Koczka Tibor polgármester-jelöltségét támogatja a Pro Savaria

Koczka Tibort támogatja Molnár Miklós, Szombathely alpolgármestere, aki a Pro Savaria színeiben jutott a közgyűlésbe már több alkalommal is.

Mivel a Koczka Tibor által megnevezett értékekkel és célokkal, a polgári jobboldali szemléletmóddal a Pro Savaria Egyesület teljes mértékben egyetért, és nemrég be is jelentette Koczka Tibor, Szombathely fideszes alpolgármestere polgármester-jelöltként indul pártja és az ellenzék jelöltjei ellen 2019. August 06. 10:46 , hogy polgármester-jelöltként indul a választásokon, ezért őt támogatja az egyesület.

Röviden ez volt a lényege Molnár Miklós sajtótájékoztatójának, amit a Pannónia étterem emeleti kistermében tartott. Mint mondta, a helyszín is jelképes, Szombathely egyik legrégebbi épületéről van szó, aminek önmagában is polgári jellege van.

Szilágyi József (telefonos fotó)

Molnár kifejtette, hogy a Pro Savaria 2002-es megalakulásánál is polgári jobbközép értékeket nevezett meg, és ezeket azóta is következetesen képviseli. Ez a józan ész, a következetesség, a szakértelem, a nyugalom politikája.

Molnár hasonló szavakat használt, mint nemrég Koczka Koczka Tibor, Szombathely fideszes alpolgármestere polgármester-jelöltként indul pártja és az ellenzék jelöltjei ellen 2019. August 06. 10:46 , amikor azt mondta, a városnak városvezetőkre, nem pártirányításra, és nem helytartókra van szüksége.

Megkérdeztük, mi a véleménye Marton Zsolt volt fideszes alpolgármester posztjáról Marton Zsolt is elindulna a Fidesz jelöltjével szemben az önkormányzati választáson 2019. August 02. 09:43 , aki azt írta, ha a Pro Savaria önálló polgármester-jelöltet állít, és a jelölt Molnár Miklós lesz, akkor ő is beáll az egyesület mögé. Molnár kijelentette, ő úgy értelmezte Marton írását, hogy a jelenlegi helyzet nem zárja ki Marton indulását.

Szilágyi József (telefonos fotó)

Molnár megjegyezte, hogy a következő hetekben közlik a választással kapcsolatos híreiket, egyébként mind a 14 választókerületben indítanak képviselőjelöltet, akiket már ki is választottak.

Újabb kérdésünkre Molnár azt is kifejtette, ha lesz rá igény, akkor az idén is megszervezik a jelöltek közti vitasorozatot, hiszen az értelmes politikai vita is a polgári értékek között van.

Szombathelynek jelenleg három ismert polgármesterjelöltje van. A Fidesz Balázsy Pétert, az Éljen Szombathely választási szövetség Nemény Andrást indítja, és mostantól Koczka Tibor a harmadik, függetlenként.

Szombathelynek egyébként biztosan új polgármestere lesz ősztől, hiszen a jelenlegi polgármestert, Puskás Tivadart nem indítja a Fidesz.

Információink szerint a szombathelyi Jobbik pár nap múlva áll ki a sajtó elé, hogy beszámoljanak a politikai folytatásról.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Önkormányzati választás 2019