámszerűen jönnek. Tudni kell, hogy ez most egy ilyen időszak és soha többet nem jön el. Meg kell tanulni, kezelni ezeket a helyzeteket.
Nehezen viseled, amikor éppen lent vagy a hullámmal?
Nincs mese, át kell vészelni. Ebből is csak tanulunk. Megélsz dolgokat, olyanokat is, amiket egy jobb időszakban nem vennél észre. Jókedvű vagy és valahogy nem fog meg, nem ér el hozzád, pedig ott van. Amikor rosszkedvű az ember, egy kicsit depis, akkor megáll, szétnéz, hogy mi is történik körülötte. És ezek nem történnek véletlenül, biztos valamit elront. A balesetek is ezért történnek szerintem, mert az ember nem jó úton halad. Az egy jel, hogy egy kicsit elgondolkozzon. Manapság az emberek csak akkor gondolkoznak el, amikor ágyhoz vannak kötve. Jön egy lábtörés, egy autóbaleset, az ember egyedül van és gondolkozik.
Nyitott személyiség vagy, árad belőled egyfajta önzetlen kedvesség. Nem éltek még vissza ezzel? Nem veszélyes ez?
Nagyon. Anyukám gyerekkorom óta mondja, hogy nem szabad ennyire nyitottnak lenni. Sokszor meg is égettem magam emiatt és sokszor meg is bántottam embereket ezzel. Nem akarattal, hanem egyszerűen félreértették. Az emberek nincsenek hozzászokva ahhoz, hogy kedvesek velük. Hogy valaki odamegy és megveregeti a vállát vagy megkérdezi, hogy jól van-e. Pedig ez nagyon egyszerű és könnyebb így élni. Ha valakin segítesz, akkor sokszor azt hiszik, hogy akarsz tőle valamit, pedig csak adtam valami apróságot. A fiúkkal meg különösen veszélyes, mert én mindenkivel szívesen beszélek, de ez nem azt jelenti, hogy együtt leszünk. Ezt sokan félreértették. Minek menjek úgy egy randira, hogy nem vagyok nyitott és nem adom meg az esélyt egyikünknek sem.
Haragtartó vagy?
Nem. Két percig tudok haragudni, aztán mar megbékélek. Az a két perc alatt kiengedem magamból a haragomat, aztán lenyugszom. Nagy az igazságérzetem.
Az embernek 10-15 évenként újra kell álmodnia magát
Nem tudom, talán az hogy nem találkoztam még ilyen történettel. Nem olvastam ehhez hasonló esetet, nem találkoztam ilyen problémával az életemben, teljesen új volt az egész. Gyönyörű volt a zenéje is. Érdekes volt hogyan jöhet ki egy olyan ember, aki megerőszakol egy nőt, pozitív hősként a film végén. És még meg is siratjuk a halálát. Én minden egyes alkalommal sírtam végén. Szeretem a drámát, filmben, könyvben, mindenhol.
A filmes statisztaszerepek után most már főszerepekkel is megkerestek. A színház nem érdekel?
Nem mondom, hogy nem érdekelt, de gyerekkorom óta a film volt a mindenem. A színház egy teljesen más világ. A mai napig nem értem, hogy színházi színésznők hogyan egyeztetik össze a munkájukat a magánéletükkel. Régen a színésznők, főleg nálunk inkább színpadon szerepeltek és mellette filmeztek alkalmanként. Mostanra azonban szétvált a két dolog annyira, hogy lehet külön filmszínészi karrierben gondolkozni. És a mechanikája is teljesen más. Máshogyan használod a hangodat, máshogyan mozogsz.
Szóval már gyerekkorodban tudtad, hogy a vászonra akarsz kerülni. Úgy érzed sikerülni fog?
Ez egy érzés, amit éveken át hordoztam magamban. Sokáig le sem mertem nyilatkozni, mert nagyképűnek tűnhet és biztosan az is. De nem tudom megtagadni. Aztán ahogy először említettem a dolgot, beindult valami és a rendezőknek is megmozdult az agyában valami, hogy mi lenne ha. Van is egy ilyen mondás, miszerint vigyázni kell, hogy mit kívánsz, mert onnan hogy kimondtad, életre kel. Egyedül magam miatt félek egy kicsit. Mi lesz, ha nem leszek jó? Akkor egy új álmot kell keresnem, amit kergethetek. Amiről elhiszem, hogy ha beteljesedik, boldoggá tesz. Biztos vagyok benne, hogy az embernek 10-15 évenként újra kell álmodnia magát, mert ha elérsz a piramis csúcsára, akkor onnan ugye lefelé visz az út.
