Az ígérték, hogy a parlamentbe jutnak, nem sikerült.
A Momentum Mozgalom közleménye
A mai napon a Momentum megtartotta a választás utáni első küldöttgyűlését. Mivel az elnökség azt vállalta, hogy bejuttatja a pártot a parlamentbe, de ez nem sikerült, a küldöttek nem fogadták el az elnökség beszámolóját. Az elnökség ennek következményeként vállalta a saját felelősségét és ígéretéhez híven testületileg lemondott tisztségéről.
A Momentum lemondott elnöksége
Forrás: Momentum
A Momentum elnökségének tisztújítására nyár elején kerül sor. A tisztújításon a leköszönő elnökségi tagok újból megmérettethetik magukat. Az új elnökség felállásáig a pártot változatlan politikai irány mentén az igazgatóság vezeti.
Ennek a kampánynak rengeteg tanulsága volt - vezetőségünk a Momentumtól elvárható értékeknek megfelelően döntött.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!