Előzmények:
Kína elsőkézből (1): előkészületek; avagy mi a manóért utazunk Kínába? 2019. August 24. 09:08 
Kína elsőkézből (2): Az odaút és az első megrökönyödések 2019. August 29. 12:01 
Kína elsőkézből (3): Az a feledhetetlen első éjszaka 2019. September 08. 06:03 
Kína elsőkézből (4): Mindennapi élet, gombócok és plázák, tánc az utcán 2019. September 24. 19:35 
Kína elsőkézből (5): Családok egyetlen robogón, vonatok 300 kilométer/óra felett 2019. October 22. 08:10 
Kína elsőkézből (6): Templomok, parkok, műemlékek és egyéb klasszikus turistáskodások 2019. November 05. 12:55 
Kína elsőkézből (7): Sencsen, a kínai szilícium völgy, amelyről az egész világ beszél 2019. December 02. 12:09
Ismerőseimnek tartott élménybeszámolók során jöttem rá, hogy a fejekben kissé összemosódik Hongkong, Szingapúr, Tajvan, Bankok és a többiek; éppen úgy, ahogy az odavalósiaknak Budapest, Bukarest, Prága és Varsó.
Úgyhogy egy gyorstalpalóval kezdem.
Hongkong valójában kínai város, amit az ópiumháborúk után lenyúlták az angolok. Akkor egy százéves szerződést kötöttek, nyilván abban bízva, hogy az nagyon sok idő. Csak éppen gyorsan eltelt, és közben a kínaiak alaposan megizmosodtak, így száz év után visszakérték a babaruhát.
1997-től a különleges közigazgatási területnek számító Hongkong ismét Kína része, azzal a feltétellel, hogy a birodalom 50 évig nem szól bele a belügyekbe. Na ja.
A Budapestnél kétszer nagyobb területen közel nyolcmillió ember él.
Ázsia és az az egész világ egyik gazdasági és pénzgyügyi központjának számító városállam különleges helyzetéből adódóan korábban alaposan megszedte magát, hiszen aki a Kínával akart bizniszelni, azt innen jól megtehette.
És a szupergazdag és méregdrága Hongkong - ahogy talán az alábbiakból kiderül - még ma is különleges hely.
Földalatt érkezünk
Huszonhatodszorra nem részletezném a kínai vonatraszállás szokásos izgalmait, mindenesetre megkönnyebbüléssel vegyes izgalommal ülünk a szupervonaton, ami Szencsennél lépi át Hongkong határát. Néznénk szívesen a tájat, de a következő szűk harminc kilométert alagútban tesszük meg. És negyedóra múlva Kowloon városrész futurisztikus pályaudvarán vagyunk.
Mivel Hongkongba nem kell vízum az EU-állampolgároknak, azt gondoljuk, csak formális ellenőrzés lesz, de egy darabig elvagyunk a papírmunkával és az ellenőrzőpontokkal, amíg végül sikerül kilépnünk az “igazi Kínából” és belépni a másik Kínába, nem is mindig tudva, hogy mi történik körülöttünk.
A szabadság édes ölelése
De amikor sikerül átverekednünk magunkat a katonák és hivatalnokok seregén, otthon érezzük magunkat.
Ha egyenesen idejöttünk volna, bizonyára rácsodálkozunk az emberekre, a nyelvre és a körülöttünk lévő épületekre, de most leginkább azt értékeljük, hogy ismét működik a bankkártyánk, a pályaudvar legelső boltjában csak úgy lazán árulják a SIM-kártyát, elindul a Google Maps, a Facebook és a levelezésünk, és nem reménytelen angolul beszélő emberekkel találkozni.
Néhány perc múlva már a metróval robogunk a tenger alatt, át a szigetre, az igazi Hongkongra.
Mosolygós, profi lányok fogadnak a szállodánk recepcióján, ami a belváros szélén van. Sokadik emeleti szobánkban az ágy puha, az ablakból látszik a tenger. Megkönnyebbülten sóhajtunk fel, majd belevetjük magunkat a csodaváros délutánjába.
Világok találkozása
A Hongkong-koktél hozzávalói: Egyharmad rész London, egyharmad rész New York, egyharmad rész Kína. Az alkotóelemeket rázd össze, majd bolondítsd meg történelemmel, titkos egzotikus ízekkel és szubrópusi éghajlattal.
Garantált utánozhatatlanság.
Az autóknak a jobboldalon van a kormánya, a szűk belvárosi utcákban emeletes villamosok zörögnek, fehér inges férfiak és drága kosztümös nők jönnek ki az égbe nyúló vagy éppen futurisztikus irodaházakból. A luxusautóktól hemzsegő utcák felett jellegzetes gyaloghidak ívelnek át, melyek mentén nyugati áruktól roskadozó bevásárlóközpontok csapnak ránk váratlanul.
És közben az egész mégiscsak Kína. Kínai a lakosok több mint 90 százaléka (a fehérek aránya 1 százalék alatt van), kínai a nyelv, és a nyugati hangulnak hamisítatlan kínai utcaképek, üzletek és éttermek adnak jókora gellert.
Első utunk egy közeli foodcourtba visz, de nem tetszik a hangulata, és meghökkenünk az egeket verő árakon is.
Aztán egy apró családi kifőzdében bekapunk valamit, miközben a tévében a zavargások képeit bámulják a helyiek.
“Semmiképp ne menjenek oda!” - figyelmeztet a tulaj.
Mi pedig először elsétálunk a Dékány András-könyvek hangulatát árasztó kikötőbe, hogy aztán valahogy a zavargások közepén találjuk magunkat.
De mi történik most Hongkongban?
Tényleg nem akartunk mi katasztrófaturisták lenni, csak így alakult.
A belvárosban egyszer csak jól öltözött, fekete maszkot viselő viselő fiatalok csoportja jön szemben, majd egyre többen lesznek, több ezren, megtöltve az elegáns üzleti negyed egy tágas terét.
A színpadon egy fiatal beszél szenvedélyesen, háttérben a tenger, körülöttünk 21. századi építészeti csodák. A csoport békésen hallgatja. Festői kép.
A tér túlsó oldalán láthatóan és érezhetően már nem olyan békés a helyzet. A harci zajt halljuk, de nem látjuk pontosan, mi történik - talán könnygáz, talán gumibotos roham -, egyszer csak menekülni kezd a tömeg, mi meg a közepén egymás kezét fogva. Rendesen kilő az adrenalinszintünk.
Kétségkívül izgalmas a történelem közepén lenni, de nem azért jöttünk ide, hogy igazságot tegyünk a Hongkong-Peking ügyben, már csak azért sem, mert azért ez jóval kacifántosabb történet, mint ahogy a nyugati média híradásai sugallják.
Egyrészt tényleg azt láttuk, hogy Kína nagyon itt van már az állami bankokkal, a Wechattel, a mandarin nyelvvel (a hongkongiak a kantonit beszélik), és átérezzük, mitől félnek az itt lakók, másrész kérdés, hogy lehet-e tenni ez ellen, úgy hogy az eredmény ne pont a szándék ellenkezője legyen. (A közelmúltban a Nyugat.hu egy podcastot szentelt a problémának.)
De azért belénk égett a lezárt belvárosban brit zászlót lengető hölgy képe, csakúgy, mint a divatos ruhát viselő, elszánt arcú fiatalok, amint éppen felpróbálják a gázálarcot az esti összecsapásokhoz.
Becsempésszük Kelet-Európát is az összképbe
A szállodánk valahol az elegáns negyed peremén van, ami egyrészt kellemes, másrészt azzal jár, hogy a környező éttermeket és boltokat járva leginkább a szemünket dörzsöltük az árak láttán, amelyek szintén Londont és New Yorkot idézik, és különösen sokkolók az anyaország után.
Egy sör valahol 2-3 ezer forint környékén van, pontosabban lenne, ha beülnénk, és az ételeket is a magyarországi árak két-háromszorosáért kínálják a hippi helyek.
Így aztán hazafelé beugrunk egy élelmiszerboltba, hogy jó kelet-európai módon megvegyük vacsorára a - mellesleg szintén drága - kenyeret, löncshúst és kukoricakonzervet.
De miközben ezeket majszoljuk a szobában, mégiscsak Hongkong fényeit látjuk az ablak túloldalán, ami egyrészt mindenért kárpótol, másrészt tényleg olyan, mintha egy mesének lennénk szereplői.
Hongkong turistalátványosságairól majd legközelebb mesélek.
Előzmények:
Kína elsőkézből (1): előkészületek; avagy mi a manóért utazunk Kínába? 2019. August 24. 09:08 Kína elsőkézből (2): Az odaút és az első megrökönyödések 2019. August 29. 12:01 Kína elsőkézből (3): Az a feledhetetlen első éjszaka 2019. September 08. 06:03 Kína elsőkézből (4): Mindennapi élet, gombócok és plázák, tánc az utcán 2019. September 24. 19:35 Kína elsőkézből (5): Családok egyetlen robogón, vonatok 300 kilométer/óra felett 2019. October 22. 08:10 Kína elsőkézből (6): Templomok, parkok, műemlékek és egyéb klasszikus turistáskodások 2019. November 05. 12:55 Kína elsőkézből (7): Sencsen, a kínai szilícium völgy, amelyről az egész világ beszél 2019. December 02. 12:09
