Kezdjük a múlttal: te pár éve még az underground hiphopban próbálkoztál, ma pedig már a magyar popzene egyik legismertebb arca vagy. Hogyan zajlott ez az átmenet?
Igazából nem tudom, mi volt az oka, hogy váltottam. Egyszerűen elkezdtem más zenéket hallgatni. 13 éves koromtól négy éven át csak magyar rapzenén éltem, nem fogadtam be nemhogy más stílusú, de még külföldi zenét sem. A popzene kizárt volt, azt égőnek tartottam. Aztán az egyik osztálytársam küldött nekem r&b-s, populárisabb zenéket: Beyoncé, Chris Brown... Először nagyon fura volt, nem tudtam feldolgozni, aztán ahogy egyre többet hallgattam, megtetszett. És akkor úgy gondoltam, hogy nekem is hasonló irányba kéne elmennem, mert ezt tartottam az ízlésemhez legközelebb állónak - főleg, hogy a dallamos zenéktől korábban sem irtóztam, csak azok hiphopok voltak. Aztán Pixával (a zenei producer, akivel hat éve együtt dolgozik - a szerk.) összedobtuk a Standard című lemezt, ami a hiphop és a pop keveréke volt, az első videóm pedig az Állj meg című számból készült, amit a mai napig utálok. Annak ellenére, hogy ez lett a "befutó" dal.
Betudható a váltás annak is, hogy a visszafogott Sopronból váltottál a nagy lélegzetvételű Budapestre?
Az Iparra járok, ott rögtön belekerültem egy olyan "elborult" művészközegbe, ami teljesen eltért attól, mint amihez hozzászoktam. Szépen lassan aztán kialakult körülöttem egy olyan kör, ami nyilván befolyásolt, ez talán a dalszövegeimben fedezhető fel főleg. 18 évesen meg voltam róla győződve, hogy tudok mindent a világról, és ez a szövegeimen is megmutatkozott, de igazából nem tudom, miért voltam olyan nagyon oda magamtól.
De akkor ez épp ellentétes azzal, amit az emberek gondolnak rólad, nem? Mármint hogy feltörtél, és elszállt az agyad.
Igen, azt mondják, eladtam magam a médiának, és most ülök a magas lovon, közben meg nem. A rap-időszakomban, amikor telekáromkodtam egy felvételt, annak ellenére, hogy igazából fogalmam sem volt nagyjából semmiről, akkor voltam nagyképű, nem most. Azt gondolom, sokkal emberibb vagyok és értelmesebb.
Ha már a mögötted álló zenei producert, Pixát emlegetted: a magyar popzenében egyedinek számít a te eseted azzal, hogy nem egy sztárcsináló gépezet termelt ki, hanem önerőből és barátokkal jutottál el idáig. Hányan próbáltak meg ennek ellenére behálózni, és hogyan szerelted le őket?
Amikor megjelent a Standard, és elkezdték játszani a klipet, abban a tudatban voltam, amit láttam a filmekben: hogy ha ismert akarok lenni, akkor nagy kiadóban kell gondolkodnom. Meg is voltam lőve egy évig, hogy úristen, nincs kiadóm, de aztán az összes nagy kiadónál jártam, és mindig kábé az volt a helyzet, hogy közölték: nagyon jó, amit csinálsz, de ezek a dalok nem működnek itthon, ez túl külföldi, de ír majd neked dalokat a... és ilyenkor mindig elhangzottak a tipikus itthoni slágergyárosok nevei. Aztán amikor megkaptam az első két díjam a VIVA Comet-en, behívott a korábban elutasító multik közül az egyik, hogy nagyon ott vannak a dalaim, és kiadnák őket. Nálam itt vált komolytalanná az egész, úgyhogy offoltam ezt a nagykiadó-témát.
Próbáltak azért erősködni? Befenyíteni? Nem emberkedett a belterjes Fonogram-szféra vezetése?
A legfontosabbat, a közönséget nem tudják elvenni. Megfoszthatnak persze fellépésektől, és a rádiókban is a mai napig nem játszanak, aminek szerintem megvan a maga oka.
Hogyan változtat meg egy 22 éves embert a többmilliós YouTube megtekintés?
Engem ez nem változtatott meg, a barátaim ugyanazok, mint régen, a gimis haveri köröm megvan, ugyanúgy járok haza Sopronba... Ugyanazokkal pörgök és ugyanazokat a dolgokat csinálom, csak más tempóban meg méretben.
Sétálgathatsz kedvedre az utcán?
Sétálgathatok, engem nem zavar, ha "lebuziznak" vagy "anyáznak", ez egy velejáró dolog. Eleinte mondjuk nehezen dolgoztam fel, hogy ennyire ellenségesek az emberek, volt, hogy menekülni kellett a BKV-ról, mert tömegverekedés tört ki miattam. Én értem, ha valakinek ez nem színvonal, nagyon jól tudom én is, hogy amit csinálok, nem egy nagy megfejtés szövegileg vagy zeneileg, de én tökre szeretem, ki tudom magam fejezni benne. Ha egy darab fellépésem nem lenne, akkor is csinálnám. De az is érdekes, hogy aki odajön beszólni, az általában odáig nem jut el, hogy meg is magyarázza, mi a gondja.
Ez mintha akkora nyomot hagyott volna benned, hogy ki is kellett írnod magadból. A "srácok hé, a szoba nem tőlem meleg" sor legalábbis ilyesmiről tanúskodik.
Jól érzed, de sokan azt gondolják egyébként, hogy az a szám egy bizonygatás, pedig inkább valamiféle fricska. Nyilván idegesíti a srácokat ez a dal. A rózsaszín óra és napszemüveg is azért van rajtam a klipben, hogy ez téma legyen, ez is teljesen tudatos volt.
Akkor nem forgolódsz álmatlanul?
Nem, mert tudom, hogy nem tőlem meleg a szoba.
Úgy értem, a támadások miatt.
Régen azért még elég aktívan visszaszóltam, de már tényleg nem érdekel. Szeretem, amit csinálok, és azt csinálom, amit szeretek, nincsenek frusztrációim.
Mi volt a legdurvább, amit kaptál?
Az, hogy pofánköpött egy csávó egy méterről. Aztán elfutott. Akkor bementem a sátorba, és elszámoltam tízig, mert elég kemény volt. De volt olyan is, hogy jöttem ki a kisboltból, és három elég nagy horpadás volt a motorháztetőmön. De igazából bármivel fenyegethetnek, meg bármit kaphatok, nem fogok hátrálni. Alapvetően ugyanis nem azért csinálom, hogy hallgassanak, hanem hogy kifejezzem magam. Ha én valamikor abba is hagyom, az nem azért lesz, mert fikáznak.
Hogyan telik egy napod? Hánykor kelsz, mit eszel, hova mész? Ezüst pezsgősvödör mellett alszol el?
Nem gondolom, hogy nagyon máshogy élnék, mint egy velem egykorú. Annyi a különbség, hogy sokkal több a dolgom. Reggel nyolckor felkelek, elmegyek suliba, utána ének- vagy táncpróbára, visszamegyek suliba, fotózok több újságnak, szinopszisokat meg dalokat írok - vagy épp a szakdolgozatomat -, stúdiózok, forgatok, megbeszélések vannak, fellépés van... szabad óráim és félóráim maradnak, amikor kajálok. De ez nem azt jelenti, hogy olyan körülmények között élek, mint amit hisznek az emberek. Albérletben lakom a haverommal, egy kisautót sikerült magamnak vennem az elmúlt két évben. És nem szórom a pénzt, igyekszem hasznos dolgokra költeni.
Csirke vagy disznó?
Disznó. De igazából többször eszem csirkét. Mind a kettőt szeretem, nem vagyok válogatós. A számolgatós étrendig sem jutottam még el, ugyanolyan rendszertelen a táplálkozásom mint három éve.
Gyúrás vagy olvasás?
Gyúrás. Rendkívül frusztrált, hogy hatvan kiló vagyok, és úgy nézek ki, mint egy éhező, szóval elkezdtem edzeni. Úgyhogy most járok már másfél éve heti háromszor, fel is szedtem hat kilót, ami rendkívül jót tett az egómnak.
Dubstep vagy punk rock?
Hát dubstep! Soha nem voltam különösebben rock vagy metálpárti, nekem ez a műfaj az, amit sosem tudtam befogadni.
Justin Timberlake vagy Justin Bieber?
Justin Timberlake egyértelműen. Abszolút ő a kedvenc előadóm négy-öt éve. Lehet arról beszélni, hogy hú popzene, milyen nyálas, de ha valaki külső szemlélőként, reálisan nézi az előadókat, azt láthatja, hogy ő kimagaslóan teljesít.
Zenét mit hallgatsz? Már ha egyáltalán.
Aktuális popelőadókat főleg, Bruno Mars lemezét most tökre kedvelem, Jeremih-t..
Mi az, amit most, hogy ismertté váltál, már nem mersz megtenni?
Például nem fetrengek bulikban hullakészen. Felelősséggel tartozom most már elég sok ember iránt, sok fiatal hallgat. Elengedem persze magam, de tudom, hol vannak a határaim.
Magadtól fogod vissza magad, vagy rád lett szólva menedzserileg?
Egyszerűen csak a neveltetésemből adódik.
