Galéria rovat
Valami közeledni látszik? - Hűvös szelek fújtak a szombathelyi ünnepen
A vasi megyeszékhelyen március 15. hagyományosan a tavasz, a bizakodás és szabadság ünnepe. Az idén más volt a hangulat.
Így fürdőztek nagyszüleink Szombathelyen a Perintben
A népfürdőn készült képek megidézik a boldog békeidőket.
Vas megyei tiszások is vannak a párt március 15-i tüntetésén
Többen közülük délelőtt demonstráltak a Nemzeti Múzeumnál is.
A Zsivány zenebona társaság vezetésével járták végig a falut a Vőlegény beszerzéséhez
Farsangfarki rönkhúzás volt Táplánszentkereszten.
Szalagot kaptak, de az érettségi után sem kell elbúcsúzniuk iskolájuktól a szombathelyi Szent-Györgyi technikum végzőseinek
A három osztály 86 diákja a következő tanévben szakmai csoportokban folytatja tanulmányait.
1
Szombathelyen már az orvosi kamara óriásplakátján is rohad az egészségügy
Az állami hirdetéseket idéző kék háttér, egy rozsdás tábla és egy sommás üzenet, avagy egy nagy plakát Szombathely bevezetőútján.
Laza tíz kilométeres séta a soproni Lővérekben, közben egy pillantás a Károly-kilátóból
Téli túraajánlat a Szombathely-Sopron-tengely jegyében.
Vereséggel kezdett a Tibyt elvesztő Falco a legjobb 16-ban
Három negyeden keresztül tartotta a lépést a cseh bajnokkal a Szombathely, de a negyedik negyedben hamar eldőlt a meccs.
Nem mindennapi látvány - Püspök vezényelt a Szombathelyi Ifjúsági Fúvószenekar koncertjén
Az apácák, rendőrök, törpök, tengerészek pedig jót zenéltek.
Rubint Réka és Katus Attila is megizzasztotta a szombathelyieket a vasárnapi Fitt-Mixen
De nemcsak az erős, pörgős edzések, hanem a meditatív pillanatok is belefértek a programba.
1
Így vált a földdel egyenlővé Csepreg egyik legszebb műemléke, az Eperjesy-villa
A villa abban a parkban állt, ahol a Nádasdyak egykori kastélya található. A kínai tulajdonos szállodát álmodott a kastélyba.
15
Kitört az ablaka a bezárt szombathelyi szállodának, ha bekukucskálunk, feltárul a mesevilág
Időutazós peepshow a belvárosban.
A januári tavaszban is szép volt a szentgotthárdi Hársas-tó
Sétáltunk egyet a közel negyvenéves mesterséges tó partján.
„Szinte a magyar kultúra napján született, amit egész életében szolgált” - A 90 éve fiatal Benke Évát köszöntötték
A tanárnő nemcsak műveltségével, személyiségével, de stílusával, nőiességével is hatott tanítványaira, a városra.
Megkapták a szalagjaikat a szombathelyi Hefele végzősei
Hatvan diák végez az idén a Hefele Menyhért Szakképző iskolában.