Körmend, ahol a kosárlabda a helyi választásokba is beleszól

Helyszíni riportunk a városból, ahol a polgármesteri székért is volt kosarasok küzdenek.

”Ha Körmendet megemlíted valahol Vas megyén kívül, két dolog jut az emberek eszébe: a kosárlabda és a határőrség” - mondja egy helyi ismerősünk. Körmenden ülünk egy irodában, a városközpontban, a Szabadság téren egy hétköznapi délutánon.

Ismerősünk meg is magyarázza, Körmenden nagy határőrlaktanya volt, ott képezték ki az újoncokat, sokan töltötték az első három hónapot a városban. Határőrség már nincs, a laktanya helyén most a rendészeti szakközépiskola működik.

A Szabadság tér
A Szabadság tér
Mészáros D. Zsolt

A kosárlabda viszont ma is élő, lüktető része a városnak. A kezdetekért a ‘80-as évekig kell visszamenni, akkor már az első osztályban játszott a város csapata. És 1987-ben megtörtént a csoda, a Körmend első vidéki csapatként megnyerte a bajnokságot.

A mára háromszoros magyar bajnok, hétszeres kupagyőztes Egis Körmend azóta is az élvonalban játszik, és szorosan összekapcsolódott a várossal.

Központi hely, kevesebb lakó

Körmend lakosságának száma jelenleg 10 500 fő környékén mozog, de éltek itt ennél többen is. 2007-ben még 12 ezer felett volt az állandó körmendi lakosok száma, a népesség azóta folyamatosan csökken. Ha a csökkenés ebben az ütemben folytatódik, akkor két-három év múlva 10 ezernél is kevesebben élnek majd a városban, ami hatással lesz az önkormányzati választásokra és az állami támogatásokra is.

A Szabadság tér
Alig látni embert a városközpontban
Mészáros D. Zsolt

De ott még nem tart egyelőre a város. Ami egyébként nem csak járásközpont, hanem közlekedési csomópont is, innen gyakorlatilag a szélrózsa minden irányába vezet út, és indulnak buszok, vonatok.

Körmend egyébként Vas megye 3. számú választókerületének is a központja, érdekes, hogy Szombathely vonalától délre Körmend az egyetlen, tízezer főnél nagyobb város a megyében. Szombathelytől északabbra ott van Kőszeg, keletre Sárvár és Celldömölk, bár utóbbi nemrég esett vissza a tízezer alatti kategóriába.

Körmendi utcakép
Körmendi utcakép
Mészáros D. Zsolt

De vissza a kosárlabdához. A körmendi kosárcsapat hazai meccseire mintegy kétezer szurkoló megy el rendszeresen. Ismerősünk szerint ebből ötszáz a lelkes körmendi szurkoló, a többi gyerek és más településekről érkező néző - sok szombathelyi is.

Harminc éve tartó harc

A kosárlabda nem csak a mindennapokba, a helyi politikába is bevette magát. Bebes István 2002-től folyamatosan a város polgármestere, 1987-ben a tagja volt a bajnokcsapatnak, aminek akkor Patonay Imre, a közkedvelt "Putesz" volt az edzője. Kettejük párharca évtizedek óta tart Három évtizede zajlik a kosárlabdából indult Bebes-Patonay háború Körmenden 2019. October 29. 15:12 , ami a helyi politikában csúcsosodott ki.

Patonay Imre és Bebes István
Nyugat.hu

A 2019-es önkormányzati választásokon Patonay polgármester-jelöltként indult Bebes ellen, szoros küzdelemben Bebes nyert.

De Patonay nem adja fel, igaz, már 72 éves, de az idén is indulni akar, úgy tűnik, mindenképpen le akarja győzni Bebest. Ami akár még sikerülhet is, hiszen a körmendi Fideszen belül is törések vannak, Bebes ellen saját alpolgármestere, Belencsák István is el akar indulni Saját helyettese cserélné le Körmend polgármesterét - Belháború a helyi Fideszben 2023. June 16. 15:00 .

Arról, hogy ki lesz a Fidesz polgármester-jelöltje Körmenden, február végéig dönt a párt, információink szerint mindkét oldalnak vannak támogatói és ellenzői is.

Szóval zajlik a helyi politika, amiből azonban az utcán sétálva nem sok minden érezhető. A Szabadság tér csendes, alig látni embert, a sétálóutcán sem nagyon sétálnak.

A polgármester fontos hivatali ügyei

A Rákóczi út, a régi 8-as főút átvezető szakaszán sincs nagy forgalom. Igaz, a kamionokat nem tiltották ki Magyar Közút: nem lehet kitiltani a kamionokat Körmendről 2022. November 21. 07:32 a városból, de azért működik a Körmendet elkerülő M80-as Szentgotthárd és az osztrák határ irányába.

A lelakott, kissé szomorú városháza
A lelakott, kissé szomorú városháza
Mészáros D. Zsolt

A belváros nyugodt képet fest, jól mutat a nemrég felújított Szabadság tér, de csak most tűnik fel, hogy milyen nyúzottnak látszik a városháza épülete. Szerettünk volna találkozni a polgármesterrel, de előzetes kérésünket elutasították azzal, hogy Bebes Istvánnak fontos hivatalos elfoglaltsága van az adott időszakban.

Így polgármesteri válaszok nélkül folytatjuk sétánkat. Közben egy fiatal körmendivel beszélgetünk, aki azt mondja, a fiataloknak nincs szórakozóhelye a városban. Ő a barátaival inkább Szombathelyre jár bulizni, helyben nem találnak erre lehetőséget.

A Batthyány kastély
A Batthyány kastély
Mészáros D. Zsolt

Benézünk a Batthyány-kastély udvarára is, a kapu mellett cipőkiállítás, ez még régi cipőgyár emlékét idézi. Közel húsz éve itt avatták boldoggá Batthyány-Strattmann Lászlót, a szegények orvosát.

Az utca felőli épületben színházterem is működik, több eseményen jártam már itt is, sőt, még műsort is vezettem valamikor régen. Most senkit sem látunk, igaz, kora délután van még.

Alterába nem lesz, új kosárcsarnok igen

Elsétálunk a Rába-partra, útba ejtjük az egykori, másfél éve bezárt Újabb szombathelyi vendéglátóhely húzza le a rolót 2022. December 20. 12:10 Halászcsárdát. Élő emlékeim vannak az itt tálalt halászléről és rántott pontyról. És arról, hogy 2021 őszén élő podcastot közvetítettünk Élőben a Nyugat előválasztási jelöltvitája Körmendről 2021. September 10. 17:13 innen.

Itt voltak az Alterába fesztiválok
Itt voltak az Alterába fesztiválok
Mészáros D. Zsolt

A Rába-parton sem látunk senkit, az Alterába fesztivál helyszínén zárva a kapu, messziről látszik a felújított ökocentrum. Nem sokkal később tudjuk meg, hogy az idén nem lesz Alterába, helyette tehetségkutatót szerveznek. Az ökocentrum messziről egyébként jól néz ki.

A régi sportcsarnok
A régi sportcsarnok
Mészáros D. Zsolt

Autóba ülünk, ha már kosárlabda, akkor megnézzük a Kossuth utcában a sportcsarnokot, a kosárcsapat jelenlegi otthonát. Tavaly ősszel kiírták a közbeszerzési pályázatot az új sportcsarnokra, ami a Körmendi út mellett, a volt téglagyár területén épül majd fel. Valahol itt:

Valahol itt épül majd az új sportcsarnok
Valahol itt épül majd az új sportcsarnok
Mészáros D. Zsolt

És így néz majd ki az új csarnok:

Az új körmendi sportcsarnok látványterve
Forrás: Facebook / Bebes István

Elautózunk a körmendi kórház felé is. Ismerős az épület, többször jártam már benne, most lelakottnak és kicsinek tűnik. Úgy tudjuk, Bebes Istvánnak a kórház miatt nincs egyértelmű támogatottsága a Fideszben.

A kórház, amit a Fidesz privatizált

Már Bebes volt a polgármester, amikor 2004-ben a Hospinvest Rt. vette át „Az egyik első privatizált kórház a körmendi volt, fideszes önkormányzat alatt” 2022. January 11. 11:35 a kórház működtetését. A Fidesz ekkor már az egészségügy privatizációja ellen volt, igaz, még előtte voltunk a 2008-as vizitdíjas népszavazásnak. A vállalkozás egy év alatt közel 250 milliót fordított a kórház fejlesztésére. Új diagnosztikai készüléket vásároltak, több kórtermet felújítottak, elkezdték a nappali sebészet kialakítását, zárt forgalmú patikát nyitottak.

A körmendi kórház
A körmendi kórház
Mészáros D. Zsolt

2009 novemberében aztán kilépett a magáncég a körmendi kórház működtetéséből. Hivatalos indoklás nem volt, de a háttérben valószínűleg ott volt az egyre erősödő politikai nyomás.

A Fidesz 2010-es választási győzelme után gyorsan államosították a kórházakat, elvették a megyei, illetve városi önkormányzatoktól. A körmendi kórházat hozzácsatolták a szombathelyi Markusovszky kórházhoz, jelenleg annak telephelyeként működik. Viszont közben elveszítette aktív ágyait, jelenleg széleskörű járóbeteg ellátás zajlik a kórházban, a fekvőbeteg ellátásban a sebészet és a krónikus belgyógyászati osztály működik.

Régi és új, egymás mellett

Innen a Kauz-rétre vezet az utunk, ez az utolsó körmendi megállónk. A Kauz-réten viszonylag kevés rétet látni, ez még a beépítés előtti neve. Modern társasházak állnak az egyik részén, mellette ma már üres bevásárlóközpont. Valamikor itt igazi nyüzsgés volt, úgy látszik, győzött a nem messze megépült két konkurens élelmiszerbolt.

A régi piac
A régi piac
Mészáros D. Zsolt

A piac is zárva, ebből most éppen kettő van, az új és a régi. Az új látványos, nem is piac, hanem vásárcsarnok. De most ember sincs a közelben, rossz időpontban jöttünk.

Az új piac
Az új piac
Mészáros D. Zsolt

Búcsút veszünk Körmendtől, ahol tényleg látszik, hogy a kosárlabda a mindennapok része lett. A város amúgy éli a nyugodt, csendes életét, amire az elkerülő megépítése is jó hatással volt. De elég elmenni egy kosárlabdameccsre, és máris láthatjuk a város másik arcát.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet