Így jó nekem és úgy jó nekem, örüljek nagyon, és bárcsak lehetnének ők a helyemben - Ilyen hangos gondolatok hagyták el a monitorba kedvetlenül bújó munkatársaim ajakit, amint tudomásukra jutott, milyen teendőt osztott ki rám főszerkesztőnk. Jelesül azt, hogy minekután oldottabb hangvételű írásaink száma és a mézesmadzag is rég elfogyott leszek szíves útnak eredni, és átadni magam minden földi jó legjegesebbikének, a reformkorban még hideg nyalatként terjedő szájüreg-perverziónak, aztán írni róla helyszínenként egy bekezdést. (Kollegáimnak természetesen sejtése nem volt arról, hogy a nap későbbi szakaszában még elbüffen az érzem, hogy tele vagyok, de nem egy laktató ebéddel mondat, valamint a gyomorfal is karmolgatni fog egy kicsit odabentről, hogy mégis, ezt hogyan képzeltük.)
Mindenhol három gombócot kérünk
A teszteléshez segítségemre volt egy darab spontán gondolatokat rögzítő diktafon, egy darab képi rögzítésre alkalmatos fényképezőgép, és egy darab pótolhatatlan fagylaltfanatikus asszisztens. Kiindulási pontunk annyiban merült ki, hogy mindenhol három gombócot kérünk, és azt a képi rögzítést követően adekvát módon elnyaljuk. Több szabályt nem állítottunk fel. Felháborítóan elfogódott értékelésünket tízes skálán ejtjük meg.
(eper: 4, vanília: 7, tiramisu: 5)
Körutunkat a félelmetes APEH talpazatánál, a Príma Cukrászdánál kezdjük meg ott, ahol már éppen magunk mögött hagyjuk a Petőfi utcai autós gázfröccsöntésekből összeálló napizajt. A bemelegítést egy epergombócra bízzuk, arra alapozván, hogy a klasszikus gyümölcsfless majd helyzetbe hozza eltunyult ízlelőbimbóinkat. Amit várunk, bekövetkezik, csak homlokegyenest ellentétes előjellel: kedvenc gyümölcsöm toroksmirgliző érdességgel gyalulja nyelvemet inkább citrom ez, mint eper. A majdnem megfeneklett projektet az okkersárga-tojásos csíkokkal dekorált, Danettet idéző vanília (és az édes tölcsér, amivel később sehol nem találkozunk!) lendíti tovább, de a vizesség folytán ízében érvényesülni képtelen tiramisu újból lesulykolja kedélyünket.
(csoki: 5, eper: 8, rumos szilva: 5)
Alig fordulunk sarkon az OTP mögötti kollégiumi parkolókból a Kőszegi utca irányába, angyali királykék-magenta cégérével már legyint nekünk a Capri. A banknegyed kellős közepén díszelgő kirakat-fagyizóban tőzsdecápával nem, csokoládéfagyival pedig összefutunk hamar. Fájdalom, de nem teszünk minőségi ugrást: domináló vizesség, felsejlik előttünk egy Nesquick nyúl (no igen, minden csokoládéfagyi kakaóporból készül), asszisztensem élesen bírál: bevillant az a kosz íz. Itt is adunk egy esélyt az epernek, és voálá, hozza a tőle elvárhatót: mintha csak egy hajnali eperkertben gyűjtenénk dézsánkba a friss mannát. A vízióból a rákövetkező rumos szilva zökkent ki, ami nevezett szeszaromából körülbelül annyit tartalmaz, mint amennyi sziporkát egy Sas-kabaré (de ha már alkohol-alap, a citromot igazán lehetne nyakon locsolni tequilával, a körtét meg vilmossal).
(puncs: 4, citrom: 7, somlói: 6)
Haladjunk, haladjunk, hadd hűljön le az agyunk. Következő állomásunk a saját készítésű fagyijával büszkén ékeskedő Claudia. Meg kell hagyni, a punccsal tán nem kéne annyira a típusra jellemző ízharmóniát habos-folyós állagából adódóan alig három percig élvezhetjük. A harsány-savanyú citrom szerencsére szöges kontrasztban áll érzéki-mélyédes társával: kemény, hófehér húsában fognyomokat hagyunk. Mintha vanília meg csoki lenne összevakerva deklarálja társam az utolsó gombócról, ami névadójára, a somlói galuskára mindössze annyiban hajaz, hogy elvétve akad benne tésztafoszlány is.
(mangó: 4, karamell: 6, sajt: 6)
Úgy hatszáz méteren át mozogva ülepítünk, hogy legyen helye a Mészárosnál a hasunkba érkező fagyos porciónak. A honlapján családcentrikusságának és féltve őrzött polgári miliőjének fenntartásáról beszámoló, tekintélyes múltú Rákóczi utcai cukrászdában még mindig nem hagyott alább a rendhagyó trend, miszerint szíveskedjünk előre fizetni a fagyi sem kivétel ez alól. A magyar hip hop lemezlovasok előtti tiszteletadásként egy mangóval nyitunk, aminek majdnemkrémes álaga mögött egy tesco gazdaságos narancslé ízárnyéka vonul át. A karamell dacosan viháncol szánkban, asszisztensem kifinomult képzettársítással egy tűkanyarhoz hasonlítja. Zavarba istenigazából a sajtfagyi hoz, amit muszáj volt nem otthagynunk: trappista harmóniák helyett nem várt madártej-zamat dominál, jóleső tejes-édeskés utóízzel.
(zöld citrom: 7, sárgadinnye: 9, bounty: 6)
Lehetett hallani olyasféléket, hogy az Olasz Fagyizó vesztett régi fényéből, de ezért vagyunk ugye mi, a fagylaltkommandó, hogy ezt dűlőre vigyük. Zöld citrommal indítunk, és megállapítjuk, hogy rekkenő negyven fokban három gombócot ebből bármikor bevernénk. Aztán beleválasztunk a sárgadinnyébe, és megveregetjük saját vállunkat, mennyire jól tettük: savanyúból édesbe hajló aromája egy nullra viszi a prímet minden riválisa elől. Az összképen egyedül az itt-ott kicsit mesterkélten bódító bounty kókuszfagyi ront, de csak hangyányit, mert az elhintett étcsokidarabok simán megmentik a gyilkos kritikától.
(dió: 5, rákóczi túrós: 10, citrom: 6)
A Carte DOr-t oligopol piaci pozíciója miatt eleinte nem is akartuk bevonni ízhadjáratunkba, mivel azonban annyi helyen létezik már, hogy nem lehet nem beleszaladni egybe, muszájnak tartottuk három gombócnyit ebből is bagólesőnkre helyezni. A zeneiskola alatti Szimfónia kávézót választottuk tetthelyül, és dió volt az első mutatvány, amiről annyi derült ki, hogy ha nem lenne benne dió (mármint valódi), akkor nem is lenne dió. A rákóczi túrós már mélyebb nyomokat hagy: huncut cseresznye és fahéj tónusok, egy méterre az aszfalttól lebegve kap oldalba kishíján a hatos helyijárat, figyelmeztetvén, ez nem az olasz riviéra. A citrom hoz le minket a tripről, kesersavanyúsága szomjat indukál, öblítünk. De azt már a klaviatúra előtt. Sajgó gyomorral mert a hedonizmusnak ára van.
