Közélet rovat
3
A KDNP tagok erkölcsi moratóriuma
Kinek zsák krumplit kínálnak, hogy pofán köpje magát, kinek meg azt, hogy pár hónapig még lesz fedél a feje fölött. Aztán az özönvíz.
Közel 300 millióból fejlesztenek három szombathelyi óvodát
A felújítás alatt nem zárnak be az óvodák, még a csendes pihenőre is figyelnek a kivitelezők.
3
Újabb leépítés a szentgotthárdi Opel-gyárban, november végén eldől a gyár sorsa
Nagy-Britanniában 400 munkahelyet szüntet meg az Opel.
8
Kilenc hónapja tart a nyomozás a volt körmendi alpolgármester pedofíliagyanús ügyében
Továbbra is kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoznak.
2
Nincs helyi járat, így parkoló lett Kőszegen a régi buszöbölből
25 parkolóval lett több a napokban a városban.
4
Szobrot állítanának Torgyán Józsefnek
A helyszín még kérdéses, lehet a Somogy megyei Csokonyavisontán és Budapesten is.
4
Feljelentette Soros Györgyöt, a rendőrök azt kérdezték, mire alapozza a feljelentést
Pedig a Fidesz már szinte mindennel megvádolta az idős üzletembert.
Már égnek a gyertyák Szombathely ismert embereinek síremlékein is
Tettünk egy sétát a Jáki úti temetőben.
Halottaikra emlékeztek a vasi rendőrök
Tizennégy hősi halott és a tizenhat szolgálati halott emlékhelyénél tisztelegtek.
10
Újabb bírósági ítélet igazolja, hogy a közmédia is hazudott a Czeglédy-ügyről
Az M1-en is valótlanul állították, hogy több mint ezer diákot károsított meg a szombathelyi képviselő.
6
Egy év alatt 70 milliárddal nőtt Mészáros Lőrinc vagyona
Csak az idén 82 új vállalkozást alapított Felcsút gazdasági zsenije.
4
Hende Csaba elméletben nagyon kiállt a sajtó objektivitása mellett
Mint mondja: ”...legalább törekedjenek arra, hogy a dolgokat a maguk sokszínűségükben mutassák be...” Kár, hogy a Fideszben nem tudja az akaratát érvényesíteni.
11
Megszűnik az érszűkület a Saághy utcában, összekötik a Körmendi és a Jáki utat
Négy új utat építenek Szombathelyen, de elvetik a bérlakás-programot.
6
Koczka Tibor: Nem vagyok az a tipikus politikus, ha ebben ki tudunk egyezni
Mielőtt szombathelyi alpolgármester lett évtizedeken át újságíró-szerkesztőként dolgozott. Ezért is érdekelt bennünket: Mi a véleménye a helyi média beszűküléséről? Az új stadion körüli ügyekről?
Pofán vágott Fidelitas-igazgató
Ha nem tetszik a delikvens képe, odaballagunk hozzá, lecsűrünk neki egy maflást, és helyre is áll a világ megborult rendje, mint Pécsen mondjuk.
3
Látta már az új szombathelyi város címert?
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt passzivistái még a polgármesternek is elküldték, hátha annyira megtetszik neki, hogy lecseréli a mostanit. Válasz azonban nem jött.:(
Stagnál az MSZP támogatottsága és alacsony a rájuk szavazók eltökéltsége
A nem kormánypárti szavazók háromnegyede viszont egy baloldali összefogásra szavazna.
6
Orbán Viktor, mint valami eltévedt és megzakkant UFO, ott imbolyog fasizmus és nácizmus között
Addig-addig, míg végleg alá nem hullik a mocsokba - írja Rezeda blogjában.