Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Horváth Zoltán lett az Agora Kulturális Központ igazgatója, Bokányi Adriennt pénzügyi tanácsnoknak nevezték ki

Olvassa újra tudósításunkat a januári szombathelyi közgyűlésről.
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

14:45 Most jön a vita a kinevezésről

Közben Molnár Miklós három bizottságban megüresedő helyét is be kell tölteni. Németh Ákost, Szuhai Viktort és Bokányi Adriennt javasolják egy hónapra, akik a bizottsági tiszteletdíjukat jótékony célra ajánlják fel. Egy hónap múlva a Pro Savaria jel9lhet tagokat ezekre a helyekre.

A szabad sajtó nem létezhet nélküled. Támogasd a Nyugat.hu-t!
Támogatom

A Vásárcsarnok élére a gazdasági bizottság és Illés Károly is Polákovits Mariettát javasolják, bére havi bruttó 600 ezer forint lesz.

Az Agora ügyében viszont politikai alkuról beszél, ezét nem támogatják Horváth Zoltán kinevezését. Nemény András megjegyzi, Horváth pályázata szakmailag jó, és az előző igazgató őt ajánlotta helyettesének. Reméli, hogy Horváth elfogulatlanul végzi majd a munkáját, ha nem így tesz, úgyis visszajön az ügy a közgyűlés elé.

A szakmai bizottság is Horváth Zoltánt javasolja - jelentik be. Az ő bére is bruttó 600 ezer forint lesz.

Szavaznak és a Vásárcsarnok igazgatójának megválasztják Polákovits Mariettát, öt évre, ráadásul egyhangúlag.

Az Agora élére megválasztják Horváth Zoltánt, a Fidesz tartózkodott.

Horváth Zoltán
Nyugat.hu

Aztán kinevezik a költségvetésért felelős tanácsnoknak Bokányi Adriennt, a közgyűlésből távozott Molnár Miklós helyére. A Fidesz itt is tartózkodott.


14:35 Kinevezések

A Vásárcsarnok és az Agora Kulturális Központ vezetőit nevezik ki, de előtte öt perc frakcióvezetői egyeztetés.

Írtuk már Horváth Zoltánt, az LMP volt városi képviselőjét javasolják az Agora Művelődési Központ igazgatójának January 25. 10:12 , hogy az Agora igazgatója minden bizonnyal Horváth Zoltán lesz, aki egyedül pályázott a tisztségre. A Vásárcsarnok igazgatói pályázatára nyolcan jelentkeztek, de közülük négyet hiányosságok miatt ki kellett zárni. Maradt négy jelentkező, közülük kell választania a közgyűlésnek.


14:05 Alapdokumentumokat módosítanak

Önkormányzati szervezetekről van szó, vita nincs, szavazás van.

Közben Takátsné Tenki Mária és Tóth Kálmán összeugranak, Takátsné a Fő téri nyilvános vécé felújításával kapcsolatban fejezte ki értetlenségét. Beszáll Horváth Soma is, aki azt mondja, korábban dolgozni kellett volna, és nem vádaskodni.

Takátsné azt mondja, senki sem veheti el a jogát, hogy kérdéseket tegyen fel. Nemény András kijelenti, senkitől nem vonja meg a szót. Horváth Attila azt kéri, hogy ha valaki a képviselői jogát korlátozni akarja, szóljon. Náluk nem lesz olyan, hogy eltiltják az információktól és hogy nem lehet ellenzéki képviselő a közbeszerzési bizottságban, és hogy az utolsó pillanatban szembesüljenek az éves költségvetéssel - sorolja.

Hozzáteszi, megkapják az ellenőrzési jogot az ellenzéki képviselők is, szemben azzal, ahogy ez korábban történt.

Czeglédy Csaba azt mondja, 70 lakásigénylés érkezett be az anyag szerint, kéri, propagálják azt a lehetőséget, hogy piaci alapú bérlakásokhoz is kaphatnak lakbértámogatást.


14:00 Itt a délutáni műszak, eskütétel

Egy új bizottsági tag tesz esküt.

Aztán gazdasági társaságokról szól döntések jönnek. Hozzászólás nincs, megszavazzák, egyhangúlag. Köztük a Szomhull hitelének visszafizetését Mintegy féléves csúszással kapja meg a Szomhull a hulladékszállításért járó pénzt, és akkor sem az egészet January 28. 07:42 meghosszabbítják az év végéig, és hogy a színházat az állammal közösen akarják működtetni. Ehhez kérvényt adnak be.


13:45 Már kezdeni kellett volna

Várunk.


12:05 Ebédszünet

Fél kettőig.


11:45 Plusz 365 millió a Vásárcsarnokra

Írtunk róla 365 millió forinttal segíti ki a szombathelyi önkormányzat a Vásárcsarnok felújítását January 26. 11:01 , a lényeg, hogy ha ezt nem teszi hozzá a város, akkor elveszítik az 1,2 milliárdos pályázati támogatást, és nem tudják felújítani a csarnokot.

Illés Károly azt mondja, az új gyárnak 23,5 milliárd forintért robotizált óriásgyárat épít Szombathelyen a Schaeffler 2019. November 28. 14:26 eladott ingatlanból származó kétmilliárdos bevétel miatt van erre fedezet, ezért köszönet az előző városvezetésnek és a kormánynak, a kormány hatmilliárddal támogatta az új gyár létesítését.

Szombathelyi közgyűlés (2020. január 30.)
Józing Antal

Nemény megjegyzi, tudna mesélni arról, hogyan sikerült végül aláírni a szerződést. Horváth Attila hozzáteszi, azért is van pénz, mert az eredeti költségvetésben alul tervezték az iparűzési adó bevételét, és azt mondták, az új többség által összeállított költségvetés össze fog omlani.

Illés Károly kijelenti, egymilliárd forintot ígértek útfelújításra, 200 milliót tudtak elkölteni erre. Horváth Soma azt mondja, nem az év végéig ígérték az egymilliárdnyi útfelújítást, azért nem tudtak többet tenni, mert nem voltak kész tervek, azokat is el kell készíteni.

Takátsné Tenki Mária kíváncsi, milyen forrásokat tud lehívni a városvezetés közvetlenül Brüsszeltől, ahogyan ezt a kampányban megígérték.

Nemény hozzáteszi, az országgyűlési képviselőnek az lenne a dolga, hogy elérje, ne kelljen 500 milliót hozzátenni a hulladékkezeléshez, és ne vigyenek el 1,2 milliárd forintot a magas adóerő-képesség miatt.

Aztán egyhangúlag megszavazzák a plusz 365 milliót a Vásárcsarnok felújítására.


11:40 Rendeletek módosítása

Hozzászólás nincs, a Fidesz tartózkodása mellett 12 fős többséggel mennek át a javaslatok. Az is, hogy az építéshatósági feladatokat átveszi a kormányhivatal Március 1-től a kormányhivataloknál kell intézni az építési engedélyeket January 29. 11:31 .


11:30 Elveszik az óvodákat, iskolákat?

László Győző jelenti be, hogy az ülés közben jött a hír, a kormány átveszi az önkormányzatoktól az óvodákat és a bölcsődéket. Javasolja, fogadjanak el egy határozatot, miszerint nem támogatnak semmi olyan tervet, ami az óvodákat, iskolákat elvenné az önkormányzattól, ez a terület az, amire büszkék lehetünk mondja.

Illés Károly azt mondja, sajtóhírek alapján nem akarnak állást foglalni, amíg nincsenek biztos információk.

Nemény megjegyzi, Kecskés László niedermülleres felszólalása után érdekes, hogy ezt mondják.

A közgyűlési többség meg is szavazza a határozatot, a fideszesek nem szavaztak.

Elfogadják a rasszizmust elítélő határozatot is.

Egyhangúlag szavazzák meg, hogy a Styl bérleti szerződését csak akkor hosszabbítsák meg, ha a gyár kifizeti az adósságát.


11:00 Pénzügyi szabálytalanságok a Médiaközpontban?

Horváth Gábor, mint a Médiaközpont feb-tagja szólal fel. Mint mondja, folyamatban van a pénzügyi ellenőrzés, holnap lesz feb-ülés, a jegyzőkönyvet a feb amúgy is elküldi a jegyzőnek.

Kijelenti, hogy több pénzügyi szabálytalanságot is felfedeztek, több aggályos esetet is találtak, ennek lesznek következményei. Megemlítette, hogy bankkártyát is találtak a cégnél.

Szombathelyi közgyűlés (2020. január 30.)
Józing Antal

Nemény azt mondja, minden szabálytalanságot kivizsgálnak, de előtte senkit se vádoljanak meg. Ők abban érdekeltek, hogy minden tisztán működjön.

Bokányi Adrienn (Éljen Szombathely) szerint politikai csatározások zajlanak, és kíváncsi lenne arra, hányszor mondták ki a fideszesek Hende Csaba nevét. Azt mondja, kevesebb helyi javaslatot hallott, konstruktív közös ügyekben kellene gondolkodni, ahogyan Horváth Gábor és ő együtt dolgoznak a Metro melletti zebra Választási ígéret volt a zebra a szombathelyi Metro áruházhoz, de egyelőre se híre, se hamva January 18. 07:24 létrehozásán.

Nemény kérdezi, hogyan kellene megfenyítenie a hivatal munkatársait, de megígéri, hogy minden hibát kivizsgálnak.

Czeglédy Csaba azt kérdezi, miért van egyáltalán bankkártya egy cégnél. Becsüli Neményt, hogy elmegy Hendéhez, és örül, hogy Hende Csaba Budapesten lakik és nem Debrecenben. Kéri, hogy a következő ülésen tárgyaljanak részletesebben a Styl helyzetéről 24 millió forint elmaradt bérleti díjjal tartozik a Styl ruhagyár a szombathelyi önkormányzatnak January 27. 16:18 , de ne hosszabbítsanak velük szerződést, amíg tartoznak a bérleti díjjal.

Nemény szerint vannak olyan helyzetek, ahol csak bankkártyával lehet fizetni, például az online hirdetéseknél.

Illés Károly azt mondja, Hende Csaba szombathelyi lakos, a munkája miatt sok időt tölt Pesten, de a szabadidejében itt van, és egyébként is sokszor utazik Szombathelyre.


10:25 „Egész Szombathelyt megsértette ez az ember”

Sátory Károly (Fidesz) is Hende Csabával foglalkozik, emlékeztet rá, hogy az elmúlt időszakban mennyi kormányzati pénz érkezett Szombathelyre, és örül, ha létrejön a találkozó, mert szükség van Hende segítségére.

Egész Szombathelyt megsértette ez az ember – mondja a Niedermüller vitához, a Trianon-emlékmű pedig már tíz éve téma. De az előző ciklusokban másra kellett a pénz, a százéves évforduló jó alkalom. Nem baj, ha nem készül el az idén az emlékmű, de el lehet indítani összefogással.

Horváth Attila megdicséri a képviselőket, örül, hogy a trianoni témában nyugodt és politikamentes hozzászólások, javaslatok érkeztek. Ez a hangnem az alapja lehet, hogy tényleg méltón emlékezzenek meg.

Aztán van egy kis vita az Aréna óvoda kerítéséről, amihez plusz pénz kell, mert nem volt benne az eredeti tervekben. 30 millió forintról van szó.

Szombathelyi közgyűlés (2020. január 30.)
Józing Antal

Szuhai Viktor tanácsnok (Éljen Szombathely) azt mondja, ha Kecskés a választókerületével foglalkozott volna Niedermüller helyett, az hasznosabb lett volna. Ő nem sértődött meg a kijelentés miatt, a Fidesztől megszokott módon most félremagyarázzák.

Kérdezi, miért nem azt javasolják, hogy a város vegye vissza az iskoláit, mert a jelenlegi rendszer nem jól működik. Hogy változtassák meg a hulladékrendszert, és hogy ne focira költsenek százmilliárdokat, hanem a szombathelyi problémákra.

Felolvassa Niedermüller későbbi nyilatkozatát, ami megmagyarázza a kijelentést. Nem a fehér, keresztény, heterók csoportja a rémisztő, hanem az a kommunikációs módszer, amivel a kormány gyűlöletet kelt.

Kelemen Krisztián (Éljen Szombathely) arra emlékeztet, hogy a napirend címe a két közgyűlés közti eseményekről szóló beszámoló. Sajnálja, hogy nem erről beszélnek. Beszámol arról, hogy ő képviselőként mivel foglalkozott az elmúlt egy hónapban.

Kopcsándi József (Éljen Szombathely) kérdezi a fideszeseket, kaptak-e bejelentéseket gázproblémáról, nincs jelentkező. De tavaly a Bem József utcában egy társasházban elzárták a gázt, mert veszélyesnek minősítették. A városvezetésnek köszönhetően azonnal felvették a kapcsolatot az érintett szervezetekkel, nagyjából tíz nap alatt megoldódott a probléma.

Nemrég a másik lépcsőházban merült fel ez a probléma, reméli, hogy hamarosan ott is megoldódik a helyzet.


9:50 Takátsné Tenki Mária: Ez tűrhetetlen!

Takátsné Tenki Mária (Fidesz) tűrhetetlennek tartja, hogy a polgármester nem kapta meg Hende levelét, kéri, hogy indítson vizsgálatot a titkárságon, és hogy ne rágalmazza a képviselőt. Azt is kérdezi, miért nem hívta meg Hende Csabát a közgyűlésre.

Aztán több javaslatot tesz a készülő költségvetéshez, a Pelikán park, a Gyöngyösparti sétány felújításához, fejlesztéséhez. Elképesztőnek tartja, hogy a városvezetés átcsoportosítással adott pénzt civil szervezetnek.

Szombathelyi közgyűlés (2020. január 30.)
Józing Antal

Nemény hozzáteszi, Hende Csaba állandó meghívott a közgyűlésre, és nem érzi úgy, hogy Hendével férfiúi verseny lenne köztük. Bejelenti, hogy a civil alapot fel fogják emelni.

Horváth Soma szerint az előző ciklusban hiába írtak leveleket a civilek ügyeiben, válaszokat sem kaptak.

Horváth Attila alpolgármester (Éljen Szombathely) kifejti, semmiféle átcsoportosítás nem történt, és soha nem kapott annyi pénzt a kultúra, és annyira biztosan bevonják az ellenzéki képviselőket a költségvetés elkészítésbe, mint a Fidesz tette azt az elmúlt kilenc évben.

Ágh Ernő (Fidesz) azt mondja, Nemény elfogadhatta volna Hende meghívását, és hogy figyeljenek oda a peremkerületekre, ahol nagyon rossz állapotban vannak az utak. Nemény bejelenti, elfogadja Hende meghívását, ebből nem csinál hiúsági kérdést. Megjegyzi, Ágh Ernő 40 út felújítását kéri, ebből egyre vannak kész tervek, az előző városvezetés nem terveztette meg a többit, ezért hosszabb ideig tart.

Németh Ákos tanácsnok (Éljen Szombathely) azt mondja, hamarosan elkészül a klímastratégia, és emlékeztet arra, hogy az elmúlt kilenc évben Ágh frakciótársai voltak a városvezetők, úgy tűnik, köztük nem volt lobbiereje.

Melega Miklós (Fidesz) arról beszél, hogy a trianoni döntéskor Vas vármegye területének 40 százalékát veszítette el, ezért a trianoni emlékmű közös ügyük, és örül, ha nem csinálnak belőle pártpolitikát. Reméli, hogy ebben az évben legalább az alapkövet le lehet tenni, és bejelenti, hogy a januári képviselői tiszteletdíját felajánlja erre a célra.

Nemény kérdezi, hogy Hende is támogatja-e anyagilag, Melega úgy véli, beszélgetésük alapján lehetséges, de ezt tőle kellene megkérdezni. A polgármester kifejti, a megyei önkormányzat félmillió forinttal támogatja az ügyet.

László Győző alpolgármester (Éljen Szombathely) kéri, ne mérjenek kettős mércével. Emlékeztet rá, hogy amikor Hende Csaba tett ilyen kijelentéseket, akkor a Fidesz patetikusnak tartotta az ő elítélő javaslatát. Javasolja, hogy általában ítéljék el a rasszizmust és a megkülönböztetést.

Takátsné Tenki Máriának azt mondja, nem a királyhoz kell felmenni a várba, Hende Csaba Szombathely képviselője, neki kellene ide többször eljönnie.


9:35 Hende Csaba Budapesten fogadná Nemény Andrást

Illés Károly frakcióvezető (Fidesz) csatlakozik Kecskés véleményéhez, szerinte a másik oldalon is sokakat megsértett Niedermüller. Kifejti, hogy a városvezetés több sajtótájékoztatón állított valótlanságokat.

Elmondja, hogy Nemény egy interjúban Podcast Nemény András polgármesterrel: "Nem szerelmesnek kell lenni egymásba" January 28. 19:00 azt állította, Hende Csaba nem válaszolt a találkozót kérő levelére, pedig ez nem igaz, ők is megkapták a válaszlevelet. Azt is kifogásolja, hogy Nemény azt mondta, alultervezettek voltak a beruházások, ez sem igaz, az Aréna óvoda kerítését hozza fel példának.

Szombathelyi közgyűlés (2020. január 30.)
Józing Antal

A polgármester azt mondja, vannak dokumentációk a borzasztó minőségben elvégzett munkákról, és a sok hiba után mégis ugyanazok nyerték a közbeszerzéseket.

Bejelenti, hogy az ő címére nem érkezett levél Hende Csabától, most szerzett tudomást a levélről. De szerinte nem természetes, hogy Szombathely országgyűlési képviselője Szombathely polgármesterével Budapesten akar tárgyalni. A tárgyalásokon szóba jöhetnek olyan ügyek is, amikhez kell a hivatal közreműködése.

Illés Károly szerint Hende irodája Budapesten van, és Nemény András több minisztert is meglátogat a fővárosban.

A polgármester kijelenti, Hende fő feladata, hogy Szombathely képviselője, Szombathelyről itt kellene tárgyalni.

Tóth Kálmán (Éljen Szombathely) Horváth Gábort emlékezteti, hogy az iskolákról nem az önkormányzat dönthet, hanem a „teljesen felesleges és pénznyelő” Klik. A Kliken kívüli iskolák sokkal jobban működnek, teljesen indokolatlan a működése. Egyébként támogatja Horváth Gábor javaslatát.

Azt is kijelenti, hogy ha a fideszesek magukba néznek, tudják, hogy sok példát lehetne hozni aljas, rasszista kijelentésekre a Fidesztől, és azokra alapozva kezdeményezhettek volna határozatokat. Megkérdezi, Bayer Zsolt kijelentései kapcsán kezdeményeztek-e ők elítélni nyilatkozatokat? Pedig Bayer a Fidesz tagja.

Hozzáteszi, ne vállaljanak felelősséget egyik oldalról sem a máshol elhangzott kijelentésekért.

Kecskés László szerint nagy a különbség egy újságíró és egy felelős polgármester között.

Nemény kijelenti, rasszizmus és rasszizmus között nincs különbség.


9:15 Társasházkezelők a tankerület helyére

Czeglédy Csaba (független) meglepődött, hogy a tankerület elköltözik a helyről, megemlíti, hogy a város újíttatta fel azt az épületet. Arról is beszél, hogy a SZOVA két év múlva kiköltözik az iparterületre, szerinte komoly gond, ha onnan kell bejárniuk a társasházkezelőknek. Javasolja, hogy az ügyfélkapcsolatos munkákat ellátókat helyezzék el a tankerület megürülő épületébe.

Kecskés László (Fidesz) szerint egyre durvább a közbeszéd a kereskedelmi médiában, Niedermüller Péter polgármester botrányt okozó kijelentését említi. Kecskés szerint nyíltan gyűlöletkeltő, rasszista volt a kijelentése, hiszen a magyar állampolgárok többségét megbélyegezte a politikus, ami őt is mélyen megbántja és sérti, ahogyan a magyar Alaptörvényt és a New York-i egyezményt is.

Szombathelyi közgyűlés (2020. január 30.)
Józing Antal

Kecskés kíváncsi, hogy Szuhai Viktor, Niedermüller párttársa és Nemény András polgármester hogyan foglal állást ebben a kérdésben, Javasolja, hogy a közgyűlés határozatban utasítsa el a kijelentést, amit már a katolikus püspöki konferencia is megtett. Megjegyzi, az Éljen Szombathely többi tagja is szövetségben van ezzel a párttal.

Nemény András elmondja, határozott álláspontja, hogy az országos politikát ne vigyék be a közgyűlésbe. Ő most hallott erről az ügyről, nyilván minden rasszista megnyilvánulást elítél. Így volt akkor is, amikor a Fidesz egyik tagja szingli hordákról beszélt. Rengeteg dolguk van, amit a szombathelyiek érdekében meg kell tenni.

Megszavaztatja a javaslatot, de pont így szabadítják el az indulatokat.

Horváth Gábor (Fidesz) a tankerületi iskolák beosztását kifogásolja, 2013-ban a Gothárd Jenő iskola területében több iskolát átsoroltak másik iskolához. Vannak olyan szülők, akik átjelentkeznek másik utcába, hogy a Gothárdba mehessen a gyerek. Kéri, hogy a városvezetés vegye fel a kapcsolatot a tankerülettel a probléma megoldására.

Meghívja a városüzemeltetésért felelős alpolgármestert, hogy vegyen részt képviselői fogadóóráján, hogy a kámoni, herényi polgárokat is bevonják a döntésekbe.

Horváth Soma alpolgármester (Éljen Szombathely) szerint lehet egyeztetni az iskolai körzetekről, és ebbe be kellene vonni az iskolák igazgatóit is.

Molnár Miklós távozott a közgyűlésből
Józing Antal

Kecskés László visszautasítja, hogy ő rasszista kijelentéseket tett volna. Kérdezi, ahhoz képest, hogy nem akarja behozni az országos politikát, a polgármester miért járt Brüsszelben és miért tartott sajtótájékoztatót a győri választás előtt.

Nemény kijelenti, lesz egy határozati javaslat, amiben minden rasszista megnyilvánulást elítélnek. Ha Kecskés fontosnak tartja, nyújtson be interpellációt, akkor fel tudnak készülni rá.


9:05 Ősszel korábban kapcsolódnak fel a köztéri lámpák

Nemény András polgármester (Éljen Szombathely) két lakossági problémáról beszél az elején. Az egyik, hogy a köztéri lámpák nem kapcsolnak fel időben, azt mondja, nem lehet korábban felkapcsoltatni, mert az egész régióban együtt szabályozzák. Van egy lehetőség, hogy egy külön kapcsolóval megoldják, mintegy 15 milliós költség, ezt betervezik a költségvetésbe. Őszre működik majd.

A másik a Trianon-emlékhely, ennek érdekében több civil szervezet is írt. Idén lesz a századik évforduló, kicsit előbb is lehetett volna kezdeményezni – mondja. A terveztetéshez, kivitelezéshez idő kell, most már esélye sincs, hogy az évfordulóra elkészüljön, ha tervpályázatot akarnak kiírni. A megyei önkormányzat is kezdeményezett hasonlót a Jókai-parkban. Ehhez hozzájárulhat a város, erről később tárgyalnak.

Szombathelyi közgyűlés (2020. január 30.)
Józing Antal

Lendvai Ferenc (Fidesz) bejelenti, hogy a napirendet nem támogatják, mert nem értenek egyet a hivatal SZMSZ-ének módosításával, mert nem tudnak módosítókat beterjeszteni. Nemény szerint az ülés előtt 72 órával erre lehetőségük lett volna.

A napirendet 12 igen szavazattal, a Fidesz tartózkodásával fogadták el. Közben kiderül, hogy Molnár Miklós már nem vesz részt a közgyűlésen.


Január utolsó előttinapján tartja az idei első, előre tervezett ülését a szombathelyi közgyűlés. Az idén volt már ugyan egy rendkívüli ülés Politikai kérdést csináltak a Savaria nagyszálló elővételi jogáról szóló döntésből January 22. 12:06 , egyetlen napirendi ponttal, de az hirtelen jött, a Savaria nagyszálló elővásárlási joga miatt. Mondjuk, politikai vita ott is volt, sőt az ülés után még inkább A szombathelyi Fidesz a polgármestert ítéli el a Nagyszálló miatt January 22. 15:19 .

Most viszont a rendes, havi közgyűlés kezdődik hamarosan. A nyilvános rész napirendjén összesen nyolc ügy van, igaz, ezek némelyike több döntést is igényel. Ilyen rögtön az elején a két ülés közti beszámoló, ahol a Styl-gyár ingatlanbérletével 24 millió forint elmaradt bérleti díjjal tartozik a Styl ruhagyár a szombathelyi önkormányzatnak January 27. 16:18 és az elmaradt 24 millió forintnyi bérleti díjjal foglalkoznak.

Korábban több, az ülésen tárgyalt témával is foglalkoztunk, ilyen lesz a Vásárcsarnok ügye 365 millió forinttal segíti ki a szombathelyi önkormányzat a Vásárcsarnok felújítását January 26. 11:01 , amelyre plusz 365 millió forint kell, hogy elindulhasson a felújítás, és az is, hogy márciustól a kormányhivatal veszi át az építéshatósági feladatokat Március 1-től a kormányhivataloknál kell intézni az építési engedélyeket January 29. 11:31 .

Napirenden lesz a Szomhull Kft. kérése Mintegy féléves csúszással kapja meg a Szomhull a hulladékszállításért járó pénzt, és akkor sem az egészet January 28. 07:42 , hogy a tavaly kapott 500 millió forint hitel visszafizetésének határidejét tolják ki az év végére, mert késve fizet nekik az állami NKHV Zrt. Borítékoljuk azt is, hogy az Agora Kulturális Központ igazgatójává Horváth Zoltán volt LMP-s városi képviselőt nevezik ki Horváth Zoltánt, az LMP volt városi képviselőjét javasolják az Agora Művelődési Központ igazgatójának January 25. 10:12 .

Az ülés hamarosan kezdődik, itt percről percre, itt pedig élőképben Élőképes közvetítés a szombathelyi közgyűlésről September 24. 08:50 közvetítjük a történéseket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Közélet

Hirdetés