Címlapon rovat
1
A helyzet fokozódik: Kiskunhalason hamarosan megnyithatják a mobil járványkórházat, Győrben leállhat a betegfelvétel
A szakemberhiány a legégetőbb.
Újra lesznek katonák a huszárlaktanyában, közgyűlés volt és megjött az ősz – kell több egy hétre?
Közben járvány is van, egyfolytában kampány is, szép az élet.
3
Így néz ki most a Somlói vár, melyet egykor nagy hadvezérek birtokoltak
A rom még mindig erőt sugároz, pedig mára szinte csak a váza maradt meg.
59
Ez is eljött: Dúró Dóra könyvet darált
Szerinte meseország nem az aberráltaké: az időseket, fogyatékkal élőket, romákat is aberráltaknak nyilvánította.
11
A „szabad pálinkafőzés” évfordulóját ünnepelte Orbán
A kormánypártokat – így közvetve magát is - dicsérte Orbán Viktor amiatt, hogy 10 évvel ezelőtt a hatalomra jutás utáni egyik első intézkedésben szabaddá tették a pálinkafőzést Magyarországon.
6
Bajnai megszólalt: "Kényelmetlen helyzetben találtam magam"
A volt miniszterelnök Facebook-oldalán reagált arra a sajtóhírre, miszerint visszatér a politikába, méghozzá a Momentum színeiben.
10
Kuncze Gábor koronavírussal fekszik az intenzíven
Feleségével együtt betegedett meg, de azt üzeni, hamarosan rendben lesznek.
7
Meghalt az idős sofőr a Ság-hegy közelében - Frissítve
Hiába érkezett mentőhelikopter a helyszínre, az életét már nem lehetett megmenteni.
Multivitaminok helyett – A három legjobb mód, hogy formába hozzuk az immunrendszerünket
Az USA járványügyi vezetőjének javaslatait talán érdemes megfontolni. Egyszerűen és olcsón megvalósíthatók.
Sajnos, már csak a szokásos: 937 új fertőzött és hat halott vasárnapra
Vas megyében is negyvennel nőtt egy nap alatt a fertőzöttek száma.
1
Nocsak: Bécs 100 euróig átvállalja az elromlott háztartási eszközök javítási költségét
Az elromlott háztartási eszközök újrafelhasználása érdekében Bécs városa átvállalja az osztrák fővárosban lakók eszközei javítási költségének felét, maximum 100 eurót (36 500 forintot).
47
278 millió forintba került tavaly a Haladás-stadion és sportcsarnok üzemeltetése
Az üzleti terv szint modellváltásra van szükség.
3
Az oldalablakon másztak ki az árokba borult autóból
Pedig meg is sérültek a balesetben. A mentők könnyű sérüléssel szállították kórházba a járműben utazókat.