Amikor az ember kirándulást tervez, néha csak vakargatja a fejét, merre induljon. Sok különleges helyet csak véletlenül fedezünk fel – vagy azért megyünk oda, mert egy ismerős már rácsodálkozott, és továbbadta a tippet. Ez a túrarovatunk épp ilyen meglepetésekre épül: nem célunk egész tájegységeket bemutatni, inkább apró különlegességekre bökünk rá a térképen – néha szó szerint. Most például egy ilyen véletlennek köszönhetően keveredtünk Baranyába, Hosszúhetény környékére. Az már csak plusz íz a mostani utunkhoz, hogy Józing Tóni kollégánk szülőhazája is ez a vidék.
Baranya nem az a táj, ahol egyenesbe jön az ember. Itt minden kanyar mögött újabb domb emelkedik, mintha a föld is hullámokat vetne. A legnagyobb hullám a Zengő, a Mecsek legmagasabb hegye a maga 685 méterével.
A szállásunk egy kisebb hotel volt Kövestetőn, melyet körülvesz az erdő. Semmi flanc, csak épp annyi, amennyi kell. Mindjárt ajánlanak is egy látnivalót, pár száz méterre innen magasodik a Köves-tetői kilátó.
A kilátó tetejéről aztán elénk tárul a változatos mecseki táj. Kelet felé a Mecsek legnagyobb csúcsaira, a Zengőre és a Hármas-hegyre, délkelet felé akár a Duna kölkedi ágáig is elláthatunk.
Lefelé jövet még összetalálkozunk Csinossal is.
Érdemes az erdőben egy nagyobb túrát tenni.
Másnap a helyi tanácsra hallgatva a püspökszentlászlói püspöki kastély, és az azt körülvevő arborétum felé vesszük az irányt. Hosszan kaptatunk felfele, körülöttünk erdő és pofás kisházak terülnek el.
Az úton keresztben galacsinhajtó bogarak görgetik szorgosan rakományaikat. Óvatosabban lépdelünk.
Maga a terület egyébként szépen gondozott, és jól bejárható, emellett nagyon is szép.
Ideje visszaindulni a szállásra. Vagyis indultunk volna, mert egy vaddisznó állta utunkat. Kíváncsian jött felénk, mi pedig nem tudtuk hogyan tovább... Aztán az első meglepetés után kiderült, hogy a disznócska meglepően szelíd. Nyomunkba szegődött, de ha megfordultunk azonnal hátrébb húzódott. Egy másik kiránduló csapat répával kínálta, nem állt ellent.
Valaki mellettünk tudni véli, hogy a szelídségének az az oka, hogy egy helyiek által befogadott és nevelt alomból származhat. A lábait nézve, ez nem is kizárt.
A malacka még incselkedik velünk egy kicsit, aztán eltűnik a sűrű növényzetben.
Persze, ha már itt vagyunk Pécset sem szabad kihagyni. Egy nyúlfarknyi idő még maradt rá a túránkból.
Amolyan lesz, ami lesz módon barangolunk a városban, útba ejtve a Főteret, és minden elérhető távolságban lévő látnivalót.
Végül a tettyei városrésznél zárjuk túránkat. Ezekkel a látképekkel búcsúzunk a helytől, és persze az érzéssel, hogy nem is születtél olyan rossz helyen, Tóni!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
