Hírek rovat
3
Cáfolta az EMMI Orbán Viktort
Orbán Viktor pénteken azt mondta, hogy az oltóponton közlik az emberekkel, hogy épp milyen vakcinát tudnak adni nekik, és aki nem fogadja el a neki felkínált oltóanyagot, „az elmegy a sor végére”.
Kásler is megszólalt a nyitásról
Az erőforrás-miniszter megfontoltságot ígér, jelezve, a megfelelő védettségre és a kedvező számokra egyaránt szükség lesz.
1
Oltási fejpénzt javasol a háziorvosoknak az MSZP
Illetve túlórapénzt az oltópontokon dolgozóknak. Más országokban már van erre példa.
Renault sodródott szántóföldre - hárman megsérültek Felsőcsatár közelében
Narda irányába tartott egy Renault személyautó szombaton délután, amikor egy jobbra ívelő kanyar után a sofőr elvesztette az uralmát a járműve felett.
7
Orbán veje nemzeti anyatehéntartásra kapott támogatást
„Termeléshez kötött anyatehén támogatás” címén 3,7 millió forint uniós forrás jutott Tiborcz Istvánhoz.
2
Részletekben kapják meg a tanárok a bruttó 500 ezer forintot
Decemberben 400 hátrányos helyzetű település tízezer pedagógusa kapta meg az összeg egy részét, 300 ezer forintot.
Nocsak: Szijjártó szót emelt az ingázókért
Felhívta osztrák kollégáját és jövő héten is folytatódik az egyeztetés.
Árokba csúszott egy autó a Narda és Felsőcsatár közötti úton
A balesethez a szombathelyi hivatásos, valamint a vaskeresztesi és a nardai önkéntes tűzoltók érkeztek ki.
Drámaira fordult a járványhelyzet Észak-Olaszországban, még a települések között is tilos lesz közlekedni
Három hétre ismét vörös zóna, vagyis karantén alá helyezett terület lesz az észak-olaszországi Alto Adige a koronavírus-járvány miatt - jelentette be a tartomány, valamint Bolzano kormányzója, Arno Kompatscher pénteken, miközben az ország többi részén további enyhítésre készülnek.
Idén rendhagyó Farsangfarka lesz Kőszegen
Elmarad az őrületes jelmezes felvonulás, de lesz helyette valami más.
Indoklás nélkül lemondott a Nemzeti Választási Bizottság elnöke
Rádi Péter lemondását a szervezet közleménye adta hírül.
"Mentőre vár" - Új tájékoztató felirat a BKK buszain, veszélyhelyzet esetén
Átlagosan naponta 2-3 utashoz kell mentőt hívni a BKK járatain. Ezután tájékoztató felirat jelzi, melyik járműhöz riasztottáka mentőket, ami az elsősegélynyújtóknak is jelzésértékű.
4
Nincs lacafaca, napokon belül oltanak a Szputnyik V-vel
Az OGYÉI főigazgatója beszélt erről szombat reggel, Szentiványi Mátyás nyomatékosította: a Szputnyik V biztonságos és hatékony.
Ez sem reményteli: 1561 új fertőzöttet találtak mára és meghalt 86 beteg
13.000 fölött a halottak száma.
Megérkezett az AstraZeneca első szállítmánya Magyarországra
Az első szállítmánnyal 40 800, március végéig összesen több százezer AstraZeneca vakcina érkezik hazánkba.