Öt osztály mérkőzik, öt teljesen különböző stílusú műsor vár minket. Az a-sok oviba invitálnak minket, ahol minden lurkónak van hozzáfűznivalója a meséhez. A 9. b 180 fokos fordulatot vesz, és rózsaszín gúnyába bújt srácok adják elő táncukat a Cuki vagyok című kétségesen népszerű slágerre.
Aztán következik a MegaTanár show, amelyet a Puskás diákjai nyernek, mivel
elviselik a felvonultatott tanárok hadát. A d műsora egy kis munkásruhás tánc
a Honky-Tonk Woman-re, majd orral fújt furulyás szám következik az ofőtől,
végül egy kis élőzene. Az e Balázs-show-val rukkol elő, ahol a téma: Miért
ölted meg a házi kedvencemet? Körülményes sorsolás, könnyed feladatok A srácokat a zsűri úgy sorsolja. Kis papírfecnik kupacokban hevernek az asztalon,
melyeken egy-egy elsős neve és osztálya van feltüntetve. Akit kihúznak az szív.
Ha itt van. Előfordul, hogy tizedszerre is a Nincs itt bekiáltással nyugtázhatja
a sorsoló bizottság, bizony újat kell húzni. Nehezen megy a sorsolás a Puskás legjobb nője feladatra is. A teendő: egy óra
alatt nőt varázsolni a kisorsolt legényből. Az eredményt meg bár ne látnánk. A karaoke viszi a pálmát Akad, akinek a zsűri is besegít, hiszen kedvenc számuk kerül terítékre, vagy
nem bírja hallójáratuk a delikvens hangterjedelmét, és inkább sajátjukkal nyomják
el azt. Ennek ellenére kétségkívül a leghangulatosabb feladat az avatón. Férfias, mozgalmas feladatok A gondoskodás eme csutkás példája után élőteke veszi kezdetét az ebédlőben. Négercsók, múzsacsók Az amatőrök viszont hosszú perceket el tudnak tölteni a szétesett csokidarabok
keresgetésével. Ezután múzsájukkal csókolóznak az ifjak, hogy kellő művészi kreativitásra tegyenek
szert osztályfőnökük karikatúrájának elkészítéséhez. Végül a 9. c diadalmaskodik, teljesen megérdemelten.
A már jól ismert betűtésztás feladattal indul a szívatás. Könnyítés: csak az
osztálynévsor első tíz nevét kell megformálni betűkből. Aztán vásárolnak is
az ifjak, 50 forintból minél több dolgot kell behozni a zsűri színe elé.
A következő feladat, ismét egy hosszúra sikerült sorsolás után, a karaoke.
A megszeppent elsős rockot, míg a látszólag rocker valami lágyat kap. De akad
itt mulatós is, sőt a végére a szervezők is belejönnek, előadják az Eddától
A Kör-t.
Igazi fiúkra szabott feladat következik ezután. Az ebédlő közepén a plafonról
egy zöld zsák lóg, amelynek tartalma több mint száz pingpong labda. A feladat
minél többet összegyűjteni, mikor ezek kipotyognak. A küzdelem után kis pihenőt
tartanak a legények: kényelmesen ücsörögnek, míg osztályfőnökük egy cumisüvegből
itatja őket. Természetesen az nyer, aki a leghamarabb kiszívja az üveg tartalmát.
A lassan megéhező elsősök uzsonnája nem más, mint tejszínhabba csomagolt négercsók.
A feladat minél előbb megenni a négercsókot. A rutinosabbak egyben kikapják
a fehér habból a finom falatot, maszat is alig kerül az arcra.
A sikeres rajzolás után már csak az eskü vár a gólyákra. A szervezés itt is
laza, az eskető pedig rögtönzi az eskü szövegét.