Celldömölkön nincs fideszes jelölt, Szentgotthárdon és Vasváron sok a független

A nagyobb Vas megyei városok választási előkészületeibe néztünk bele.

A hét elején lezárult a két hetes jelöltállítási időszak, így már végleges az október 13-i önkormányzati választásokon induló jelöltek listája.

A szombathelyi jelölteket már bemutattuk, azt is, hogy milyen sorrendben szerepelnek majd Kisorsolta a szombathelyi választási bizottság, hogy milyen sorrendben legyenek a jelöltek a szavazólapon 2019. September 11. 07:24 a szavazólapokon. Most a Vas megyei nagyobb városokat nézzük meg, néhol lesz meglepetés.

Sárváron két oldal verseng

A megye második legnagyobb városában a Fidesz és egy civil ernyőszervezet, a Híd a Jövőnkért Egyesület indul. A Fidesz a jelenlegi polgármestert, Kondora Istvánt indítja, a Híd a Jövőnkért pedig Németh Zsoltot jelöli.

Listát is ez a két szervezet állított, és jelölteket is. Mind a nyolc választókerületben két-két jelölt néz szembe egymással.

Kőszegen három szervezet lépett színre

Itt is megvan a Fidesz és az ellenzéki erőket tömörítő ernyőszervezet, ami itt a Márky-Zay Péter-féle Mindenki Magyarországa Mozgalom. Arról írtunk már Biztosan új polgármestere lesz Kőszegnek ősszel 2019. July 19. 07:27 , hogy biztosan új polgármestere lesz a városnak, a Fideszben érdekes helycsere történt. A jelenlegi, és több ciklus óta regnáló Huber László most nem indul polgármester-jelöltként, viszont képviselőjelöltként regisztrálták.

Helyére Básthy Béla pályázik a kormánypárt színeiben, ő egyébként pont abban a három ciklusban volt a képviselő-testületben, 2006-tól 2019-ig, amikor Huber László volt a polgármester.

A Mindenki Magyarországa Mozgalom színeiben Rába Kálmán indul, aki a Jobbikból érkezett, jelenleg a megyei közgyűlés tagja. És itt van egy független polgármester-jelölt is, Dr. Tóthné Dolgos Zsanett.

A két, eddig említett szervezet mellett ott van az Összefogás Kőszegért Egyesület is. Hat választókerületben állítottak egyéni jelöltet, és a listájukra is szavazhatnak. Így Kőszegen három szervezet jelöltjeiből válogathatnak a választópolgárok.

Celldömölkön nem találtunk fideszes jelöltet

A Kemenesalja központjában, Celldömölkön két egyesület, azaz az Együtt Celldömölk Városáért Egyesület, és a Cselekvő Összefogással Celldömölkért Egyesület indítja közösen polgármester-jelöltként a jelenleg is és több cikluson át polgármesterként tevékenykedő Fehér Lászlót.

A celldömölki polgármesteri hivatal
Szilágyi József (telefonos fotók)

A harmadik, egyedül induló szervezet az Otthonunkért Közösen Egyesület, az ő polgármester-jelöltjük Sebestyén Krisztián. Képviselőjelöltjeik között több olyan is van, akik öt éve fideszesként indultak a választáson.

Mindkét csoportnak van jelöltje mind a nyolc választókerületben, és állítottak listát is.

Körmend: négy szervezet, három lista

Körmenden érdekesen alakul a helyzet. A várost 2002 óta vezető Fidesz mellett az ellenzéki pártok egy részét a Mindenki Magyarországa Mozgalom tömöríti, külön indul a Jobbik, és ott van még Patonay Imre csapata. Polgármesternek viszont csak ketten jelöltették magukat, Bebes István (Fidesz), és Patonay Imre (független).

A dolog érdekessége, hogy Patonayék minden választókerületben indítanak jelöltet Két halhatatlan körmendi kosaras vív meg egykori csapattársával a körmendi önkormányzati választáson 2019. September 05. 06:38 , de függetlenként, szervezetüket ugyanis nem sikerült időben bejegyeztetniük, így listát nem tudtak állítani.

A Mindenki Magyarországa és a Jobbik viszont nem állított polgármester-jelöltet, így marad a két egykori kosaras, játékos és edző vetélkedése.

Minden szervezet indít egyéni jelölteket, a Fidesznek, a Mindenki Magyarországa Mozgalomnak és a Jobbiknak listája is lesz.

Körmenden mindenképpen érdekes lesz a választási eredmény.

Szentgotthárdon sok a független jelölt

Szentgotthárd a 10 ezer főnél kisebb lélekszámú települések közé tartozik, itt nincsenek választókerületek, úgynevezett egyéni lista alapján választják meg a képviselőket. A képviselőjelölteket egy listára teszik fel, és ebből a listából választhat ki a választópolgár maximum nyolc jelöltet, a képviselő-testület nyolc főből áll.

A szentgotthárdi városháza a templommal
Mészáros Zsolt

A legnyugatibb város azért is érdekes, mert itt 2014-ben csak egyetlen polgármester-jelölt indult, az akkor már négy éve polgármester Huszár Gábor. Így ő most fejezi be a második ciklusát, és a Fidesz jelöltjeként indul újra.

De most van kihívója, a Közösen Szentgotthárdért Egyesület Bartakovics Andreát indítja polgármester-jelöltként. A szervezet egyébként hat képviselőjelöltet állított, a Fidesz nyolcat. És Szentgotthárdon van kilenc független jelölt is, akik mögött nem áll sem párt, sem más szervezet.

Így a szentgotthárdiaknak összesen 23 képviselőjelöltből kell nyolcat kiválasztaniuk október 23-án.


Vasváron is sok civil indul

Vasváron is az egyéni listás módszer működik, de az idén mintha nagyobb lenne a polgári aktivitás. Öt évvel ezelőtt a Fidesz jelöltjei a hat képviselői helyből négyet vittek el, és ők adták a polgármestert is, mellettük két független képviselő szerzett mandátumot.

Most viszont egy civil szervezet, a Krónikások is jelöltette magát. Van polgármester-jelöltjük Somlósi-Kovács Adrián személyében, hat képviselőjelöltet is indítottak. A Fidesz szintén hatot, polgármester-jelöltjük a jelenlegi városvezető, Tóth Balázs.

Vasváron is sok, egészen pontosan öt független képviselőjelölt van, és van egy független polgármester-jelölt is, Gyöngyösi Zsuzsanna személyében.

A vasváriak így három polgármester-jelölt és 17 képviselőjelölt közül választhatnak október 13-án.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Önkormányzati választás 2019