Ahogy korábban már több
cikkünkben
Ne dobd ki, ments vele életet! – Celldömölknek is lett kupakgyűjtő szíve
2021.
March
19.
15:39
mi is beszámoltunk róla, tele az ország kupakgyűjtőszívekkel, szinte minden nagyobb település gyűjt, de a kisebb városok, sőt falvak közül is sokan állítottak fel olyan fémszíveket, amelyekbe kupakokat lehet dobálni. Ráadásul mindezt a jó cél érdekében teszik, egy-egy beteg vagy árva, félárva kisgyermeknek segítenek a kupakok beváltásából befolyó összeggel. A gesztus tehát minden esetben nemes.
Több szempontból is jól hangzik
Az ötlet is egyszerűnek tűnik: a PET palackos vizek és üdítők fogyasztása miatt ugyanis a legtöbb háztartásban a sok kupak landolna a szemétben. Ráadásul még környezetvédelmi szempontból is hasznos, hogy a műanyag kupakokat különválogatják és újrahasznosítják őket. A kupakgyűjtés tehát egy több szempontból is remek kezdeményezésnek tűnik: erősíti a közösségi összetartozás érzését, csökkenti a környezetszennyezést és segíti a rászoruló gyerekeket.
A kérdés már csak az, hogy mennyi pénzt lehet összegyűjteni kupakokból? A fentebb említett pozitívumok miatt megéri gyűjteni vagy többre mennénk valamilyen más adakozással? A kérdések megválaszolásához beszéltünk Magyarország legnagyobb kupakfelvásárlójával és a Vas megyei kupakgyűjtő szívek kihelyezőivel, tulajdonosaival és üzemeltetőivel is.
Mennyibe kerül egy szív?
Vas megyében legalább hat városban, Szombathelyen, Répcelakon,
Sárváron
Már a sárváriak is gyűjthetik szívecskébe a kupakokat
2021.
May
04.
07:08
, Rábapatyon, Celldömölkön is helyeztek ki kupakgyűjtő szíveket. Valahol egyesületek, máshol magánszemélyek, megint másutt önkormányzatok állták a kupagyűjtőszívek felállításának költségeit.
Nagy a szórás a szívek árai között, és ahol magánemberek vagy vállalkozók fizették ki őket, ott nem is tudtuk kideríteni, hogy mennyibe kerültek. Szombathelyen az Éljen Szombathely! 100 ezer forint + áfából tudta megoldani a kupakgyűjtőszív legyártását (ennek az összegnek a felét egy vállalkozó vállalta), egy másik vidéki önkormányzat pedig 140 ezer forint + áfát fizetett a szívért. Találtunk azonban például olyan nem Vas megyei önkormányzatot, ami 160 ezer forint + áfát fizetett a szívért.
Mennyi kupak fér egy szívbe?
Mivel a Vas megyei településeken felállított szívek más-más gyártónál készültek, ezért a méretük is különböző. A répcelaki szívbe a polgármester elmondása szerint minimum 380 kilogramm kupak fér bele. Nekünk ez első hallásra egy kicsit soknak tűnik, de más meg sem próbálta megbecsülni, hogy mennyi fér a szívekbe, és nekünk sem volt lehetőségük megszámolni, így elfogadjuk a polgármester információját.
Azt azért hozzátesszük, ahogy az alábbi képen is látszik, elég nagy méretbeli különbség van szívek között.
Mennyit ér egy kupak?
Mekkora pénzről van szó?
Magyarország legnagyobb kupakfelvásárló vállalkozása - egy Pest megyei cég - arról számolt be lapunknak, hogy hozzájuk évente körülbelül 200 tonna kupak érkezik, ezért - a mi számításunk szerint - kb. 13 millió forintot fizetnek ki. Ez azonban nem azt jelenti, hogy ennyi kupakokból származó pénzt fordítanának jótékony célra, ugyanis - ahogy a telephelyvezető elmondta - sok magánember viszi be az otthon vagy ismerősi körben gyűjtött kupakjait.
A kupakokból származó pénz tehát továbbra sem tűnik soknak. Kérdés, hogyha kicsiben gondolkodunk, és megnézzük a Vas megyei példákat akkor milyen eredményre jutunk.
Hogyan segítik a kupakok a beteg vagy a rászoruló Vas megyei gyerekeket?
Vas megyében a többség beteg kisgyermekek kezelésére gyűjt. Répcelakon az önkormányzat munkatársai gyűjtik a kupakokat, a család egyik rokona pedig elszállítja őket
Noelnek
Versenyfutás az idővel az SMA-beteg kisfiú, Noel gyógyszeréért?
2021.
May
20.
19:16
. Rábapatyon egy másik beteg gyerek részére, Gombkötő Emilinek hasonlóképpen gyűjtenek a helyi piacon. Innen is, csakúgy, mint Répcelakon, minden héten az egyik, családot ismerő civil elviszi a kupakokat a rászorulóknak. Sárváron is Noel részére gyűjtenek, és itt is a kupakokat szállítják a családhoz, annyi különbséggel, hogy itt az önkormányzat végzi a szállítást és az ürítést is.
Szombathelyen és Celldömölkön igyekeznek még teljesebb segítséget nyújtani a rászoruló családoknak. Ebben a két városban nem a kupakokat viszik a családhoz, hanem majd csak a gyűjtésből befolyó pénzt utalják a rászorulók részére.
Celldömölkön több rászoruló gyereknek gyűjtenek, a Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület üríti a szíveket és raktározza a kupakokat addig, amíg nem gyűlik össze annyi, amennyit érdemes lenne már elszállítani.
Hasonlóképpen tesz a szombathelyi SZOVA is. Ők a Borostyánkő Áruház mellett lévő tárolóban összegyűlt kupakokból befolyt összeggel a Holnap Háza Lakóotthont, a DOMUS melletti gyűjtőből származó összeggel Noelt fogják segíteni.
Látott-e már bármelyik rászoruló család pénzt a kupakokból?
Valószínűleg nem.
Mivel Répcelakon, Sárváron és Rábapatyon a családra bízzák a kupakok beváltását, így ezekben az esetekben a családoktól függ, hogy mikor, hogyan és hova szállítják el a kupakokat. Az általunk megkérdezett családok egyelőre azt várják, hogy összejöjjön annyi kupak, amit már érdemes szállítani.
Szombathelyen és Celldömölkön is hasonlóképp vélekednek, egyelőre azt várják, hogy összejöjjön egy olyan nagyobb mennyiség, amit érdemes a Pest megyei leadóhelyre vinni. Szombathelyen egyelőre 650 kilogramm kupak gyűlt össze, amiért alig 42 ezer forintot fizetne a felvásárló. Ezért pedig nem érdemes a több mint 200 kilométerre lévő telephelyre elvinni a kupakokat. Celldömölkön hasonló okokból szintén várnak.
És akkor jöjjön egy kis matek!
Ha pedig a kupakgyűjtésből a rendkívül drága génterápiás kezelést akarnánk finanszírozni, akkor igazán elkeserítő számokkal találkozhatunk. Hiszen ha 700 milliót, a kezelés árát akarnánk kupakokból összegyűjteni, a Szombathely-Pest megye utat több mint 10 ezerszer kellene megtennie a gavallér fuvarosnak, miközben mindenki más is ingyen dolgozik.
Mindezeket végigszámolva, mi sajnos arra a következtetésre jutottunk, hogy kupakgyűjtéssel jótékonykodni némiképp illúzió.