Az elmúlt harminc évben a légifotós Nick Gleis a legnagyobb légitársaságoktól és a legmódosabb egyéni kliensektől kapott megrendeléseket. Telefonja bármikor megcsörrenhet úgy, hogy a túloldalon egy kormányfő megbízottja van, pedig ezek a típusú fotók portfóliójának csak egy szegletét jelentik. Igaz, mind közül a legérdekesebbet: speciális felelősséggel is jár, hiszen rutinszerűen kell menedzselnie olyan képek garmadáját, amiknek nem szabad semerre sem tovaszivárogniuk.
Markáns sorozata blogról blogra vándorol, olyanok szemeit irányítva rá a világ vezetőinek sok milliárdba kerülő ízlésére, akik máskülönben soha nem nyerhetnének betekintést a 30 ezer láb feletti pazar luxus világába.
Amit csinálok, arra a kedvenc kifejezésem a Capturing Aircraft Ambience (nagyjából: a légijármű légkörének megragadása). Be akarom rántani a nézőt a világba, ami körülvesz akkor, amikor készítem a fotót.
Visszajáró vendég a fedélzeten
Gleis nyolcszáznál is több gép fedélzetét fotózta már, ezek közül kétszáz fölötti számban került célkeresztjébe Gulfstream repülőgép, ami jelenleg a világ leggyorsabb magángépe, 10 millió dollár alatt nem is lehet hozzájutni egyhez sem. De beszédes az is, hogy a Fortune magazin 500-as listáján a legjövedelmezőbb vállalatok egynegyede ilyet működtet - ahogy az amerikai kormány is.
Nagyon keveseknek adatik tehát meg, hogy belépjenek ebbe a csodába, Gleis pedig kvázi visszajáró vendég: fényképezett már méltóságoknak Japánból, Dél-Koreából, Törökországból, Mexikóból, Szaud-Arábiából és Kínából. A kritikusok persze főleg az afrikai vezetők fémmadarairól készült képei miatt találják meg a fotóst, feltételezve, de be persze soha nem bizonyítva, hogy azokért esetleg olyan pénzt is kapott, amihez vér tapad. És itt persze belecsúszunk a fotóetika kérdéskörébe, amit most helyhiány miatt nem feszegetünk (talán majd egyszer, de ha az Olvasó fantáziája beindul, azzal gond nem lehet).
A képviselt műfajból adódóan Gleis nem szívesen látja viszont képeit kiállításokon, bár a neves Martin Parr meghívásának nem tudott ellenállni. Képeinek befogadásáról mindazonáltal sajátos véleménnyel van:
a hétköznapi szemet nem a fényképészi kvalitások vonzzák munkáimban, hanem maga a kép tárgya. Ez mindig egy kicsit problémát okoz nekem.
Tanácsban viszont nem fukarkodik.
Túl sok fotós hagyatkozik manapság szoftveresen előállított digitális trükkökre, de olyan képek esetében, amik se nem izgatják, se nem informálják a nézőt. Azt javaslom minden feltörekvőnek, hogy lassítsanak le, és vegyék szemügyre a terepet még egyszer. Van egy jobb szög? Optimálisak a fények? Végtére is a megvilágítás az alfa és az omega.
Mielőtt megfogadnánk, táplálkozzunk egy kicsit az ő fotóiból, az alábbira klikkolva.
