Bár kissé csípős volt ez az április 3-i reggel, szerencsére nem jelentett gondot és ahogy az a nagykönyvben is meg volt írva, Áprilisban teljesen lebontanak egy hidat Szombathelyen 2023. March 09. 13:25 elkezdték lebontani a Szent István király utcai hidat, hogy aztán újra felépítsék.
A korlátokat már ledózerolták, jelen pillanatban az aszfaltfelület felbontása zajlik, hiszen az veszélyes hulladéknak minősül, ezt külön kell kezelni – mondta Facebookra feltöltött videójában Tóth Kálmán, a körzet képviselője.
Emiatt több helyen változott a buszközlekedés és a forgalmi rend. A gyalogosoknak és bicikliseknek nem kell nagyot kerülniük, készült ugyanis egy gyaloghíd közvetlenül a lebontott híd mellett.
Van bőven változás
A buszoknál már egy kicsit nagyobb változások jöttek, a buszközlekedés a Sándor László utcán keresztül történik. Munkanapokon csúcsidőben az 1U, 12, 21, 21A helyijáratok rövidített útvonalon közlekednek:
De hogy könnyítsék az iskolába és munkába járást, a Blaguss egy külön járatot is indított erre az időszakra, melynek a Szentkirályi járat nevet adták. A Szentkirályi járat a Sport tér és Szentkirály, autóbusz-váróterem megállóhelyek között közlekedik (Bogát, bejárati út, Bogát, szociális otthon, Bogáti út 10. megállóhelyek érintésével). A Sport téren minden, fentebb már felsorolt járathoz csatlakozást biztosít mindkét irányban, néhány perces átszállási idővel.
Csúcsidőn kívül és hétvégén az 1U, 12, 21, 21A jelzésű autóbuszok Herény, Béke tér, illetve vasútállomás és Bogát, szociális otthon végállomások között közlekednek. A járatok a Bogáti út 10. és a Szentkirály, autóbusz-váróterem megállóhelyeket nem érintik, más megállóhelyeken az indulási időpontok változatlanok.
Az 1U, 12, 21 és 21A járatok megállnak az Erdősi Sylvester János utca és a Falukert utca kereszteződésében kijelölt ideiglenes megállóhelyen, innen gyalogosan könnyen elérhető a szentkirályi városrész.
Ami pedig az autósokat illeti: a Határőr utcán, a mentesítő úton keresztül tudnak közlekedni lassan, hiszen az egy antigoritos, viszonylag durva burkolat – hangsúlyozta a képviselő – ráadásul ennek végén a balesetveszély miatt csak a jobbra kanyarodás engedélyezett. Kifelé pedig a külső Rumi út, illetve a Bogáti út vezet a városrészből.
Döcögősen indult el a felújítás
A híd miatt egyébként többször is egymásnak feszült az Éljen Szombathely! és a Fidesz-frakció, főként azért, hogy ezt Le kell zárni a Szent István király utcai híd egyik sávját Szombathelyen, mert balesetveszélyes 2021. July 12. 15:31 vagy a Markusovszky kórháznál Fidesz: a Szent István-király utcai híd simán kijött volna a Safó-pénzből 2021. July 13. 16:17 lévőt érdemesebb-e felújítani.
A szentkirályi híd felújítása egyébként már több éve napirenden van, az önkormányzat kért állami támogatást Nekiállnak a zanati „Füvészkert” utcának, viszont egyelőre nem lesz hídfelújítás a Szent István utcában 2022. July 12. 14:52 is rá, ez azonban kevésnek bizonyult. Tavaly nyáron még arról írtunk,
Nekiállnak a zanati „Füvészkert” utcának, viszont egyelőre nem lesz hídfelújítás a Szent István utcában 2022. July 12. 14:52 hogy a közbeszerzési kiíráshoz képest jelentős többletköltség merült fel, amire nincs forrása a városnak, így új közbeszerzést írtak ki.
Végül 207 millió forintot 200 millióval lesz drágább a balesetveszélyes szombathelyi híd felújítása 2022. December 07. 07:15 tett hozzá a felújításhoz az önkormányzat, így kapott zöld lámpát a felújítás. A munkával a tervek szerint október végéig végeznek.