Napi húszezer ember beoltását tervezik Romániában

Romániában ötvenezer alá csökkent a nyilvántartott aktív koronavírus-fertőzöttek száma, az oltási kampány első hetében pedig mintegy 13 ezer egészségügyi dolgozó kapta meg az első adagot a BioNTech-Pfizer vakcinából.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) vasárnapi jelentése szerint az utóbbi napon újabb 3034-gyel 640 ezer fölé emelkedett az országban eddig diagnosztizált fertőzöttek száma, akik közül csaknem 575 ezret gyógyultnak nyilvánítottak.

Romániában szeptember közepe óta nemcsak azokat a fertőzötteket minősítik gyógyultaknak, akiknek két koronavírus-tesztjük negatív lett, hanem a házorvos is telefonos konzultáció alapján látatlanban gyógyultnak nyilváníthatja az otthoni elszigetelésben lévő fertőzötteket, továbbá azokat a tünetmentes fertőzötteket is kivezetik a statisztikából, akiket tíz nap után egy negatív teszt után kiengednek a kórházból.

A múlt vasárnap kezdődött oltási kampány során Romániában szombat estig 13 200 orvos és ápoló kapta meg az oltás első adagját. A szilveszteri időszakban csak 47 oltóközpontban kezdődött meg a tevékenység, hétfőtől azonban az egészségügyi dolgozók beoltására létrehozott 370 romániai oltóközpont több mint 90 százalékában beindul a munka – jelentette be az országos oltókampány koordinátora, Valeriu Gheorghita orvos ezredes. Az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók többségét immunizálni fogják január közepéig. Tervek szerint a naponta beoltottak száma jövő héttől kezdődően eléri húszezret.

A BioNTech-Pfizer vakcinájából több mint 12 millió dózisra van szerződése Romániának, a Moderna oltóanyagából pedig – amelynek az engedélyezését január első hetére várják – 3,5 millió adag jár az országnak.

MTI

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Covid 19