Választási csalást gyanítanak az ellenzéki pártok, a szavazatok újraszámlálását kezdeményezik

Rengeteg gyanús történet és dokumentum kering a Facebookon is.

Az MSZP, a Jobbik, a DK és várhatóan az LMP is a Nemzeti Választási Irodához fordul, mert kétségesnek tartják, hogy a választás lebonyolítása és az eredmények közlése tiszta volt - írja az Index.

Gyurcsány már hétfőn csalásról beszélt

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke már hétfőn este azt mondta az ATV-ben, hogy nagyon sok megmagyarázhatatlan eset történt a választás napján, kezdve a választási szoftver elromlásától azon át, hogy a végső részvételi arány kisebb lett, mint a fél órával korábbi adat, egészen odáig, hogy az urnazárást követően 3 órán keresztül nincs semmilyen eredmény.

Gyurcsány szerint azért lehet megalapozott a csalás gyanúja, mert az volt az erős benyomásuk, hogy a Fidesz jelentősen veszített a korábbi támogatottságából, ennek ellenére a hivatalos adatok szerint még jóval több szavazatot is nyertek, mint négy évvel ezelőtt. Hozzátette,

ez lehet az első olyan választás, melynek a végeredményét a demokratikus sokaság nem fogja elfogadni.

A Jobbik közleményt adott ki, amiben többek között ezt írták:

A voksolási folyamat során több tisztázatlan eset történt: elromlott választási szoftver, kérdéses módon hullámzó részvételi arány, az átjelentkezők voksainak ellenőrzésével kapcsolatos visszás körülmények, az ellenzéki szavazatok feltételezhető „kreatív könyvelése” (példának okáért Budapest 2-es választókerületének 4. szavazókörében a Jobbikra a jegyzőkönyv alapján leadott listás szavazatokat a Netpárt neve mellé kerültek elszámolásra) rendszerszintű hibák és visszaélés gyanúját vethetik fel.

Az MSZP a dokumentumokba és jegyzőkönyvebe akar belenézni

Az MSZP is közleményt adott ki, amiben bejelentik, hogy a választások tisztaságával kapcsolatban felmerült kételyek miatt a Nemzeti Választási Irodához és a Nemzeti Választási Bizottsághoz fordulnak.

A választás napján az Nemzeti Választási Iroda informatikai rendszerében tapasztalt problémák feltárása érdekében az MSZP kedden hivatalosan az iroda vezetőihez fordult. Azt kérjük, hogy fogadják szakértőinket, részükre biztosítsanak betekintést a választás napján keletkezett dokumentumokba, és adjanak részletes tájékoztatás a vasárnap meghozott döntésekről. Az NVB delegáltunkon keresztül pedig az összes szavazóköri jegyzőkönyv elektronikus (scannelt) dokumentumainak megküldését kérjük. A vizsgálatunk eredményéről a nyilvánosságot tájékoztatjuk

- írják.

Az LMP teljes újraszámlálást akar

Dőlnek az LMP-hez a panaszok, amelyek megkérdőjelezik a választás tisztaságát. Jogsértésekre utaló jeleket is tapasztalunk, ezért azon dolgozunk, hogy feltárjuk, mi áll ezek hátterében

– mondta a Szél Bernadett az LMP másik társelnökével, Hadházy Ákossal közösen tartott kedd délutáni sajtótájékoztatóján.

Hadházy hozzátette:

a számtalan választási csalás és a választók körében tapasztalható egyértelmű bizalmatlanság miatt nem lesz elkerülhető az a kormány, a választási iroda részéről, hogy a szavazatok teljes körű újraszámlálását elvégezze

.

Sok történet kering a Facebookon

Eközben rengeteg, csalásról szóló történet osztanak meg a szavazatszámláló és választási bizottságok tagjai a Facebookon, ami azért is érdekes, mert a nevüket is adják hozzá. Igaz, voltak, akik később letörölték a posztokat, mert a Fidesz-hívek gyalázkodva támadták őket.

Ez a post már nincs fent a Facebookon

Krisztina Lukácsi

ARRA KÉREK MINDENKIT, HOGY AKI HASONLÓT TAPASZTALAT AZT JELEZZE NEKEM a LUKACSI_PONT_KRISZTI_PONT_MAIL_KUKAC_GMAIL_PONT_COM-ON! Szavazatszámláló bizottsági tag voltam Érden. Minden rendben zajlott, rengetegen jöttek...

Az Index arról ír, hogy több választókerületben lenullázódtak az ellenzék szavazatai, ezt a Pécsi Stop is megerősítette. Szintén az Index írja, hogy volt olyan szavazókör, ahol az összes listás szavazat érvénytelen lett, amit nem a Fideszre adtak le.

Természetesen figyelemmel kísérjük a fejleményeket.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Választás 2018