Hatalmas vihart kavart hétfő délben megjelent cikkünk Egymásra pakolva, néhol fedetlenül fekszenek a halottak a szombathelyi kórház proszektúráján? 2020. November 23. 12:27 , amiben egy olvasónk levele és fotói alapján azt írtuk, hogy a Markusovszky kórház proszektúráján egymáson, néha fedetlenül fekszenek a halottak.
Pedig több szakember is figyelmeztetett már korábban, hogy az egészségügyi rendszer nincs a járványra és annak hatásaira felkészülve.
Lénárd Rita, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke már november 13-án, a hvg.hu-n megjelent interjújában figyelmeztetett arra, hogy a kórházi holttesttároló hűtőkamrák néhány helyen már beteltek, így problémát jelent a halottak elhelyezése. Hozzátette, az osztályok annyira leterheltek, hogy a halotti adminisztrációt sem bírják időben megcsinálni.
A miniszterelnök állításáról, miszerint gyakorlatilag teljesen biztos abban, hogy az egészségügy talpon marad, a Kamara alelnöke annyit mondott, hogy ő sajnos nem ennyire optimista, mert valójában ennél sokkal rosszabb a helyzet.
"Nem tudják figyelembe venni a kegyeleti szempontokat"
"A halottak elhelyezése egyre nagyobb gondot jelent, mivel a halottasházak hűtőtermei megteltek, így sok helyen valószínűleg nem tudják figyelembe venni a kegyeleti szempontokat. Rövidesen szükség lesz arra, hogy a holttesteket ugyanúgy hűtőkamionokban tárolják, mint ahogy azt tavasszal láthattuk az Olaszországban és Amerikában készült felvételeken" - ezt az egyik központinak számító Covid intenzív osztály aneszteziológus, intenzív terápiás szakorvosa mondta a Magyar Hangnak. A cikk hétfőn, kora reggel jelent meg.
A szakorvos szerint ma már felesleges azon töprengeni, hogy össze fog-e omlani a rendszer, mert ez már megtörtént. Kijelentette, egyértelműen látszik, hogy az egészségügyet nem készítették fel a második hullámra. A tavaszi dél-európai tapasztalatok alapján pontosan lehetett tudni, mire kell számítani, ehhez képest csak annyi történt, hogy védőöltözetből és lélegeztetőgépből beszereztek eleget.
Mint mondta, erről árulkodik, hogy az átvezénylések miatt több olyan város is van, ahol a felszerelt Covid-intenzív azért nem fogad beteget, mert nincs sem ápoló, sem orvos. Szintén a felkészületlenségre utal, hogy még a halottak elhelyezése sem megoldott, pedig a tendenciákat látva megjósolható volt, mi vár ránk – mondta az aneszteziológus.
Szerinte, ha valóban az egészségügyi ellátórendszer kapacitásait vették volna figyelembe a járványügyi intézkedések megtervezésekor, akkor már szeptemberben meghozzák azokat a szigorításokat, amelyeket csak most vezettek be.
Hétfőn derült ki, milyen állapotok vannak a szombathelyi kórház proszektúráján
Hétfő délben jelent meg cikkünk Egymásra pakolva, néhol fedetlenül fekszenek a halottak a szombathelyi kórház proszektúráján? 2020. November 23. 12:27 , amiben egy olvasónk levele és fotói alapján írtuk, hogy a Markusovszky kórház proszektúráján egymáson, néha fedetlenül fekszenek a halottak.
A kórház többszöri megkeresésünkre sem válaszolt, de - mint másnap írtuk Valóban megtelt a Markusovszky kórház halottakat tároló helyisége, bővíteni kell 2020. November 24. 10:52 - Káldy Zoltán orvosigazgató a 24.hu-nak elismerte, hogy valóban gondok vannak, és külső telephelyek bevonásával oldják meg a problémát.
Kedden késő délután Nemény András, Szombathely polgármestere élőben jelentkezett be a Facebookon, ahol elmondta Nemény András: A temetkezési vállalat hűtőkapacitással segíti ki a Markusovszky kórházat 2020. November 24. 17:31 , egyeztetett Nagy Lajossal, a Markusovszky kórház főigazgatójával, aki azt mondta, rendeződött a helyzet, és megígérte, hogy megoldják a problémát.
Nemény célzott arra is, hogy a hétvégén telt meg a halotthűtő, bejelentette, hogy felgyorsítják a halotti igazolványok kiadását, és a Vas megyei Temetkezési Vállalat felajánlotta hűtőkapacitását a kórháznak.
Azóta több forrásból is úgy értesültünk, hogy valóban rendeződött a helyzet, így a kórházban újra be tudják tartani a kegyeleti szabályokat.