Ma reggel különös izgalommal ülök Klári gépkocsijába, amely délelőtt 10 órakor pontosan érkezik a ház elé. Klári története is különleges, mint mindegyiküké, akik itt élnek. 1945-ben édesanyjával jöttek ki, otthon a háborúban édesapja eltűnt. Sokáig tanított a torontói iskolákban, most nyugdíjas. Az út hosszú így van idő beszélgetni. Klári elmeséli, hogy más volt akkor a helyzete a kivándoroltaknak, mint a később jövőknek. nem tudtak angolul, nehezen helyezkedtek el, de aztán lassan egyenesbe jöttek. A később jövők, különösen akik 1989. után érkeztek ki, már bírják a nyelvet, több esetben képzettek és jobban el tudnak helyezkedni.
Nem mindenki politikai okok miatt szánta rá magát a nagy útra
A generációk között van különbség, hisz nem mindenki politikai okok miatt
szánta rá magát a nagy útra. Így a fiatalabbak már nem azokkal az érzésekkel
gondolnak a hazára, mint az 45-ben vagy 56-ban kijöttek. Azok a gyerekek, akik pedig itt
születtek, már csak turista látványosságként és egzotikumként élik meg szüleik
hazáját. Ezért is vagyok izgalomba, vajon milyenek lesznek a kanadai magyar gyerekek.
Az Arany János Hétvégi Magyar Általános iskolába visz az utunk. Kanada egy multikulturális ország, akit befogad azt egy idő után ugyanazok a jogok illetik meg mint a bennszülötteket. Azonban kultúrájuk ápolását rájuk bízza, nem finanszírozza, illetve, ha egyesületként működnek és pályázhatnak. Torontóban a Magyarok Háza tud pályázni, de a Magyar Rádió nem.
A hétvégi iskolában a gyerekek pótolni tudják azt a hátrányt, amit amiben amiatt
vannak, hogy nincs külön magyar iskola. Óvodás kortól egészen középiskolás korig
tanulhatnak a gyerekek, igaz csak hétvégén. Történelem, magyar, nyelvtan és még sok
minden más is szerepel a tantárgyak között. Vélhetően sokan tartják fontosnak ezt,
hisz többszáz gyerek jár a magyar iskolák valamelyikébe. iskolából is több van,
ahova most megyünk azt a Magyarok háza tartja fenn.
A mai napon én az óvodásokkal és a kisiskolásokkal találkozom. Meglep, hogy mennyi
szülő jön el a gyerekekkel az előadásra.
Meglep, hogy milyen szépen beszélnek magyarul
A gyerekek ugyanolyan izgalommal ülnek be a terembe mint otthon, és nézik a
bácsit, aki őket szórakoztatni fogja.
Itt is meglep, hogy milyen szépen beszélnek magyarul. Tiszta kiejtéssel éneklik a
nekik szóló dalokat, tapsolnak, nevetnek, táncolnak. A műsor közben teljesen
elfelejtem, hogy hol is vagyok, itthon vagy otthon. mert már itt is itthon érzem magam.
A műsort követően csinálunk egy csoportképet a gyerekekkel, majd arra kérnek, hogy
maradjak velük, legyek a tanár-bácsijuk. Aztán megértik, hogy ez túl nagy és
teljesíthetetlen kérés, és békében válunk el egymástól.
Még van idő egy kicsit beszélgetni a szülőkkel, és természetesen mindenkinek van története, hogy miért jött el otthonról. Egyre több azok száma, akik a jobb élet reményében fogják a vándorbotot, többen jelzik, hogy majd hazajönnek pár év múlva. Hogy mennyien lesznek akikkel otthon is találkozom, nem tudom. Vélem, azok száma lesz kisebb, akikre ráismerek majd az otthoni utcán.
Vonatkozó cikkünk:
Szombathelyi levelek Torontóból I. rész.pm
Szombathelyi levelek Torontóból II. rész.
