A kormány már az önkormányzatok gazdálkodásába is beletúrhat

A helyi lakosság által megválasztott önkormányzatok lassan miden jogkörüket elveszítik.

Hamarosan csak az anyakönyvvezető dönthet önállóan a városházán – sóhajtott fel egy, az önkormányzati szektorban dolgozó ismerősünk. Tette ezt azért, mert a kormány egyre több jogkört von el a helyi vezetéstől, egyre erősebb a központosítás és a kézivezérlés.

Politikai szempontból is ellenőrizhetik a pénzügyeket

25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

Alig pár napja írtunk arról, Szombathely ezer önkormányzati bérlakást veszíthet el a meglévő 2100-ból 2021. May 13. 11:27 hogy Szombathely ezer önkormányzati bérlakást veszíthet el a meglévő 2100-ból. Egy törvényjavaslat ugyanis kötelezővé teszi az önkormányzatoknak, hogy ha a bérlakás bérlője meg akarja venni a lakást, akkor azt kedvezményes áron el kell neki adni. Ezzel gyakorlatilag bedöntik az önkormányzati bérlakás-rendszert.

Nem sokkal később jött a következő hír, mely szerint a jövő évi állami költségvetés tervezetében lehetővé tennék, hogy a kormányhivatal kezdeményezze a Magyar Államkincstár ellenőrizését az önkormányzatok gazdálkodása felett.

Eddig csak az Állami Számvevőszék ellenőrizhette az önkormányzat pénzügyeit, a kormányhivatal pedig jogi szempontból vizsgálhatta a működésüket. Ez utóbbit terjesztik ki most a gazdálkodásra. A kormányhivatalnak politikai vezetése van, a kormánymegbízottakat a miniszterelnök nevezi ki a választási ciklus végéig, így az önkormányzatok pénzügyei a kormány politikai ellenőrzése alá kerülnek.

Kórházaktól az oktatásig és a helyi építési szabályokig

Ezzel még tovább csökken az önkormányzatok önállósága. Hosszú lenne felsorolni, hogy 2010 óta milyen jogaikat és feladataikat veszítették el a helyhatóságok, csak címszavakban: államosították a kórházakat és a szakorvosi ellátást, a hatósági feladatokat a kormányhivatalok kapták meg.

Az oktatást államosították, a hulladékgazdálkodást elvették, Több tízmilliárd forint elherdálása, önkormányzati cégek tönkretétele után újra magánosítják a hulladékgazdálkodást 2021. January 07. 07:04 két éve a kormány rátette a kezét A kormány ráteszi a kezét az önkormányzati építkezésekre, itt az újabb államosítás 2019. January 09. 19:48 az önkormányzati építkezésekre, az építési engedélyeket Március 1-től a kormányhivataloknál kell intézni az építési engedélyeket 2020. January 29. 11:31 már a kormányhivatal intézi, nemrég megtiltották, A kormány megtiltotta, hogy az önkormányzat az épülő lakásokhoz egynél több parkolóhelyet írjon elő 2021. April 27. 11:28 hogy az önkormányzat saját szabályokat vezessen be az építkezéseknél.

Szóba került a háziorvosi és az ügyeleti rendszer államosítása, Óvatosan az államosítással, mert sok háziorvos azonnal nyugdíjba tud menni és nincsenek fiatalok a helyükre 2021. April 13. 07:32 a helyi adók közül a NAV-hoz utalták a gépjárműadót, és egyelőre nem látszik, 2022-ben sem adja vissza a településeknek a kormány a gépjárműadó-bevételeit 2021. May 04. 15:57 hogy vissza akarnák adni. Az önkormányzatok egyik fő bevételi forrásába, az iparűzési adóba központilag nyúltak bele, Itt a nagy Orbán bejelentés 2020. December 19. 13:39 miközben megtiltották az adóemelést Megtiltotta a kormány az önkormányzatoknak az adóemelést 2020. December 02. 07:55 az önkormányzatoknak.

Hamarosan mindenről „fent” döntenek majd

Pedig 1990-ben még teljesen más volt az elképzelés az önkormányzatiságról. Az volt a fő gondolat, hogy a helyi döntéseket ott hozzák meg, ahol a döntések hatása lecsapódik. Vagyis egy önkormányzatnak legyen joga – a törvények betartásával természetesen – arra, hogy saját településén kialakítsa a részletes szabályokat, és ebben figyelembe vegye az ott élők érdekeit is.

De az is fontos volt, hogy az önkormányzatok jogilag nincsenek alárendelve a kormánynak. A törvényeket persze be kell tartaniuk, de a kormány mint végrehajtó szerv nem utasíthatja az önkormányzatot, gyakorlatilag egymás mellé vannak rendelve.

Ez az önállóság tűnik most el szép lassan, ahogyan a kormány egymás után vonja magához az önkormányzatok jogait és hatásköreit. A rendszer egyre jobban hasonlít a Kádár-korszak közigazgatására, amikor a kormány alá voltak rendelve a megyei tanácsok, és a megyei tanácsok irányíthatták a városi, települési tanácsok munkáját. Megvolt a hivatali hierarchia, mint a katonaságnál a szolgálati út.

Hamarosan mindenről központilag döntenek majd, és helyben tényleg csak az anyakönyvvezetők maradnak.

Illetve hamarosan azok sem, mert vannak olyan hírek, miszerint az esküvők szervezését is központosítani akarják.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet