A véradás tiszteletreméltó gesztus 
Végre valami, amiből Magyarország jól vizsgázik Európában 2013. November 08. 17:48 . Igen ám, de az a fránya tű mégis csak az ember karjába fúródik és a pokol minden kínját idézi meg. Ez az, ami miatt a véradás a legnagyobb dilemmát okozza: adni vagy nem adni? Persze ha az ember elé tolják a lehetőséget, nehezen mond nemet, hiszen ő is kerülhet olyan helyzetbe, hogy neki lesz szüksége az életmentő testnedvre.
Péntek délelőtt váradást szervezett a Szombathely Televízió a helyi sajtómunkásoknak. Az eseményen a házigazdákon kívül a Vas Népe, az alon.hu és a Nyugat.hu / Nyugat Rádió képviselte magát. A para nem csak nekünk okozott feszültséget. Arról nem is beszélve. Hogy amíg az alonos fiúk büszkén vallották be, hogy 1962-ben már adtak vért, addig mi a kezdők izgalmával vetettük bele magunkat a kérdőív sűrűjébe. Ikszeltük bőszen a NEM rubrikákat a betegségeknél, és húztunk IGENT az adatok közlésének hozzájárulásához.
Kedvesen tájékoztattak minket a fehérköpenyes vöröskeresztesek, hogy miként történik ez az egész, majd a doktornő rutinvizsgálat után - ami a második lépcsőfok a kérdőív után - megállapította, hogy alkalmasak vagyunk. Ezután már csak egyvalami volt hátra: az a bizonyos tű, ami a legtöbb embert visszatartja attól, hogy a legalapvetőbb műtéti segítséget, folyékony szövetét, vagyis vérét adja embertársainak.
Eláruljuk: cseppet sem fájt. Hogy ezt a tűt a vénába helyező hölgy rutinja, a mi magas fájdalomtűrő küszöbünk vagy a mikulásnapi varázslat okozta-e, rejtély. Mindenesetre dolgunk végeztével egy nagyon érdekes (meg)érzés kerített a hatalmába: az, hogy vért adni máskor is fogunk.
