Emlékeznek még Skrapits Erikre, az egykori No Thanx énekesére?

Már külföldi magyar nyelvű rádióban is nagy sikerrel sugározzák a szombathelyi születésű, Szentpéterfán nevelkedett, 25 éves énekes, Skrapits Erik és a dunaszerdahelyi Arizóna Zenekar közösen készített dalát, amely a Lángolj! címet kapta.

A pop-rock műfajban befutott Erik, az egykori No Thanx zenekar énekese, a szlovákiai magyar nyelvű bandával készített közös lemezen a rock műfajt erősíti. A dal szövegét Puss Tamás, a Phoenix RT frontembere írta. Mint az a szlovákiai magyar együttes honlapjáról megtudható, Eriket az „Ördögi nász” dalukon dolgozó szombathelyi Horváth Zsolt által ismerte meg a zenekar, aki többek közt az énekessel is együtt dolgozik. Az - ének: Maja, gitár: Gerő János, basszgitár: Madari Gábor, szintetizátor: Gasparik Ferenc – felállású csapat már elkészítette a sikerdal videoklipjét is.

Zenekarunk 2008 telén alakult. Az első próbákon még feldolgozásokat játszottunk, de hamar tisztázódott bennünk a cél. Valami egyedit és különlegeset szerettünk volna alkotni. Ezután teljes erővel ráálltunk a saját dalok írására. Már az első években számos helyen adhattunk koncertet. Neves zenekarok előzenekarjai voltunk, emellett saját, önálló koncerteket is adtunk.

Legújabb videoklipjük, a Lángolj!

Első albumunk a „Gyúljanak a fények” címet viseli. Összefoglalja a zenekar kezdetétől készült dalainkat. Erről a lemezről jelent meg első klipünk” Te vagy aki kell” címmel. A lemezt követő koncertsorozat után új dalok írásába fogtunk. Megkomolyodtunk, ezáltal stílusunk még kiforrottabb lett, melyet új dalaink tükröznek leginkább. 2012 novemberében egy EP lemez jelent meg EP13 címmel, melyen 5 dal található.

A 2013-as év sok újdonságot, új videoklipet hozott, mely a „Küzdelem a holnapért” című dalra készült. Ezt az évet sok koncerttel, újságcikkel zártuk, mely elegendő erőt adott ahhoz, hogy elkezdjük második nagylemezünk munkálatait. A korongon 11 dal található, köztük egy vadonatúj videóklip is, amelyet az „Ördögi nász” című dalunkra forgattunk. A lemez címadó dala a Lélekzet. Ez a dal tükrözi legjobban a zenekar gondolkodását

– írják egyebek mellett magukról.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Fülpiszkáló