Irén néni segítőkészen mutatja, merre is kell menni, igaz, e sorok írója tizenegynéhány évvel ezelőtt járt már itt. Akkor is és most is lenyűgözte, ahogyan a dombok és a fák fölött az egyik kanyarban előtűnik a tűhegyes torony. Mintha egy eldugott, mesebeli falu rejtőzne a lombok között.
Leheletnyire az országhatártól
Tekergetni kell a kormányt, az utat ugyan leaszfaltozták bő tíz éve, de már kátyúsodik, erős, kanyargós emelkedő következik, aztán hirtelen kitágul a tér, és előttünk áll a Szent Imre templom.
A 8-as főút mentén, Körmend és Rábafüzes között fekvő Rönökön, pontosabban a falu szélén vagyunk, leheletnyire a magyar-osztrák határtól. A rendszerváltás előtt nem is nagyon tudtunk róla, hogy áll itt egy méltóságteljes, szép templom. Küzdelmes idők tanúja.
A Szent Imre templomot még a 19. század második felében építették. Azért ide, mert nem csak a rönökieknek készült, hanem a mára a határ túloldalára, Ausztriába került falvak lakóinak. 20-25 perces sétával több faluból is elérhető volt, a legmagasabb dombra épült, ha nem lenne körben erdő ellátnánk egészen Németújvárig, azaz Güssingig.
Szögesdrótot húztak mellé
A trianoni döntés és később a kommunista államhatalom aztán megpecsételte a sorsát. A térképen, íróasztal mellett húzott vonal éppen az épület egyik falától pár méterre húzódik, ez majdnem végzetesnek bizonyult számára.
A templom előtt kis pihenőhely, padokkal, van egy kis színpad is, időnként rendezvényeket is tartanak, tábla mutatja, hogy itt halad a vasfüggönyről elnevezett túraútvonal. Az aszfaltos út halad tovább, a határt jelző zászlós oszlopokon túlra. Odasétálunk, két lépés és máris Ausztriában vagyunk. Közel 30 évvel ezelőtt itt még szögesdrót állt.
A templom élete azonban tovább folyt, egészen a II, világháború utáni kommunista hatalom paranoiájának erősödéséig. A falu akkor még helyben élő plébánosát zaklatták, ő 1951-ben átvágta a szögesdrótot és Ausztriába menekült. A templom pedig a tiltott területre került.
40 évnyi rombolás
39 évig senki sem közelíthette meg a templomot, csak a határőrök. A helyi történetek szerint sokszor élesre töltött fegyverrel figyelték egymást a magyar és osztrák katonák itt, de van olyan legenda is, hogy egy idő után némi barátkozás is ment, cigaretta és italcserélgetéssel.
De a templomot nem kímélték, és bármennyire szomorú is, ez a magyar határvadászokra vonatkozik. Nem csak az idő és az elemek rombolták, hanem a határőrök is. A templom egyre inkább romhoz hasonlított, a 70-es években el is akarták bontani, de nem találtak olyat, aki vállalta volna a munkát.
Bemegyünk a templomba, újnak tűnnek a padok, kétoldalt a falon a keresztút eseményeit jelképező táblaképek, szemben kis oltár. Az áprilisi napsütésben a színes ablakok vidám színeket festenek a padlóra.
24 éve támadt fel
Körbesétálunk, most már nehéz elképzelni, hogy valamikor még a tető is hiányos volt, és - állítólag - tüzet is raktak odabent. látszik, hogy van élet a templomban, a rábagyarmati egyházközséghez tartozik, onnan jár át a plébános misézni.
Az osztrák oldalról jobban látszott a templom fokozatos rombolása, az osztrák hívek évtizedeken át tervezték, hogy valamikor felújítják a templomot. A politikai enyhülés és a rendszerváltás közelgő szellője hozta el a megoldást, 1989-ben Stefan László eisenstadti megyéspüspök tárgyalásokat kezdett Konkoly István, akkori szombathelyi megyéspüspökkel.
Gyűjtés indult az osztrák oldalon, 1989 őszén statikailag megerősítették a templomot, elkészült az új tetőszerkezet, majd 1990-ben belülről újították fel a boltozatokat, majd helyreállították a külső vakolatot. 1991. augusztus 19-én II. János Pál pápa a szombathelyi repülőtéren tartott miséje végén áldotta meg a templom új keresztjét, melyet 1991. szeptember 14-én helyeztek fel ünnepélyesen a 42 méteres magasságba. A felújított templomot 1992 szeptemberében szentelték fel.
Autó jön, a sofőr integet
Körülöttünk tombol a tavasz, a fűben virágok bújnak, kellemes a környék. Kiváló kirándulóhelynek is, a határt itt os át lehet lépni, a legközelebbi osztrák falu 2,5 kilométerre van. Közben autó érkezik az osztrák oldalról, osztrák diplomata rendszámú, a sofőr barátságosan int és megy tovább Rönök felé.
Mi is indulunk, még be kell köszönni Irén néninek, és elmondani, abszolút nem bántuk meg, hogy meglátogattuk a templomot. Közben abban reménykedünk, hogy a legújabb politikai paranoia nem húz fel újabb vasfüggönyt a rönöki Szent Imre templom mellé.
