Lassan hetedik évébe lép a szombathelyi fiatalokból összeállt Stone Desert zenekar, amit leginkább most már rövidítve SD-ként emlegetnek maguk a csapat tagjai is. Sárközi Ádámmal (Miciri), Rácz Attilával (Dudu) és Hábetler Péterrel (Pöcök) beszélgettünk.
Jó pár éve működtök már, mire volt elég ez az időszak?
R.A.: Én szinte biztosra veszem, hogy ez alatt a mögöttünk álló 5-6 év alatt sikerült annyi ismeretséget szereznünk, hogy a városban, talán meg merem kockáztatni, hogy a környékén is, ismerősen cseng a nevünk. Most már nem kell azzal kezdenünk, hogy bemutatkozunk, hanem tudnak minket hova tenni, ismerik a zenénket. Bár most csak hárman vagyunk itt, had említsem meg, hogy a csapat tagja még Ligetvári Ádám (Liget), aki a dobosunk és lassan jó egy éve, hogy csatlakozott hozzánk Büki Dániel, aki legfőképp a technikusi munkát látja el, de amolyan kis menedzser is.
Ki hogyan kezdte egyébként a zenélést?
S.Á.: Én szólógitáron játszom. Általános iskolás voltam amikor elkezdtem játszani a hangszeren. Nyolcadikosként kezdtem el bűvölni a gitárt.
H.P.: Szintén gitározom, nagyjából 7 éve már, hogy önszorgalomból elkezdtem nyúzni a hangszert.
Senki nem kapott akkor a csapatból zenei képzést?
R.A.: Mindenki magától állt neki a hangszernek. Talán egyedül a dobosunk, aki eljárt egy ideig tanárhoz. Szinte én és Miciri voltunk azok ketten, akik egy percet sem töltöttünk el tanárnál, a többiek, ha csak egy rövid ideig is, de megfordultak némi képzésen.
Hogy lettetek Stone Desert?
R.A.: Nehezen:). Sok név felmerült, hogy mire is kereszteljük a csapatot. Aztán valahogy ez ragadt meg. Bár, most már ezt is inkább rövidítjük S.D.-re. A hangszereken is fent van, már a logónk is ez alapján készült el. Ez szerintem jobban megjegyezhető.
Sok felé jártatok már, például a körmendi Alterábán is.
R.A.: Szerencsére voltunk Szombathelyen egy kisebb fesztiválon és jó visszajelzéseket kaptunk. Így jutottunk el Pestre, vagy például Győrbe, Sárvárra. Szóval ezért is jó ha van fellépési lehetőségünk, mert így gyakorlatilag az egyik szüli a másikat. Hallják, hogy jó bulit tudunk csinálni és hívnak más helyekre is.
Jó néhány saját dalotok van már, mi a munkafolyamat?
H.P.: Miciri hozza a zenei alapot, a Dudu pedig írja a szövegeket. Azt próbáljuk aztán össze és amikor már van valamiféle formája, akkor azért a Liget és én is hozzátesszük a magunkét.
Mennyi kompromisszum van egy dal mögött?
R.A.: Nagyon jól fel vannak osztva munkák, és ennek már van egy megszokott menete. Nem kell különösebb egyezkedés, megy minden magától. Talán inkább, csak a hangulatot és az ihletet kellene állandósítani a kiegyensúlyozott munkához. De ezeket a folyton változó hozzávalókat nem tudjuk kiszűrni.
Hányadik dalnál járok?
R.A.: Hát pontos számot most nem fogok tudni mondani. Valahol 20 fölött, de ezek között van olyan is amit már nem játszunk a koncerteken. Az évek során kikoptak.
Vállalhatatlanok?
R.A.: Hát, úgy érezzük, hogy a mostani színvonalunkhoz képest, már kissé alulteljesítenek.
De van olyan dal is, ami a tempó miatt kerül ki a műsorból.
R.A.: A lassú számokat nem igazán szeretjük játszani a bulikon. Pörögni szeretünk és ha koncerten egyszer már feldobtuk a hangulatot, akkor minek ültessük le? Régebb volt már rá példa, hogy a lassú számokkal megtörtünk az ívet és nem mindig sikerült visszahozni a közönséget. Ezért inkább most kihagyjuk ezeket.
De nincs olyan sok lassú számotok.
R.A.: Kettő, három. Nemrég készítettünk egy lassú dalt, de csak azért, hogy ha egyszer lesz majd egy unplogged koncert, akkor legyen a repertoárban. Meg hát ha egyszer kiadunk majd egy CD-t, akkor arra fel lehessen rakni.
Ha már a koncerteknél tartunk, elégedettek vagytok a bulik mennyiségével?
R.A.: Szerintem ez az ideális amit most sikerült, ebben a fázisban elérnünk. 99%-ban saját számokat játszunk a koncerteken, a közönségünk pedig ismeri már a zenénket. A koncert időszakban pedig olyan kéthetente van egy egy koncert, ami ideális, mert „formában” tart minket, de mellette pedig van időnk alkotni és próbálni is. Ha ez sűrűsödne, mondjuk heti egyre akkor azzal is megbarátkoznánk.
Nagylemez?
R.A.: Az utóbbi időben leginkább az volt a cél, hogy a koncertfelszerelés mindenkinek meglegyen. Amire én egyébként azt mondom, hogy néhány apró felszerelést leszámítva teljes is az arzenál. A lemezzel pedig úgy vagyunk, hogy elkészült egy Mocskos Tánc címet viselő anyagunk. A lemezek elkészültek, de a terjesztés még nincs megoldva.
A lemez az egyébként egy szükséges rossz?
R.A.: Nem mondanám annak. Örülnünk annak, hogy van a kezünkben egy olyan anyag, ami már egy referenciát mutat. Ha az ország távolabbi pontjára is el szeretnénk jutni, márpedig el szeretnénk, akkor ehhez a lemez elengedhetetlen. Most már csak azon múlik, hogy miként tudjuk eljuttatni a megfelelő helyekre.
A Stone Desert zenekar facebook oldala ide kattintva érhető el.
