Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Koczka Tibor, Szombathely fideszes alpolgármestere polgármester-jelöltként indul pártja és az ellenzék jelöltjei ellen

Sajtótájékoztatóján azt mondta, független jelölt lesz, de támogatásokat örömmel fogad.

Alig telt el pár nap azóta, hogy Koczka Tibor a Fő téren bejelentette, képviselő-jelöltként elindul jelenlegi választókerületében (Herény, Kámon, Minerva) függetlenként. Koczka a Fidesz tagja, a Fidesz választotta meg 2014-ben alpolgármesterként, most viszont pártja jelöltje ellen indul.

Kedd délelőtti sajtótájékoztatóján emelte a tétet, bejelentette, elindul polgármesterjelöltként is. A Képtár lépcsőjén állva, háta mögött az Iseummal és a városházával azt mondta, Szombathely mindig akkor fejlődött, amikor béke, összefogás, együttműködés volt.

Kijelentette, ő ezt kínálja, a pártok és helytartóik háborúskodása helyett a szombathelyieket akarja szolgálni, azzal a szakértelemmel, amire ötéves városvezetői munkája során tett szert.

Szilágyi József (telefonos fotó)

Független jelöltként indul, ami nála a pártoktól való függetlenséget jelenti, véget akar vetni a háborúnak, nyugalmat és kiszámíthatóságot ígér.

Megkérdeztük, mi a véleménye arról, hogy a múlt heti sajtótájékoztatója után pár órával Puskás Tivadar polgármester (Fidesz) visszavonta tőle Puskás Tivadar bosszúja: Koczka Tibor alpolgármester nem helyettesítheti a szombathelyi polgármestert 2019. August 02. 13:29 az általános helyettesi megbízást. Kocka azt mondta, ez a polgármestert minősíti, az elmúlt 53 hónapban nagyon sokszor helyettesítette a polgármestert, soha nem volt probléma. Megjegyezte, a múlt héten is ő helyettesítette Puskást, aki szabadságáról tért vissza, hogy az ő megbízatását visszavonja.

Újabb kérdésre kifejtette, hogy szívesen fogadja azok támogatását, akik beállnak mögé. Arról is beszélt, hogy a Pro Savaria Egyesületnek nincs polgármester-jelöltje, de korai lenne bármilyen következtetést levonni ebből.

Koczka Tibor háttérben a városházával
Szilágyi József (telefonos fotó)

Mi jegyezzük meg, hogy Szombathelynek jelenleg három ismert polgármesterjelöltje van. A Fidesz Balázsy Pétert, az Éljen Szombathely választási szövetség Nemény Andrást indítja, mostantól Koczka Tibor a harmadik, függetlenként.

Szombathelynek egyébként biztosan új polgármestere lesz ősztől, hiszen a jelenlegi polgármestert, Puskás Tivadart nem indítja a Fidesz.

Koczka Tibor korábban nyíltan szembefordult pártjával

Koczka Tibor mintegy másfél éve került a partvonal szélére, a Fidesz helyi szervezetének 2017 szeptemberében tartott tisztújításán Ők irányítják eztán a szombathelyi Fideszt 2017. September 05. 19:00 kiszorult a párt helyi vezetői közül. Nem sokkal később pedig Hende Csaba egy belső rendezvényen kijelentette – informátoraink szerint elég durva hangnemben –, hogy a következő ciklusban Koczka Tiborra nem csak alpolgármesterként, de képviselőként sem számítanak.

Tavaly novemberben aztán nyilvánosan alázták meg Kitört a belháború a szombathelyi Fideszben? 2018. October 24. 08:15 Koczka Tibort. Illés Károly fideszes alpolgármester volt az, aki a megyei közgyűlés elnöki pulpitusáról eltávolíttatta Koczka névtábláját, hogy a sajátját rakassa a helyére. Idén januárban pedig nem hívták meg a Haladás századik születésnapjának ünnepségére, pedig az ő feladatai közé tartozik a sport is.

Júniusban nyíltan bírálta Koczka Tibor: Nem nekem, hanem azoknak kellene elhagyni a Fideszt, akik a konzervatív értékek ellen tesznek 2019. June 16. 15:33 a fideszes propagandalap, a most már Szombati Helyi hírlap néven megjelenő kiadvány hangnemét, július közepén hivatalos lett Minden jelenlegi képviselőjét újraindítja ősszel a szombathelyi Fidesz, de van néhány meglepetés is 2019. July 17. 20:55 , hogy a kormánypárt nem indítja a választásokon. Erre reagálva sajtótájékoztatón Koczka Tibor: Hende Csaba először a közgyűlési többséget, majd a szombathelyi Fideszt verte szét 2019. July 18. 12:24 jelentette ki, hogy Hende Csaba először a közgyűlési többséget, majd a szombathelyi Fideszt verte szét.

Kedves Olvasó!

Hangot szeretnénk adni nektek! Kérjük, segítsetek nekünk abban, hogy elindítsuk új stúdiónkat, és hogy minél több beszélgetést és videót készíthessünk veletek, nektek!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Önkormányzati választás 2019