Öt éve hunyt el Benkő László, az Omega szombathelyi származású zenésze

Az Omega tagjai közül ő alkotott és játszott legtöbbet önállóan, illetve más produkciókban.

Öt éve, 2020. november 16-án halt meg Meghalt Benkő László, az Omega szombathelyi származású zenésze 2020. November 18. 08:59 Benkő László, az Omega szombathelyi származású alapítója.

Benkő László középiskolás korában kezdett zenélni, rövid ideig tagja volt a Benkó Dixieland Bandnek, majd a Próféta együttesben játszott, amely az Omega egyik elődjének tekinthető. Az Omega fennállását 1962. szeptember 23-ától számítják.

Benkő László Jordán Tamással Szombathelyen 2020 júniusában
Mészáros D. Zsolt

Az Omega tagjai közül ő alkotott és játszott legtöbbet önállóan, illetve más produkciókban. 1980-ban mutatták be a Planetáriumban az Űroperát, aminek a zenéjét írta, 1982-ben pedig megjelent első szólóalbuma (Lexikon).

Az 1990-es évektől szerepelt a Rádiókabaré műsoraiban is, leginkább Ihos Józseffel együtt. 2002-ben alapította meg az instrumentális szintetizátorzenét játszó B-Project együttest. 2006-tól rendszeres vendégszereplője volt a Bulldózer együttes koncertjeinek.

2009-től a szombathelyi Weöres Sándor Színház zenei vezetője. 2013-tól rendszeresen fellép a Megapolis tribute együttessel, amivel kizárólag az Omega együttes dalait játsszák. Még ebben az évben megkapta a Kossuth-díjat.

2017-ben májrákkal diagnosztizálták, a kitartó küzdelem közben sem hagyta abba a koncertezést.

Benkő László utolsó, nyilvános szereplése az egykori szombathelyi Broadway kávézóban volt, ahol - Törőcsik Marival és Jordán Tamással együtt - csillagot avattak Jordán Tamás maxolta New Yorkot – Csillagsétányt avattak Szombathelyen 2020. June 27. 20:13 a tiszteletére.

A sors nem kímélte az Omegát. Pár nappal Benkő László után meghalt Mihály Tamás Meghalt Mihály Tamás, az Omega basszusgitárosa 2020. November 21. 16:30 , a zenekar basszusgitárosa, zeneszerzője, majd bő egy évvel később Kóbor János, az Omega énekese, frontembere hunyt el Meghalt Kóbor János, az Omega együttes frontembere 2021. December 06. 11:31 .


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra