Mi lesz veled, szombathelyi Március 15. tér?

Az elmúlt napokban mozgolódás volt az egyik nemrég bezárt üzlethelyiség körül, de csak még üresebb lett.

Kiürült polcok és hűtők – Újabb vendéglátóhely zárt be Szombathelyen – írtuk Kiürült polcok és hűtők – Újabb vendéglátóhely zárt be Szombathelyen 2022. September 13. 12:02 még szeptember közepén, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy alig maradt valami a Március 15. téri Szafi Shopban, és mozgást sem láttunk már.

Aztán jött egy Facebook-poszt, hogy ennyi volt és persze elindultak a találgatások is. Kérdésünkre azonban az üzlet tulajdonosa elárulta, hogy nem a rezsiárak állnak a háttérben és nem is az, hogy Szombathelyen nincs szükség egy ilyen reformkonyhára, hanem családi okok kényszerítették ki a lépést.

Azóta csend volt, egészen az elmúlt napokig, amikor is ismét mozgolódás támadt a Március 15. téren, teljesen kipakolták az üzletet és valamiféle állvány is megjelent a sarkon. És bár szeptemberben azt írtuk, még van remény arra, hogy feltámad Szombathelyen a Szafi Shop, most kiderült, hogy nincs.

Március 15. tér
Józing Antal

Felkerestük ugyanis ismét az egykori tulajt, aki elmondta, október 31-én lejárt a bérleti szerződésük, a bútorok és a berendezések pedig mind a sajátjuk, ezért ürítették ki teljesen a placcot. Hozzátette, hogy vannak érdeklődők, de egyelőre ő még nem tud semmit arról, hogy mi lesz a sorsa a helyiségnek.

Azt viszont 100 százalékig biztosra ki merte jelenteni, hogy Szafi Shop nem lesz már itt.

Ismét az enyészeté lesz a szombathelyi Március 15. tér?

Az előbbiek kapcsán sokakban felmerülhet most ez a kérdés. De nem ez a helyzet.

Habár az ide tervezett TomMarket végül mégsem nyitott meg, Mégsem lesz élelmiszerbolt a szombathelyi Március 15. téren, igaz, a belvárosban kettő új is nyílik 2022. June 25. 19:27 több más szolgáltató és üzlet is megjelent itt időközben, és mint említettük, a nemrég ismét kiadóvá vált helyiségre is akadnak szép számmal érdeklődők.

Március 15. tér
Józing Antal

Szóval úgy tűnik, beigazolódik, amit 2021 őszén is írtunk: Kezd alakulni a szombathelyi Március 15. tér, nemsokára ismét lesz élelmiszerbolt is 2021. October 14. 07:16 több ikonikus vendéglátóhely Ennek is vége: bontják a Red King Pubot a Március 15. téren 2020. December 03. 07:29 volt itt, aztán sokáig semmi, de végül mégis sikerült ismét életet lehelni a kissé lepukkant Március 15. térbe.

Elfogadható szintre tudta pofozni Elkészült és ilyen lett a Március 15. téri pilléres sarokház 2020. February 12. 11:51 a társasház az oszlopokat, virág került a virágágyásba, eltűnt a retro újságos bódé és a felújításokkal egyre csábítóbbá is vált a vállalkozók számára a belváros-közeli terület.

Március 15. tér
Józing Antal

Nyílt egy japán elektronikai és háztartási termékeket forgalmazó bolt, egy ablakos, egy szolárium, újranyitott a posta is, Ismét nyitva van Szombathelyen a Március 15. téri posta 2021. May 17. 10:51 igaz most "ideiglenesen" ismét bezárták. Négy postát zárnak be Szombathelyen, egyet Kőszegen 2022. October 29. 13:30 A várható változásokról próbáltunk érdeklődni az üzletsor tulajdonosánál, de nem sikerült elérnünk.

Akadnak még komoly kihívások

Ott áll még ugyanis a túlsó oldalon a málladozó, kiürített és az omlásveszély miatt már el is kerített SZTK épülete, ami nagyon nem kell senkinek. Nem kell senkinek a volt szombathelyi SZTK épülete 2021. November 21. 07:06

Mészáros D. Zsolt

Állami tulajdonban van, és bár 2021-ben már megbízható információink szerint volt némi puhatolózás az ügyben, hogy az önkormányzat átvenné az államtól, végül sikertelen lett a próbálkozás.

Ami nem is csoda, hiszen az épületnek olyan rossz az állapota, hogy gyakorlatilag semmire sem használható. Felújítása is milliárdokba kerülne, kialakítása miatt a célját is nehéz lenne meghatározni.

Így még messze van a tökéletestől a Március 15. tér, de talán tartja a jó irányt.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet