Május első napjaiban vállaltunk be egy kisebb hétvégi túrát az északkelet-olaszországi Friuli-Venezia Giulia régióba, ami egy tulajdonképpeni átjáró a balkáni mediterráneum és a nyugati világ között. Főleg kereskedelmi értelemben.
Udine: merengésre, mélázásra, nőkérésre
Persze ne egy mindenen átütő, forrongó multikultit képzeljünk magunk elé, viszont kevéske tapasztalataink alapján nem is a kézlóbáló talján vérmérséklet az, ami uralkodik. Elsődleges úticélunk a Szombathelynél kétszer kisebb, de százezres populációjú Udine ráadásul egy eleve nyugodt város, igazi pihenőparadicsom, ami mintha egész napra kiírta volna magának a sziesztát.
Bátran ajánljuk merengésre, mélázásra és álmodozásra, szívbetegeknek és stresszes középvezetőknek. S feltételezhető, hogy ha valaki szíve választottjának kezét a Piazza Libertá velencei jellegű terén – amire gyakran az ország legszebbjeként utalnak – kéri meg, akkor jó eséllyel pályázhat egy igenre. A kedves kis teret egyik oldalról mesés gótikus árkádsorával az 1448-as építésű Loggia del Lionello szegélyezi, másikról pedig a város ékköve, a csillogó napkoronggal díszített Óratorony.
A szemrevaló finomságok azonban itt nem érnek véget, ha tudjuk, hogy a tér mellett felcaplathatunk a 16. század végén felépített várhoz, ami ma múzeumként olyanok műveit kebelezte be, mint Pomponio Almateo vagy Giambattista Tiepolo. Gondosan lenyírt tisztásán szerelmespár búg egymás fülébe, széléről pedig csodálatos rálátást nyerhetünk a bájos kisváros rozsdabarna háztetőire, amelyek felett északi irányban az Alpok magaslik tiszteletet parancsolóan.
A vártól ötpercnyi gyaloglásra találjuk a Piazza San Giacomo terét, ami minden hónap első vasárnapján igazi antik piactérré változik – nekünk ebben sajnos nem lehetett részünk, csak az üde színfoltként felsorakozó házak látványában, amik láttán szinte azt várja az ember, hogy a következő pillanatban maga Süsü, a sárkány libben át a téren pillangót kergetve.
Nekik a divat mondja meg
Helyiekről a benyomásaink úgy foglalhatók össze: jómódban élnek, de a dinamikusan vezető olasz többséghez képest pocsékul vezetnek, és ezt itt tanuló információforrásunk is megerősíti.
Sőt, reggeli bevásárlásunkkor bele is szaladtunk egy normálisan parkolni képtelen, majd egy lefulladó autóba is. A közlekedési morált tekintve pedig ne számítsunk arra, hogy zebrát megközelítve az ötven méterről érkező autó megáll, és készségesen átenged, főleg, ha még azt is kiszúrja, hogy turisták vagyunk – az itteniek állítólag nem rajonganak az idegenekért. Szomorú, de igaz: itt élnek a kevésbé emberbarát tehetősek, míg a dél-olaszok szegényebbek, de annál nagyobb szív lett beléjük plántálva.
Ezt mutatja Erasmus ösztöndíjjal itt tanuló vendéglátónk tapasztalata is: kissé keserűen meséli, hogy barátnőjéhez a helyi egyetemen odacsapódott egy olasz lány, de az első válasz hallatán sarkon is fordult, "külföldivel nem haverkodunk" alapon. A Fiuri tartomány lakosai tehát kellőképpen magasan levitálnak a föld felett, az öltözködés viszont különösen nagy jelentőséggel bír mindennapjaikban, és ezt láttuk is: még az idősebb nénik is minimum egy Gucci vagy Louis Vutton táskával mennek a piacra friss rózsáért.
Lapockáért sorszámot tépj
"Hallottam olyat is, hogy amikor a csaj megérkezik a sráchoz, hogy menjenek valahova, akkor fél óra veszekedés után választja ki azokat a ruhákat, amiben a pasinak meg kell jelennie mellette az utcán" - szól a Hollywoodba illő sztori. Amit aláhúz az is, hogy még rekkenő hőségben is láttunk talján fiatalembert barátnője oldalán szőrmés dzsekiben kijönni egy Eurospar élelmiszer-miniáruházból, ahova pedig mi bementünk, és mustra alá vettük az árakat.
Ezek nagyjából a hazai szintnek felelnek meg: tíz darab zsemlét 1,7 euroért vásároltunk, a túlméretezett falafelre hasonlító kenyér kilója 4 euro. Ásványvíz 0,30 euro, Tuborg sör hármas pakkban 2,40 euro, burgonya kilója 1 euro. Borok tekintetében nemigen hibázhatunk, 2 eurótól már remek italokkal kényeztethetjük magunkat.
Érdekesség, hogy nem csak a bürokrácia alapintézményeiben, de még a bolt hentespultjánál is sorszámot kell tépni, ami szintén sokat elárul a nép udvariassági szokásairól. Szerencsére minket senki nem tüntetett ki túlzott tahósággal, sőt, egy nénike inkább annyit jegyzett meg a pénztárnál, hogy milyen érdekes nyelvet beszélünk, kár, hogy egy szót nem ért belőle.
James Joyce a hídon, cicafiú az olasz kertben
Harmadik, egyben utolsó napunkon dél felé vettük az irányt, a tengert lebegtetve célként orrunk előtt. És e helyütt meg kell jegyeznem: egyszer az életben mindenkinek kívánom azt a lekenyerező élményt, amikor a Júliai Alpok utolsó dombjáról ráfordul a szerpentinszerűen lefelé kanyargó útra, ami a trieszti öbölhöz visz. Elkalandozásra hajlamos sofőr esetén legalább mi figyeljünk az útra, mert ezer hittérítő meg kétszer annyi multi-level marketinges sem bír akkora befolyással, mint ez a látvány.
Triesztben a peremváros-jelleg lépten-nyomon fülünkbe jut, egyszer olasz szavak pattognak fürgén, másszor szlávos foszlányok haladnak el mellettünk, mindez persze azt a nyugodt öregurat érdekli a legkevésbé, aki épp komótosan tisztítgatja a Canal Grandén ringatózó csónakját.
Mi viszont ha már itt vagyunk, megpaskoljuk James Joyce vállát, mert róla nem csak Szombathely Fő terén, de bizony itt is emeltek szobrot, amint a hídon állva éppen egykori lakhelye felé tekintget.
A nyüzsgő belvárosból okvetlenül tegyünk egy könnyed 8 kilométeres kitérőt az 1856 és 1860 között romantikus stílusban, isztriai fehér márványból épült Miramare-kastélyhoz. Ami egykor Habsburg Miksa osztrák főherceg lakhelye volt, ma pedig leginkább kedves cicáké, akik nagyon jó kis ejtőzőhelyre leltek az olasz stílusú kertbe telepített válogatott növényfajok között - mint azt egyik fotónk is illusztrálja.
Nem borravaló, hanem asztalfoglalási díj
Triesztből visszafelé félúton az Udinétől alig 20 kilométerre fekvő Palmanovában álltunk meg egy pihenőre és egy hamisítatlan pizzára, amelyeket 5-8 eurós árakon vesztegettek. Plusz az egy eurós „térítés” a foglalt asztalért, cserébe viszont nem kell borravalót számolgatnunk.
Palmanovát egyébként a prospektusokban csak „bevehetetlen erődként” jellemzik: körkörös-szimmetrikus, kilenc csúcsú csillagot formáló struktúráját azért hozták létre, hogy védelmet nyújtson a potenciális török támadások ellen. Hatszög alakú központi terén korzózva a naplemente után igazi megkoronázása volt hévégénknek, amit csak javasolni tudok az utánunk csinálásra, hiszen alig valamivel több, mint 400 kilométert kell megtenni a bámulatos Friuli régióig.
