Szerény. Zavarba jön, ha túlságosan felélénkül a humora. Jurijt magas fokú intellektus és fantasztikus memória jellemzi, környezetére irányuló éles és kiterjedt figyelme megkülönbözteti őt kollégáitól. Fantázia jól fejlett, gyorsan reagál, precízen készül feladataira, könnyedén kezeli az űrhajó mechanikáját és remekel a matematikában. Nem fél az álláspontja megvédésétől, ha tudja, hogy igaza van, és úgy tűnik, jobban megérti a világot, mint barátainak többsége
- írta róla űrrepülése előtt a Szovjet Légierő orvosa.1961 április 12-én, moszkvai idő szerint reggel 9 óra 7 perckor pedig nagy robajlással megnyílt a világűr Jurij Alekszejevics Gagarin előtt a kazahsztáni Bajkonurban. A világ első, mindössze huszonhét éves asztronautája a Vosztok-1 fedélzetére lépve gyakorlatilag az ismeretlennel nézett szembe, majd 108 perc alatt megkerülte a Földet, kétoldalú rádiókapcsolatban folyamatosan tartva a kontaktot az irányítóközponttal.
A szovjet pilóta élete legmerészebb tesztrepülését hajtotta végre, és bár tette a hidegháború egyik - ha nem a - legjelentősebb pillanata volt, talán senki sem sejtette, hogy ez közvetve hidat is fog építeni a két ideológiai tengely között, és egyszer majd amerikaiak és oroszok kéz-a-kézben repülnek a csillagok közé.
Hőssé válni vagy belehalni a hőssé válásba
Így visszamenőleg nehéz már belegondolni, de a siker egyáltalán nem volt belekódolva ebbe a vállalkozásba: az emberiség első űreszköze, a Szputnyik-1 műhold mindössze négy évvel Gagarin utazása előtt lett felküldve (és arról is folynak találgatások, hogy talán nem is ő volt az első asztronauta, csak az igazi "első" próbálkozás tragédiába torkollt, de ennek közzététele nem igazán állt érdekében a Vörös Óriásnak).
Százszázalékosan kipróbált technológiáról tehát szó sem volt, kísérleti stádiumban volt még minden - a nép tiszta tekintetű fia, a szimpatikus Jurij voltaképpen úgy indult neki az elsősorban a kommunista párt propagandacéljait szolgáló útnak, hogy tudta, elég egy váratlan gikszer, és másodpercek alatt apró részecskékre hull szét a teste. 150 tonnányi kerozin és folyékony oxigén felett csücsülve ez nem is volt annyira elképzelhetetlen. Ő mégis kedélyesen csevegett a földiekkel, és pulzusszáma sem szökött 64 fölé, amikor elsőként láthatta saját szemével, hogy a Föld tényleg nem lapos.
A szavakban, amiket ezután kiejtett, minden benne volt:
A Föld kék. Milyen csodálatos. Lenyűgöző.
Benne volt a faluban felnőtt, termelőszövetkezetes szülők gyermekének legőszintébb rezdülése, amit azóta már űrhajósok százai tapasztaltak meg, és talán az az élmény is, amit Gagarin nyilván nem nagyon taglalt Hruscsovnak, miszerint onnan fentről lenézve nincsenek határok, csak egy, a véges eszméknél sokkal nagyobb tiszteletet parancsoló, közös otthon.Üljünk be az űrkabinba
Ezt az élményt rekonstruálni majdhogynem lehetetlen küldetés, a First Orbit stábja azonban megkísérelte: a dokumentumfilmes Christopher Riley az eredeti, 1961-es rádióüzenetek, a Nemzetközi Űrállomás friss felvételeinek és Philip Sheppard külön erre a célra komponált aláfestő zenéjének összehegesztésével ereszt minket bele abba a szemszögbe, ami eddig csak Gagariné volt.
Jurij Éjszakája fantázianévvel egyébként ma a világ 120 helyszínén - többek között a budapesti Műcsarnokban, majd a Corvintetőn - ünneplik az ötven évvel ezelőtti történelmi eseményt, és az említett filmet mindenütt levetítik. Örömmel adjuk közre mi is, azzal a javaslattal, hogy tessék teljes képernyőn, HD üzemmódba kapcsolva, és lehetőleg sötétedés után nekiülni. Páratlan élmény.
