A mai nappal elkezdődött a Belügyminisztérium által támogatott – és nagy visszhangot kapott – négy utca felújítása Szombathelyen. A tegnapi polgármesteri
bejelentésnek
Egy héten belül három utca felújítása is elkezdődik Szombathelyen
2022.
July
19.
19:37
megfelelően reggel tényleg megjelentek az első munkások a Paragvári út Deák Ferenc utcai kereszteződésénél.
Csütörtök délelőtt a tikkasztó hőségben mi is kilátogattunk az első útfelújítás helyszínére, ahol már végezték a 1200 méteres szakasz előkészítő munkáit, pontosabban az aszfalt vágását. Egyelőre ketten dolgoztak.
A zajok már most elég erősek, úgy tűnik, az itt élőknek innentől kezdve nem lesznek túl csendes napjai, ráadásul a komolyabb munka majd csak a jövő héttől kezdődik, akkor érkeznek majd a nagyobb gépek.
A forgalommal eddig még gond nincs, semmiféle útlezárás nincs, azonban kérdéses, hogy a jövő héttől, a nagy gépek felvonulásakor hogyan alakulnak a dolgok. Erről igyekszünk információkhoz jutni.
Jobb lesz, ha hozzászokunk
Nemcsak itt kezdődnek el az építkezések. A korábban már említett videóban a polgármester közölte: de a város több pontján is beindul a munka: a Paragvári után a jövő héten indul az egyetemmel szemben lévő Magyar László utca kivitelezése, melyet a Nádasdy Ferenc utca követ, szintén július utolsó hetében.
Ami pedig a Dozmat utcát illeti, arra még egy kicsit várni kell, de szeptembertől ott is elindul az útfelújítás.
Horváth Attila alpolgármester egy hétfői
sajtótájékoztatón
Épül a Körmendi és a Jáki utakat összekötő bekötőút Szombathelyen
2022.
July
18.
15:51
elmondta, szeretnék, ha a három utca felújítása szeptemberre elkészülne, de erre garanciát senki nem tud adni. A Nádasdy, a Paragvári és a Magyar László utca felújítására elvileg fél év áll rendelkezésére a kivitelezőnek, de a város szeretné, ha a kivitelező iskolakezdésre befejezné a munkát.
Ismerős cég
A Paragvári út estében a kivitelezést az
Alpok Terra kft.
végzi. Ez az a szombathelyi cég, amely korábban – és jelenleg is – több építkezést végez. Például ők építik a
Szombathely-Balogunyom kerékpárutat
Szóljanak a fanfárok! – Elkezdődött a balogunyomi kerékpárút építése
2022.
May
31.
19:20
, de az ő nevükhöz fűződik a
Berzsenyi tér
900 millióért újítja fel a szombathelyi Berzsenyi tér környékét a Frisss Rádió tulajdonosa és a helyi stadion építője
2017.
March
12.
18:55
felújítása a Swietelskyvel közös konzorciumban, ők
rakták ki
Elkészült Szombathelyen a Szigligeti utca - bennünket meg elfelejtettek meghívni az átadóra :(
2019.
January
17.
20:46
térkővel a Szigligeti utcát, ők
építették ki
456 millió forint uniós támogatásból épül ki 16 hektárnyi iparterület Szombathelyen
2019.
November
15.
15:45
az új iparterületet,
részt vesznek
Most már talán tényleg elkezdik építeni a szombathelyi kerékpárutakat
2020.
July
14.
14:15
a kerékpárút-hálózat kiépítésében és ők építik az új
sümegi körforgalmat 435 millióért
Szombathelyi cég épít új körforgalmat Sümegen, a Balaton felé vezető 84-es főúton
2022.
February
08.
18:56
.