Kultúra rovat
3
A k2 Színház művészei szerint Dér András valótlanságot állított szombathelyi színházigazgatói pályázatában
Ennek kiszivárgása okozhatta Dér visszalépését.
25
Nagyon sokan vonultak Jordán Tamásért a szombathelyi városháza elé
Azt szeretnék, hogy tovább folytathassa munkáját a Weöres Sándor Színház alapító igazgatója.
A régen rettegett nyócker lehet Budapest új bulinegyede
Legalábbis Hámori Icsi, a fővárosi szórakozóhelyek díjkiosztó ünnepélyének, a Budapest Nightlife-nak az alapítója szerint. Interjú.
Enyedi Ildikó: "A vágóhídon könnyen állat lesz az emberből"
Enyedi Ildikó, az Arany Medvét nyert rendező már egy újabb, a húszas években játszódó, nagy költségvetésű filmen dolgozik és ezerrel drukkol Jordán Tamásnak.
7
Szombathelyi civil szervezetek állnak ki Jordán Tamás színházigazgató mellett és megvan a 9700 like is
A helyzet pikantériája, hogy az egyik civil szervezet oszlopos tagja már Jordán meghallgatása ellen szavazott képviselőként.
10
Már csütörtökön érvénytelenné nyilváníthatják a WSSZ igazgatói pályázatát
A kulturális ügyeket tárgyaló szombathelyi bizottság tegnap megszavazta, ha a közgyűlés is ezt támogatja, akkor új pályázatot fognak kiírni.
1
Az Oscar-díjas Deák Kristófnak bizony vannak szombathelyi gyökerei
Érdekességet találtunk a neten, a Mindenki rendezőjének édesanyja szombathelyi születésű, a '80-as évek ismert énekesnője volt, fia születése után hagyott fel karrierjével.
8
A szakmának igenis van véleménye! Megint kapott egy levelet Puskás Tivadar
Közben Dés László és Geszti Péter is küldött egy dalt Jordán Tamásnak.
Kis vasi kincsek: Woditzer Judit síremléke a kőszegi Szent Imre templom falánál
A síremléket Woditzer József kalaposmester állíttatta feleségének.
1
Elemzésünk és listánk az idei Oscar-díjakról
Minden idők egyik legbátrabb, legminőségibb listáját állította össze az Amerikai Filmakadémia.
Deák Kristóf alkotása kapta a legjobb rövidfilmnek járó Oscar-díjat
Két év alatt két magyar Oscar-díj.
A Nemzet Színészei is Jordán Tamást támogatják
A művésznő pénteken videoüzenetben jelentette be, hogy a levelet eljuttatta Szombathely polgármesteréhez.
Magyar rövidfilmért is szoríthatunk a ma éjszakai Oscar-díj átadón, itt meg is nézheti
Deák Kristóf Mindenki című kisfilmje is a jelöltek között van. I
3
A budapesti Örkény és a székesfehérvári Vörösmarty Színház is Jordán Tamást támogatja
A szombathelyi önkormányzatnak írt levelüket a Jordán újraválasztásáért alakult Facebook-csoport közölte.
4
A Petőfi Rádión szóló magyar zenék csak egy alternatív valóság
Az elmúlt héten rászántam egy fél napot, hogy meghallgassam, milyen a hazai popfelhozatal egy menekültezés és egy jobbanteljesít-hazugság között a legkönnyedebb hangvételű kormányrádióban.