Lóránth János a szürke hétköznapokon a Berzsenyi Dániel Főiskola hallgatója, szabadidejében pedig ő Janow L, akinek keze alatt szinte izzanak a szintetizátor billentyűi.
Szombathely zenei életét bemutató sorozatunk harmadik becserkészett áldozata nevét ugyan kevesebben ismerik, mint az előzőekben bemutatott zenészekét, demó CD-ivel és Papayás fellépéseivel azonban sokaknak okozott már meglepetést és kellemes perceket. Mielőtt a szinti szó hallatán egyesek arra vetemednének, hogy vendéglátós prüntyögősztárokra asszociáljanak, tisztáznunk kell, hogy Jani mindenekelőtt underground zenéket ír egy szakmai körökben professzionálisnak számító, érintőmonitorral is ellátott szintetizátor és néhány komolyabb számítógépes szoftver segítségével. A mai állapotig azonban hosszú út és számos fordulópont vezetett.
"Emlékszem, gyermekkoromban kaptam egy játékgitárt. Én nagyon nem vágtam hogy ezen játszani kell, egyszerűen csak jól mutatott a kezemben, és édesanyám gyakran fényképezett vele. Az első zenei benyomások minden bizonnyal tudat alatt dolgoztak bennem, például amikor nagypapámat hallottam harmonikázni a haverjaival. Aztán a nyolcvanas évek elején édesapám, mint abban az időben sokan mások, az elsők között vett erősítőt és hangfalakat, majd pedig jöttek a bakelitek szép sorjában: Neoton Família, Dolly Roll, nyolcévesen iszonyatosan rajta voltam ezeken."
Igazi klímaváltozásként durrant az a beruházás, ami tizenkét évesen napfényt hozott életébe: gyűjtögetett pénzből vásárolt magának egy kezdetleges Casio szintetizátort 5000 forintért, ami közel egy évtizeddel ezelőtt nem kis összeg volt. Hirtelen felindulásból meg is alapította élete első, hip hop skatulyában tevékenykedő együttesét, mely a két másik tag renyhe érdeklődése és kitartása miatt két hét után úgy feloszlott, mint nagymami rizsfelfújtja a rekkenő kánikulában. Ő azonban továbbra is tartotta a frontot, és egyszemélyes hadseregként állította csatasorba első felvételeit. 1994-ben újabb emlékezetes időszak vette kezdetét: másodikas középiskolás volt, amikor zalaegerszegi barátjával, Krajczár Péterrel megalakították a Connectort.
"Péter nagymamája a mi utcánkban lakott, ő pedig mindig jött hozzá nyaralni, így gyakran bandáztunk együtt. Egy alkalommal üldögéltünk a kertben, és kigondoltuk, hogy fel kéne hozni Egerszegről Péter komolyabb szintijét, ami többpolifóniás volt mint az enyém,, és szebb hangszíneket lehetett kicsalogatni belőle. Busszal gyorsan leruccantunk, összeszedtünk minden zenekészítéshez elengedhetetlen eszközt, itthon pedig összeraktuk a rendszert. Attól kezdve nem volt megállás: találkozásaink rendszeresítve lettek, 1994-től 1999-ig minden nyáron összebútoroztunk két-három hétre, hogy reggeltől estig nyúzhassuk a szintiket és rögzíthessük újabb alkotásainkat. Többnyire vokális számokat kreáltunk: magyarul, de legfőképpen angolul énekeltünk, és erős szintipop behatás alatt álltunk, ami ugyan alig érezhetően és bújtatva, de a mai napig érződik zenéinken. Depeche Mode, Kraftwerk, kezdeti techno okosságok, és a bécsi FM4 rádió absztrakt zenei műsorai - mindezekre visszavezethető a Connector hangzásvilága. 1995-ben már számítógépről használtunk fel samplingeket, Kennedy's Intro című dalunkban például egy cédéről mintavételezett Kennedy-beszéd volt hallható, amint az egykori amerikai elnök egy űrállomásról szónokol. Akkoriban ez nagyon nagy dolognak számított. "
1998-ban már saját zenéket is komponál a Connector mellett, egy Yamaha V-50 Workstationnal karöltve. Egy év múlva Péter rátalál Bella Levente énekesre, akivel rögtön zöldágra vergődik, és ketten megalapítják a Kukac névre hallgató, igényes popzenével színpadra lépő együttest. Jani egyedül vitte tovább és fejlesztette egyre magasabb szintre a hangzást - ekkor már Janow L művésznéven -, egyúttal pedig felismerte, hogy egy zenekarban két ember már valóságos tömeg: elvégre a Prodigyben is lényegében egy ember írja a zenéket, a többi csak a színpadon adja hozzá a maga tehetségét.
A váltás technikai síkon is végbement: 1999-ben a V50-et lecserélte egy Korg Trinity szintetizátorra - amelyből megyénkben mindössze egyetlen darab létezett -, ez horizontálisan és vertikálisan is óriási tereket nyitott meg a zenélésben. Kérdésemre, hogy milyen lelki folyamatokon keresztül vezethető le a zenekészítés folyamata, a következő, elgondolkodásra késztető választ kaptam:
"A lényeg, hogy meg kell tudni ragadni a feelinget és végigvinni addig, míg fel nem építed az aktuális zenének a vázszerkezetét. Aki zenét ír, egyébként is tudja, hogy mindenből következik minden. Én is már annyi klisét és megszokott panelt ismerek - legyen szó akár house-ról, trance-ről vagy szintipopról - , hogy ha most ebben a pillanatban kellene leülnöm zenét írni, nem okozna problémát. Az igazi zenészek azonban egyértelműen áthágják ezeket a szabályokat, úgy is mondhatnánk, hogy olyan akkordokat fognak, melyek papíron nem léteznek. Én már a korai időszakban is hozzászoktam, hogy megtörjem ezeket a bevált dolgokat, gyakorlatilag ez a munkamódszer valamennyi underground és rétegzenének az alapja."
1999-ben felkerültek a Freee Magazin tehetségkutató CD-jére, melyre 500 pályaműből mindössze tizenkettőt válogattak be, a nagyközönség azonban köztudottan nem respektálja ezen műfajokat. Jani második Papayás fellépése alkalmával éppen a helyi közönség hozzá nem értése miatt volt kénytelen egy olyan szettet összeállítani, mely nagyjából a helyi pumpálós house-ra hajazott - ennél mélyebb és komolyabb zenéket bevállalni ott és akkor nem lehetett, a taps és ováció azonban nem maradt el. Ő maga így mesél a mai magyar ember általános mentalitásáról:
"Az emberek úgy gondolkodnak, hogy ami idegen, attól tartózkodjunk. Sem idejük, sem toleranciájuk nincs ahhoz, hogy megismerkedjenek egy másik kultúrával. Ráadásul mivel rétegzenéről van szó, ezért eleve nem is kap akkora teret, az embereknek meg kell keresniük ahhoz, hogy rátaláljanak és felfedezzék - ezt azonban nem vállalják. A hétköznapi ember nem képes eljutni arra a szintre, hogy megérezze ennek az egésznek a zamatát. Nem látják át azt sem, mennyire bonyolult és komplex zenék ezek, a média által beléjük ültetett előítéletek miatt csak rávarrják a tuc-tuc jelzőt és részükről az egész téma el van intézve."
Jani célja mindenekelőtt az, hogy olyan zenéket írjon, melyeket 2-3 év múlva is mindenféle trendektől elvonatkoztatva meg lehet majd hallgatni. Addig viszont keményen gyúr az Anima-remixversenyre, és továbbra is keresi a még járatlan utakat a Zene labirintusában.
További Fülpiszkálók:
Tizenhét
Method Breaks
