Árulják Törőcsik Mari velemi házát

A színésznő lánya állítólag áron alul adna tovább a házon, de nyilvánosan még nem hirdette meg.

Titokban továbbadna Törőcsik Mari lánya a színésznő velemi házán – írja a Blikk.

A bulvárlap úgy tudja, a nagyjából 120 négyzetméteres házat – amit a színésznő haláláig rendben tartott – 45 millió forintért adná el Teréz.

Ajánlatot azonban csak a kollégáknak és a közeli barátoknak tett, szóban.

A lapnak nyilatkozott egy, a környéken jól ismert építési vállalkozó is, aki azt mondta, hogy mivel a ház – más eladó velemi házakkal ellentétben – rendben volt tartva, akár 60 millió forintot is érhet.

Mészáros D. Zsolt

Megjegyezték, a ház 2014 óta Törőcsik Mari lányáé, ám a házban a színésznő halála óta csak a szomszéd járt, szellőztetni. Közben pedig ott porosodnak a Nemzet Színésze, a Nemzet Művésze címmel kitüntetett háromszoros Kossuth-díjas művésznő relikviái is, melyekkel senki nem foglalkozik.

A művésznő még a '70-es években vásárolt házat Velemben és itt töltötte ideje nagy részét, így nem túl meglepő módon a ház valóságos zarándokhellyé vált Zarándokhellyé vált Törőcsik Mari velemi otthona 2021. August 02. 21:32 halála óta. Elhunyt Törőcsik Mari, a nemzet színésze 2021. April 16. 07:58 Ahogy arról korábban lapunk is többször írt, a velemi önkormányzatnak volt egy olyan terve, hogy emlékházat alakítana ki Még nincs eldöntve, mi lesz a sorsa Törőcsik Mari velemi házának 2022. March 07. 12:15 az ingatlanból, de évek óta nincs előrelépés az ügyben.

Törőcsik Mari lánya, Teréz ugyanis időt kért, nem tudta, mit is szeretne kezdeni a házzal. A velemi önkormányzatnak pedig nincs elég pénze, csak külső segítséggel tudnának belőle emlékházat kialakítani. De most már egyre biztosabb, hogy ez nem fog megvalósulni.

Ha emlékház nem is lesz, utca már van

Közben azonban felavatták Velemben az ország első Törőcsik Mari utcáját, „Ez a falu örökké az övé marad, és Velemé marad örökké Törőcsik Mari” 2023. April 14. 19:38 a névtáblát pedig a művésznő volt férje és jó barátja, Bodrogi Gyula leplezte le egy esős áprilisi délutánon, majd a Sterling-villában egy jó hangulatú beszélgetésen temérdek kellemes emléket is felidézett.

Mészáros D. Zsolt

Egyébként tavaly novemberben derült ki, Utcát neveznek el Törőcsik Mariról Velemben 2022. November 23. 09:56 hogy a velemi képviselőtestület megszavazta, hogy a színészlegendáról nevezzék el a falu egyik új építésű házakból álló, még névtelen utcáját és már akkor elhatározták, hogy idén tavasszal, halálának második évfordulóján szeretnék felavatni.

Idén februárban Bakos László polgármester lapunknak elmondta, Tavasszal felavatják Velemben a Törőcsik Mari utcát 2023. February 26. 15:49 nyolcvan százalékra ki meri jelenteni, hogy ez sikerülni is fog, majd márciusban már volt fix dátum Ezt a velemi utcát nevezik el Törőcsik Mariról áprilisban 2023. March 27. 11:23 is: április 14. Mi pedig elmentünk Velembe, hogy megnézzük, melyik az a bizonyos utca, ami a Kossuth-nagydíjas művésznő nevét fogja viselni.

Egy ház kész, egy pedig már épül
Mészáros D. Zsolt

A Törőcsik Mari utca egyébként nagyjából egy kilométer távolságra található a Fő utcától. Most még csak egy ház áll az utcában, egy épül és még az út sincs leaszfaltozva, de a helyiek azt mondják, nagyrészt eladták már a telkeket és szépen sorban kezdődnek az építkezések is. Sőt, már az is biztosnak tűnik, hogy hamarosan meglesz a közvilágítás és egy élelmiszerbolt is lesz az utcában.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Kultúra