Pusztacsó mellett található (Lukácsházától mintegy 2 kilométerre) az a furcsa formájú erdő (Csói erdő), amelyet már korábban kiszúrtunk a Google műholdképein, de nem tudtuk, hogy vajon mi lehet az.
Mint később megtudtuk ez nem egy rakétabázis, nem is egy titkos laboratórium, hanem egy elhagyatott, egykori katonai lőszerraktár helye, így kaptuk is nyakunkba a fényképezőgépet és bejártuk az egészet.
Kísérteties hangulat, leltárívek üres szobák, helyiségek s minden, amire számítani lehet egy ilyen helyen, viszont semmit sem tudunk róla. Illetve annyit igen, hogy a Csói erdőben lévő raktár a Savaria laktanya lőszerraktára volt, és a kilencvenes évek végéig a térképeken nem jelölték. 18 épületből áll és állítólag nyugis volt itt szolgálatot tölteni. Amennyiben olvasóink többet tudnak, jártak ott, vagy egyéb emlékeik vannak osszák meg velünk a kommentekben!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!