15 ügyet akart megtárgyalni az ellenzék a szombathelyi rendkívüli közgyűlésen, nem sikerült

A Fidesz-frakció izomból leszavazta az ellenzéki javaslatokat.

Három napirendi pont szerepelt eredetileg a nagyon hirtelen összehívott rendkívüli szombathelyi közgyűlésen. A SZOVA és a Vasivíz üzleti terve, ezeket még februárban A Stop Soros!-tól a költségvetésig és a Jókai-park bicikliútjáig 2018. February 15. 08:33 halasztották el, ahogyan a harmadikat, a Haladás Sportkomplexum Fejlesztő Kft, ügyvezetőjének kinevezését is.

Rendkívüli közgyűlés
Néhány szék üresen maradt
Vágvölgyi Bálint

Ahogyan várható volt, néhány szék üresen maradt, később Nemény András, a baloldal frakcióvezetője el is mondta, hogy három képviselőjük (Ipkovich György, Horváth Attila, Tóth Kálmán) nem tudott eljönni munkája miatt, egyébként arra számítottak, hogy csütörtökön lesz a rendkívüli ülés, hiszen a közgyűlések napja csütörtök.

A baloldal összesen 15 napirendi javaslatot tett azzal hogy ezeket meg kellene tárgyalni, mert sürgős és fontos ügyek.

Nemény András kezdte a sort, négy javaslattal:

  • A Haladás sportkomplexum üzemeltetéséről Nemény András: Teljes a káosz a szombathelyi stadion üzemeltetésénél 2018. March 01. 11:09 és a várható költségekről szóló beszámoló
  • A bizottsági struktúra megváltoztatása, mert nem mindig határozatképesek Majdnem kudarcba fulladt a stadionüzemeltetésről szóló bizottsági ülés 2018. February 28. 12:25 a nagy létszámú bizottságok, ahol a Fidesznek háromszor több képviselője van, mint az ellenzéknek
  • Rendkívüli közgyűlés
    Nemény András a stadion üzemeltetéséről is tárgyalt volna
    Vágvölgyi Bálint

  • A reklám- és plakátrendelet Vége a szombathelyi plakátháborúnak? Megadóztatnák a szabadtéri reklámokat 2017. October 23. 13:11 felülvizsgálata, mert nemrég gyűlöletkeltő kampányplakátok jelentek meg a Fő téren, ahol tilos kampányolni
  • Vizsgálóbizottság a polgármesteri hivatal politikai munkatársairól, hányan vannak, milyen munkát végeznek és mennyiért, a közelmúltban ugyanis hirtelen felmondott az egyik politikai munkatárs Felmondott a szombathelyi polgármester fideszes tanácsadója, aki áron alul vette meg a Humán Operator irodaházát 2018. March 21. 10:56
  • Kelemen Krisztián volt a következő, és ezek megtárgyalását kérte:

  • Parkolási koncepció
  • Közlekedési koncepció
  • Rendkívüli közgyűlés
    Kelemen Krisztián parkolási és közlekedési koncepcióról akart tárgyalni
    Vágvölgyi Bálint

    A hajléktalanszálló áthelyezésévek kapcsolatos problémák Az emberek morognak. Egy éve nem történt semmi a szombathelyi hajléktanszállóval 2018. March 09. 06:51

  • És kérte, hogy döntsenek a 2018-as út- híd és járdafelújítási program részleteiről
  • Kopcsándi József is javasolt sok témát:

  • Tájékoztató a klímavédelem helyzetéről, kiemelten a hatóság és a Falco-gyár közti vitára
  • Beszámoló az Integrált Területfejlesztési Program időarányos teljesítéséről
  • Rendkívüli közgyűlés
    Kopcsándi Józsefnek sok javaslata volt
    Vágvölgyi Bálint

  • A Szent Márton-kártya fejlesztésének helyzete
  • Tájékoztató a téli rezsicsökkentésben nem érintett, nem gázzal fűtő lakók megsegítésének tervéről
  • A buszpályaudvar áthelyezése az Éhen Gyula térre, sikerült-e megoldani a finanszírozást
  • Tájékoztató a térfigyelő kamerarendszer fejlesztéséről
  • Rendkívüli közgyűlés
    Horváth Soma a stadion parkolóiról javasolt napirendi pontot
    Vágvölgyi Bálint

    Horváth Soma egy javaslatot tett:

  • Kérjék fel a hivatalt, vizsgálja meg, hogy a Haladás-stadion melletti parkolók a meccsek idején kívül kinyithatóak-e a lakosságnak
  • Ez utóbbival kapcsolatban Lendvai Ferenc (Fidesz) megígérte, hogy a gazdasági és városüzemeltetési bizottság napirendre veszi majd, azzal kiegészítve, hogy megoldást keresnek a mérkőzések alatti parkolási gondokra is.

    Rendkívüli közgyűlés
    Lendvai Ferenc bizottsági megtárgyalást ígért
    Vágvölgyi Bálint

    Az ellenzéki javaslatok mindegyikét leszavazta a Fidesz, pontosabban tartózkodtak, a baloldal igennel szavazott, Molnár Miklós alpolgármester (Pro Savaria) nem vett részt a szavazásban, Balassa Péter (Jobbik) a javaslatok többségét támogatta,néhányat nem.

    Rendkívüli közgyűlés
    A Fidesz-frakció minden javaslatot leszavazott
    Vágvölgyi Bálint

    A rendkívüli közgyűlésen így maradt a három, eredeti napirendi pont, de ezeket zárt ülésen tárgyalják meg. Később, persze, beszámolunk a döntésekről.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Közélet