Már el is kezdték felszerelni a díszkivilágítást Szentgotthárd Fő terén, miután kiderült, hogy sikeres volt az ennek érdekében elindított adománygyűjtés - közölte a polgármesteri hivatal.
Így az előző évekhez hasonlóan a városközpontnak számító Széll Kálmán téren felgyulladnak az adventi fények, és a térrel szorosan egybekapcsolódó, a katolikus templom és a polgármesteri hivatal épülete előtti területen álló fákat is feldíszítik.
November elején
írtuk
Szentgotthárd is adományokat gyűjt az adventi díszkivilágításhoz
2022.
November
05.
13:54
, hogy a városi képviselő-testület ülésén több képviselő sem szavazta meg, hogy az idén csak visszafogott, jelképes díszkivilágítása legyen a városnak. A javaslatot az energiaárak emelkedésével indokolták, az önkormányzat egyébként több pontból álló
takarékossági tervet
Körmenden távolról vezérlik a fűtőtesteket, Szentgotthárdon kikapcsolták a fűtést a városháza nagyobb részén
2022.
November
20.
07:19
is kidolgozott.
A testület végül úgy döntött, ha adományokból sikerül összegyűjteni egymillió forintot, akkor lesz díszkivilágítás. Ami egyébként 1,2 millióba kerül, ebből a világítás fel- és leszerelése viszi el a nagyobb összeget. A gyűjtés végül sikeres lett, eredetileg november végéig adtak erre határidőt. A hivatal azt közölte, hogy a pénzt szentgotthárdi magánszemélyek, vállalkozások és cégek adták össze.
Szombathelyen a vállalkozók segítettek
A helyzet annyiban hasonlít a szombathelyihez, hogy először a megyeszékhelyen sem terveztek idén díszkivilágítást. Ezt tartalmazta az a 74 pontos takarékossági csomag, amit szeptember végén
fogadott el
Bezár a mozi, költözik a szimfonikus zenekar – Elfogadta a 74 pontos takarékossági csomagot a szombathelyi közgyűlés
2022.
September
29.
16:57
a városi közgyűlés. Adventi vásárt ugyanakkor terveztek, hiszen az bevételt jelent a városnak, már
az időpontját is meghatározták.
Megvan az idei szombathelyi adventi vásár időpontja!
2022.
October
06.
07:30
Így viszont furcsa lett volna a helyzet, ezért az önkormányzat vállalkozókat keresett meg, a vásározók belső gyűjtést indítottak, a városvezetők is belenyúltak a zsebükbe, és
össze is jött a szükséges összeg.
Szombathelyen mégis lesz adventi díszkivilágítás, összedobták rá a pénzt
2022.
October
20.
15:28
A szombathelyi díszkivilágítás mintegy 10 millióba kerül, és itt sem a működtetés kerül sokba, hanem a fel- és leszerelése. Az
idei Fő téri karácsonyfát
Már áll Szombathely idei karácsonyfája - egy vasi faluból érkezett
2022.
November
14.
12:15
ingyen ajánlotta fel egy táplánszentkereszti hölgy.