Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Berlin: a város, amiről példát venni nem hülyeség

Segítőkész emberek, gyönyörű parkok, anyázásmentes közlekedés, a szélsőjobb egészséges megvetése. És ez csak néhány dolog, amiben érdemes lenne követnünk a német fővárost. Sokadik szubjektív túraajánlatunk következik.
Berlin, a világi Európa fővárosa
Unger András (mobilfotó)

Amikor a szokásos tengerparti henye helyett egy nyüzsgő európai nagyvárosra esett a választásunk, mint nyaralási célpont, azzal számoltunk, hogy lesz egy jó kis hetünk egy jó kis urbánus terepen, megnézzük majd magunknak az fal maradványait meg a Brandenburgi kaput, aztán ami még jön. Tervezgetéseink során nem sejtettük, hogy pont az utóbbi kitétel, az amimégjön teszi majd ezt a néhány napot igazán élménygazdaggá. Pedig csak abból az alapvetésből kellett volna kiindulnunk, hogy a legemlékezetesebb utazásos kalandok mindig azok, amik túllépnek a gyakran méregdrágán mért turistás látványosságokon. De nem baj, mert végül láthattuk a város igazi arcát, azt, amibe többnyire csak a helyiek bámulnak bele nap mint nap.

Biciklivel, torokgombóccal a berlini fal mentén

Persze ehhez előtte még le kellett futnunk a kötelező köröket, nehogy megtámadjon minket a hazafelé tartó úton a rémálom, az úgynevezett hiányérzet. Mondjuk a berlini fal egykori vonulatát nem is hagytuk volna ki semmi pénzért: fogtuk magunkat, és az egyik legolcsóbb kerékpárkölcsönzőnél szert tettünk egy-egy kényelmes vasra (mi a Lila Bikes -ra szavaztunk az egyébként nem kevés számú kölcsönző közül, itt az első nap 8, a rá következőkben 5 eurós napi árat kellett fizetnünk, ami teljesen baráti), és nekiindultunk, hogy legalább kicsit is felfogjuk azt, amit soha nem fogunk teljességében megérteni - vagyis hogy milyen borzongató lehetett élni egy agresszívan kettéválasztott városban, főleg annak keleti felében.

Emlék a falnak
A városban végigfutó rézcsík a fal egykori helyét jelöli
Unger András (mobilfotó)

A berlini falat teljes magasságában csak néhány rövid szakaszon hagyták meg (illetve építették vissza) a városban, de ha térképpel a kézben lekövetjük, akkor több helyen is felfedezhetünk nyomokat - ha mást nem, hát a fal egykori vonulatára emlékeztető, az aszfaltba beépített bazaltkocka-sort, ami utakat, kereszteződéseket is átszel. Mi a leglátványosabbnak vélt három meghagyott falszakaszt, a ma már művészeti alkotásokkal tarkított East Side Gallery -t, a híres, falmúzeummal is megspékelt Checkpoint Charlie-tól nem messze található maradványt (közvetlenül a Topographie Des Terrors nyíltszíni tárlata mellett), illetve a Bernauer Straße-i szakaszt néztük meg, és ezeket is javasoljuk minden ide érkezőnek.

Ha igazán akarjuk a torkunkban a gombócot érezni, érdemes utánaolvasnunk, milyen szabadságvágyó szökési kísérletek, percek alatt kioltott életek emlékeit hordozza a négy méter magas beton. A fal közel három évtizedes fennállása alatt ugyanis összesen 268-an kíséreltek meg átmenekülni az NSZK-ba (föld alatt, vízen és levegőben is), ezek közül 125 végződött halállal. Legutoljára 1989-ben egy húsz éves pincér kapott tíz gyilkos lövést, amikor megpróbált nyugatra szökni. Szinte tegnap volt.

East Side Gallery: festmények a falon
Brezsnyev és Honecker csókja az East Side Gallerynél
Unger András (mobilfotó)

A falat követően érdemes megpályázni a többi lényegi látnivalót. Ott van például a város szinte minden zugából látható, a hatvanas években felhúzott TV-torony , amit anno jól kiröhögtek a nyugatiak, ugyanis azon a nap kereszt alakban csillant meg, az ateista NDK-vezetés meg ennek annyira nem örült. 12 euró feljutni, mi ezt a kígyózó sorokkal együtt inkább kihagytuk, és a pénz töredékét elköltöttük roppanós bratwurstre - a várakozási idő helyett pedig végigsétáltunk Kelet-Berlin és a szocialista realizmus legnagyszabásúbb sugárútján, a Karl-Marx-Allee -n.

Felkeresendő még a Spree folyó két oldala közé zárt Múzeumsziget , ami ma már a Világörökség része; a sokmillió meggyilkolt zsidó emlékére geometrikus rendben felállított Holokauszt-emlékhely ; az egyik legfontosabb tér, a nyüzsgő Potsdamer Platz a maga titokzatos (valójában talajvíz elszállítására szolgáló) lila csöveivel, amik a föld mélye helyett az utcák felett húzódnak; a Brandenburgi kapu és az Unter der Linden bulvár hársfasora; és még megannyi minden, amiket listáznak az útikönyvek, ezért ebbe most nem mennék bele tüzetesebben, mert ezekre egyetlen guglizással rá lehet keresni.

Kreuzberg: nyitottság, ami Magyarországra is ráférne

Némi reflektorfényt viszont muszáj irányítanom egy olyan, idegenforgalmi pamfletekben nem nagyon hangsúlyozott helyszínre, ami markáns jellegével szinte azonnal a kedvenc berlini negyedünkké avanzsált, és mindenkinek, aki ide jön, duplán vésném az útitervébe - ez pedig a vibráló Friedrichshain-Kreuzberg.

Kreuzbergi kreativitás
fantasztikus street art egy Kreuzberg-i ház falán
Unger András (mobilfotó)

Hogy itt járunk, azt onnan tudhatjuk biztosan, hogy a környező épületek színes graffitikkel vannak tele, hogy menő villák helyett anarchista-zöld punkok által lakott foglaltházakba botlunk, továbbá erkélyekről kilógatott kalózzászlókba és szabad ég alatti bulikba, és hogy fantasztikusan színes a népesség: a törökök, kendős arabok, feketék az utcakép szerves részei (és nem, nem kell félni tőlük, inkább ennki kell az előbbiek döner kebabjából, ami mellett messze elbújhat a magyar gyros). A bevándorlók ilyen szép száma, megjegyzem, Magyarországra is ráférne, mert ahogy azon a környéken nagyon hamar elkussoltak a primitív náci hangok, az itthon is igazán üdvös lenne.

Hajléktalanoknak ingyen

Ijesztőnek tűnik első hallásra? Akkor lágyítsunk egy kicsit a képen azzal, hogy itt is barátságosak ám az emberek, csakúgy, mint Berlin egészében. Egyes foglaltházak például arra vetemednek, hogy a hentesek, zöldségesek, éttermek által a nap végén kidobásra ítélt alapanyagokat összeszedik, hogy azokból ételeket készítsenek (ezt hívják VoKü nek), egy-egy adaghoz annyi pénzért lehet hozzájutni, amennyit adakozni gondolunk - hajléktalanoknak pedig ingyen van a koszt. A közeli Görlitzerparkban délutánonként a fiatalok békésen ücsörögnek, söröznek, füveznek, frizbiznek, sőt, még nyílt színi Shakespeare-előadásról is épp lemaradtunk itt - ellenben ugyanezen a környéken este egy bárban óriási hangerővel csapódott mellénk egy francia csávó, amikor meghallotta, hogy magyarok vagyunk, és ő is nekiállt magyarul beszélni.

Berlin, a világi Európa fővárosa
Átlagos helyi lakosok
Unger András (mobilfotó)

Berlin: példaérték

És itt nagyjából el is jutottam a kedvenc témámhoz, vagyis hogy miért éreztük magunkat Berlinben a kezdetektől fogva úgy, mintha mindig is itt éltünk volna, mintha nem is lennénk épp csak itt megforduló idegenek. Hát azért, mert példaértékű a hozzáállás, minden tekintetben. Érkezésünk felmálházott napján egy lány például értetlenkedő térképforgatásunkra odaugrott segíteni, és egészen a megállóig kísért, ahol fel kellett szállnunk a megfelelő villamosra. Amikor már lányos zavaromban közöltem vele, nem rabolnánk a drága idejét, annyit mondott: vizsgákra tanul, ez neki felüdülés.

És akkor ott vannak az autósok, akik sosem kapnak idegzsábát, meg a bringasávok, amik keresztbe-kasul szelik a várost. Ott van a buszos, aki rossz jeggyel és kávéval is felenged, amikor látja, hogy utazótáskákkal vagyunk, pedig az ilyesmi tilos volna. Ott van az ismeretlen, aki megdicséri a cipőnket. Ott van a félmeztelenül napozó nő a Tiergarten parkban. Ott van a bezárt, de lakosságnak átadott Tempelhof reptér. Ott van a tény, hogy lehet sörözni az utcán, ezért minden kisboltban ott lóg a sörnyitó. Ott van a reggelinél velünk szóba elegyedő kávézós, aki elmeséli, melyik a kedvenc bagelje. És ott van az is, hogy rossz kaja szinte nincs, még a metróban kapható fánk is enyhén gurmés. Az emberek meg egyszerűen jól néznek ki - jó rájuk nézni.

Tempelhof reptér: a lakosságnak átadva
Tempelhof reptér: ma már park (még több kép egy klikk után!)
Unger András (mobilfotó)

Berlin Németország fővárosa, de mintha Európáé is az lenne. Nem csak azért, mert a jólét itt mindenkinek kijár, hanem kicsit talán azért is, mert a németek nagyon akarnak törleszteni egyetlen őrült miatt. Mindenesetre Berlinből egy hét is kevésnek tűnt, míg utána Rómában három nap is sok volt - és ez mindent elmond.

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Nyugat-túra

Tovább az oldalra