Nem a szegények boltja
Szombathelyen, a Széchenyi utcában érdeklődtünk elsőként, ám megtudtuk, hogy a megyei vezetőt a Thököly úton találjuk. Udvariasan hárítja el érdeklődésünket, de annyit elérünk, hogy egy papírt kapunk, rajta telefonszámmal. Helyben nem nyilatkozhatnak – magyar világ – Budapest az információk forrása.
Így a fővárosi illetékest kérdeztük arról, mi van Szombathelyen. Mondja: a magyart zaciilag nem nagyon érintette a politikusi huzavona, a gazdasági válság, a forgalmon semmi nem érződik, mert nem az utcán kéregető ember tér be zálogosítani. Neki nincs mit, protézist nem vesznek be, hogy extrém példával éljek – hallatszik a telefonból -, aranylánca meg nincs mindenkinek. A zaci megmaradt a kicsit módosabbak üzletének, ők viszik oda dolgaikat, ha szorul a hurok.
Következésképp a forgalom sem növekedett az utóbbi időben - mondják a fővárosból, és magunk is ezt láttuk Szombathelyen. A Thököly úton nem kígyóztak sorok, sőt, senki nem volt az üzletben rajtunk kívül. Az üvegablakok mögött, akár egy bankban, árván ücsörögtek a becsüsök.
Van, aki odaadja
A kevésbé tehetősek viszont tényleg odaadják az utolsó családi aranyat is, és ők azok, akik ki sem váltják. Belőlük sok van, de ez nem számít újdonságnak ebben a szakmában. A szakember szerint mindig létezett ez a réteg. Ők bátrabbak, odaállnak, és adják, amilyük van, abban a tudatban, hogy soha nem látják vissza az elpasszolt holmit. Ezek vásárolhatók meg a Széchenyi utcában.
De az soha nem derül ki, hogy feledékenységből marad a zálogban a holmi, vagy tényleg nem futotta a kiváltására. Mindenesetre széles a skála. Az ember a kirakathoz tapad, mint valami giccses amerikai filmben, s látja az ékszereket, a festményeket, mindent, ami valaha egy lakásban a viszonylagos jómódról tanúskodott, és most arra vár, hogy más tulajdonába kerüljön. De nem nagyon kerül. Mint fővárosi informátorunk mondja, értékesítéseik is stagnálnak. Persze miért lenne kivétel a zaci?
Nincs világvége
A mindenelveszett hangulat ősszel tört ki a magyaron, de akkor is csak annyi derült ki, hogy zálogosítani csak az tud, akinek van mit. Vannak milliós tételek, később kiváltandó, és vannak a szerencsétlenebb sorsúak értéktelen vackaikkal. Ezek pedig a zálogházban sem érnek semmit.
A nyolcvanezres óra értéktelen, ha nincsen benne arany. Nem veszik be. Jönnek ide régi, ezért értékesnek hitt festményekkel, de ha nem jegyzett a művész, máris lehet vele sarkon fordulni. Az az idő azonban már elmúlt, amikor tél után molytalanításra hagyták itt a bundát, hogy ősszel vigyék.
Az elmúlt két évtizedben – a szakértő szerint – kialakult az országban egy nagyon gazdag, nagyon hűvös réteg. Ők végleg elfelejthették a zálogház intézményét. Bundáikat nem itt tárolják nyaranta, az ékszert magukon hordják, festményeik pedig otthon lógnak a falon. Ez már más világ.
Ál-gazdagok
Pedig két évvel ezelőtt úgy tűnt, növekszik a zálogházak forgalma, ergo, a kapuban az elszegényedés – mondja informátorunk. De a forgalom visszaesett, az elszegényedés nem jött, vagy nem látszott. Nem állhatom meg, hogy ne idézzek egy két év előtti történetet – hallatszik a telefonból.
Az ismert tévés húszmilliós karórájával bizonyította a becsüs, hogy a zaci nem a szegényekről szól. Betért a celeb a zaciba, letette kincsét az asztalra, és várt. Tizenöt – mondta a becsüs. - Rendben – válaszolt a sztárocska. Hogy kiváltotta-e? Nem tudható.
