„Ki vállalja a felelősséget a késedelemért?” - Nemény András a botrányszagú oltópontügyről

A szombathelyi polgármester újabb közleményt adott ki, miért nem tudnak elindulni a városi oltópontok Szombathelyen.

Lapunk többször is beszámolt a szombathelyi tömeges oltópontok ügyéről, amely szerdán még országos sikertörténetnek indult Az országban elsőként városi tömeges oltópontok indulnak Szombathelyen - frissített 2021. March 10. 15:14 , hogy aztán – mint annyi más – a politika mocsarába süllyedjen.

A szombathelyi, városi működtetésű oltópontok kedden debütáltak volna a Képtárban, de ebből már jó eséllyel nem lesz semmi.

Sőt talán később sem. Ma délelőtt derült ki Kétséges a szombathelyi tömeges oltópontok indulása, a kormányhivatal eltűnt a térképről 2021. March 12. 11:42 ugyanis, hogy a járási tisztifőorvos nem ment el a helyszín bejárására, és ami még furcsább volt: a megyei kormánymegbízott nem vette fel a telefont a szombathelyi polgármesternek, aki lapunknak elmondta: politikai indíttatást sejt az események mögött.

Jó eséllyel üresen marad a Képtár
Mészáros D. Zsolt

A Vas megyei kormányhivatal pénteken késő délután adott ki egy közleményt A kormányhivatal közleménye arról, hogy miért áll a szombathelyi oltópontok ügye 2021. March 12. 17:31 , amelyben az áll, hogy Nemény András a „baloldali pártok oltásellenes kampányának részeként zavart próbál kelteni az oltásokkal kapcsolatban” , aki egyetlen munkatársat sem biztosított a háziorvosoknak az adminisztrációs feladatok ellátásához, és nem segíteni akar az oltópontok elindításában, hanem „csupán politikai haszonszerzés vezérli” .

Ahogy sejteni lehetett, megszületett a válasz.

Nemény András egy péntek esti Facebook-posztban többek között azt írja, hogy Harangozó Bertalan kormánymegbízott továbbra is elérhetetlen.

Emlékeztet, hogy három nappal ezelőtt a hivatal még engedélyezte az oltóhelyeket, amelyeket az ő előírásainak megfelelően valósított meg a város.

Azt is megtudjuk, hogy a fideszes polgármester által vezetett Szekszárdon és Budapest 5. kerületében megadták az engedélyt az oltópontoknak.

Ezek után Nemény András felsorolja, hogy szerinte mik a tények.

  • A kormányhivatalnak hónapok álltak rendelkezésre a tömeges oltások megszervezésére. Ehhez képest az első nap másfél órás késéssel vitték ki a helyszínre az oltásra várók adatait. Emiatt torlódás lett, és a többségében idős emberek tömegesen várakozni kényszerültek az utcán. A helyzetet látva a szomszédos önkormányzati kulturális intézményből az intézmény dolgozói vittek székeket és vizet az idős embereknek. Továbbá az önkormányzat oldotta meg a helyszíni hangosítást, hogy ne álljon 300 ember egyszerre az ajtó előtt információra várva.
  • Mivel a helyszíni parkolásra sem gondoltak a rendőrség mellett a szombathelyi közterület-felügyelet biztosította a helyszínt. Teszi ezt azóta is.
  • A kormánymegbízott külön kérésére haladéktalanul engedélyeztem sátrak és mobil WC- k felállítását az állami oltópontnál.
  • A mai napon soron kívül engedélyeztem, hogy a sátrak továbbra is kint maradhassanak.
  • Rendelkezésre bocsátottam az önkormányzati cégek autóit, hogy ha szükséges az idősek szállításába bevonhatóak legyenek.
  • Folyamatosan egyeztettünk a háziorvosokkal, az új oltópontokat (200 önkormányzati munkatárs bevonásával) az ő kérésük alapján, velük egyeztetve alakítottuk ki. Ezt a kérést a háziorvosok először a kormányhivatalnak küldték meg, onnan nekünk továbbították.
  • A polgármester ezek után kérdéseket tesz fel:

  • Az igazi kérdés az, mi történt az elmúlt 2 napban. Ki és mire utasította a Kormánymegbízottat?
  • Miért nem kaphat engedélyt oltópontok kialakítására Szombathely, mikor ugyanerre kaphatott a fideszes polgármester által vezetett város és kerület?
  • Miért az a legfontosabb dolga a kormányhivatal által felállított oltási bizottságnak, hogy saját tagjainak és elnökének soron kívül történő beoltásáról gondoskodjon?
  • Miért nem azokat veszik előre, akiknek az egészsége nagyobb veszélyben van?
  • A helyzet sokkal rosszabb lesz a következő időszakban. Ki vállalja a felelősséget a késedelemért?
  • "Én városvezetőként vállalom a rám eső feladatot, felelősséget és az esetlegesen elkövetett hibákat is. Nem fogok belenyugodni, hogy a szombathelyiek egészségét bárki bármilyen okból veszélyeztesse" - zárja posztját Nemény András.

    Most már csak azt nem tudjuk, hogy hogyan tovább.

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

    Kapcsolódó cikkeink

    Kétséges a szombathelyi tömeges oltópontok indulása, a kormányhivatal eltűnt a térképről

    A városi oltópontok ügy az utolsó állomásnál látszik elhasalni.

    Az országban elsőként városi tömeges oltópontok indulnak Szombathelyen - frissített

    A tervek szerint már jövő hét elején elindulnak a hűtők és az oltások a Savaria moziban, a Képtárban és a Schrammel-múzeumban.

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Covid 19