Első körben, a mai nappal elindítottunk egy oldalt a Facebookon Trafik-Károsultak néven: https://www.facebook.com/trafikkarosultak
Célunk, hogy semmisítsék meg a példátlanul korrupt pályázati eredményeket és/vagy (látva az következményeket) vonják vissza a tízezrek ellehetetlenítését eredményező törvényt, mely a dohánykiskereskedelmet állami monopóliummá tette.
Ennek érdekében a közeljövőben minden létező hazai és uniós szervet megkeresünk és elégedetlenségünknek az utcán is hangot adunk.
Az ügyben közvetve vagy közvetlenül érintettek nevében köszönjük, hogy munkájukkal és oknyomozó cikkeikkel segítik munkánkat!
Trafik-Károsultak
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!