Bár az időjósok nem sok jóval biztattak hétvégére, mi úgy döntöttünk, hogy elhagyjuk a megyét és megnézzük a Somló-hegyet.
Autónkat a hegy alatti pálinkafőzdénél otthagyva indultunk útnak. A sárga turista jelzést követve, pár száz méteres betonút után, ami a pincék mentén vezetett bennünket, rátértünk a sárga pluszra.
Útközben szőlősgazdák metszették, kapálták a szőlőt, gondozták a földet. Romantikus, elhagyott, régi porták mellett haladtunk.
Az erdőbe érve hóvirágokkal teletűzdelt erdőalj fogadott minket, már az ibolya is megmutatta magát, feljebb érve mindent beborított a medvehagyma takaró.
Kis kitérőt tettünk a somlói várhoz is, hogy a gyerekekkel kincseket keressünk és megcsodáljuk a panorámát: mit láttak egykoron a vár lakói?!
Innen céloztuk meg egy meredek emelkedőn át a Szent István kilátót.
Nem is tudtuk, de a kilátó alján működik egy nagyon hangulatos vendéglátó hely. Kandallóval - legalább felmelegedtünk -, jó kiszolgálással, kávéval. Itt lehet a kilátóba megváltani a belépőjegyet.
Odafenn a párás levegő ellenére is bámulatos körpanoráma tárult elénk.
Innen lefele folytattuk utunkat, egy szeles padon megebédeltünk - kövekkel rögzítettük a szendvicses zacsikat, nehogy elfújja szél. Sajnos a térd már nem a régi, előkerült a túrabot is:)
Nyílt füves terep, szénabálák, meredek falú szűk utak, magára hagyott ódon, de szemünknek kedves épületek kísérnek le a pincékig, aztán az autóig.
Jó nap volt, jól elfáradtunk. Az biztos, hogy mi felnőttek egy bortúrára - meg amúgy is - visszajövünk majd. Szeretünk Somló!
Akik követni akarnak minket, erre jártunk pontosan.
