Mindenkinél aki a teremben ül található úgynevezett cucc – kezdte Galla Miklós egyik nagy sikerű monológját, amiben hosszas fejtegetés után elérkezik arra a pontra, hogy ami nekünk cucc az másnak úgyis csak limlom, más cucca viszont nekünk haszontalan kacat. Azonban még Galla Miklós sem tévedhetetlen. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint egy szombathelyi önjelölt „műgyűjtő” Iván József példája.
- Ez mind a szeméttelepről van. Hihetetlen, hogy emberek mit ki nem dobnak. Senki ne gondolja azonban, hogy turkálok a szemétben, erről szó sincs. Ha kimegyek és látom, hogy ki van téve egy teljesen jó állapotú könyv, vagy a szemét tetejére valaki odadobott egy régi, háborús fotóalbumot azt begyűjtöm – magyarázza miközben saját rertó klubjába tessékel be minket.
A falon régi vasúti óra. Hibátlanul, ám kissé hangosan ketyeg. - Ezt egy frizbimozdulattal dobta valaki a kupac tetejére. Egyedül a kúpos üveg hiányzik róla, de hát az ember ne akarjon mindent egyszerre – mutatja a gyűjtő a fali vekkert.
Az üveges kóla íze volt az igazi
Beljebb haladva aztán már nekünk is ismerős emlékekkel találkozunk. A Trapper farmer bilétája, ami valaha a Tisza cipővel együtt alkotta a hazai ruhaipar fellegvárát, a Kékes tévé – amely egyébként még mindig üzemkészen áll a sarokban – vagy éppen a Coca Cola egy literes üvege, amelyben a kólának teljesen más íze volt, mint a most kapható alumínium dobozban vagy a műanyag flakonban. De, hogy a hazai termékekre visszakanyarodjunk, a sorban ott állnak a Sztár és Bambi üdítők üvegei, vagy a felnőtt fogyasztó közönségnek szóló Unicumos hasas üveg, amely a háború előtt is hasonló formában foglalta magába a keserű likőrt, csak épp a címke volt más.
- Igazából üvegekkel kezdődött ez a szenvedély. Először csak egy-egy szebb italos üveget tettem el, aztán találtam pár régebbi palackot innen pedig már nem volt megállás. Jöttek a könyvek, aztán a többi „kacat” - magyarázza tovább „Szepi”.
A falakon a 80-as évek plakátjai hirdetnek különböző mozgalmakat. Vagy, hogy leplezzük le az üzemi szarkát, vagy pedig, hogy óvjuk a társadalmi tulajdont, máshol nagy pávatollas revütáncos hölgy reklámozza az Orion tévét. Igazából nem is tudom, évtizedekkel ezelőtt erejük teljében lévő férfi társaim vágyait mi kelthette fel jobban, a félmeztelen hölgy vagy a színes adást kínáló Orion.
Stern Ignác vállfája
Jól nézze meg az épületet, aki a Kőszeg utca 8. előtt sétál, hiszen ott működött egykor Stern Ignác férfi szabó üzlete. Egyetlen beszédes vállfából tudjuk ezt mi is, és filozofálunk a néhai szabó történetén, beszédes név, így hát inkább gyorsan áttérünk egy másik kor másik tárgyára. A praktikusnak kitalált, de használhatatlan kemping kávéfőzőre, amely ugyan iparművészeti remek, a maga apró mivoltában, de ugyanakkor soha sem teljesítette be a sorsát, ugyanis aligha látta el valaha is koffeinnel a fáradt kempingezőt.
- A fényképezők azonban mind kifogástalan állapotban vannak, működnek. De mégsem, ez itt valamiért nem akar éles képet készíteni – mutatja immár a fénykép szekciót a „kurátor”. Azon pedig már később meg sem lepődök, amikor a Contaflex fényképezőgép mellé előkerült a kor egyik fotós szaklapja, a szerző pedig a kor legmodernebb gépének írja le az NDK csodát.
Akár egy komoly múzeum kiállításán, lehetne sorolni az egyes tárgyak funkcióját, történetét és a megidézett kor miliőjét, tovább suhanva aztán az élet egy teljesen másik területére. Csak úgy, ahogy az emlékek visznek. Megannyi kincs minden szegleten.
- Aztán mi lesz ennek a sok mindennek a sorsa...végül ugyanoda kerül vissza ahonnan elhoztam – jegyzi meg nevetve a műgyűjtő.
