Elmúlt húshagyó, hamvazószerdával pedig megkezdődött a húsvétvasárnapig
terjedő, Jézus negyven napi böjtölésének, majd kínszenvedésének emlékezetére
szentelt negyvennapos időszak, kisebb egységeivel; heteivel, vasárnapjaival.
Megkezdődött a böjt a húsvéti előkészület, a belső megtisztulás, az önmegtagadó
élet, a bűnbánat ideje. Az ünnepkör kezdetét jelző virágvasárnapon ünnepli az
egyház Jézusnak szamárháton való jeruzsálemi bevonulását. A római katolikus
egyházban az ünnepkört zárja fehérvasárnap, amelynek a népi hagyomány megőrizte
szokása a testvérré fogadás, a lelki rokonság átlelkesítése. A két vasárnap közé
ékelődő Húsvét a keresztények számára a "pathosz" a szenvedés és a feltámadás,
az "anasztázis". Ebben a szakrális időszakban ott volt (és sokhelyütt még
ma is ott van) a népi hagyományban a természet megújulásának, az élet
feltámadásának apokrif szertartása, profán zsoltára is.
Eddig alig esett szó arról, hogy a parlamenti választás két szakasza
virágvasárnapra és fehérvasárnapra, húsvéti ünnepkör, a szakrális, és profán
ünnep gyönyörű együttesének két jeles napjára esik. Így hát, állítólag átgondolt
döntéssel, most is, rá fog telepedni erre is a politika. Csak azért, hogy a
kampány rövid legyen, s mi a nép valahogy kibírjuk idegekkel és türelemmel.
Minden politikai erő hallgat, nem emel kifogást az ünnep tönkretétele miatt.
Senki (sem hívő, sem ateista, sem a hagyomány, a tradíció tiszteletben tartását
fontosnak tartó polgár) sem óvja, inti méltóságra politikus társait. Mindent
csend (vagy inkább zaj és kardcsörtetés!?) vesz körül.
Vége a farsangnak, a mássá válás, a tobzódás, a vidámság időszakának, amelyben
teljes gőzzel megindult a választási kampány. És micsoda mássá válás történt! Az
elmúlt időszakban, jobbról és balról az ígéret földjét felrajzoló hataloméhes
jelöltek dance macabr-ja indult el, mely egyre fokozza tempóját, belerángatva
bennünket is ebbe a politikai táncpestisbe, ahol majd ismét gyűlölünk, egymásra
köpünk, egymásra lövöldözünk, lelkiekben gyilkoljuk egymást, mint ahogy azt 2005
ádventjén is tettük.
Már most látszik, hogy nem fog a választás a húsvéti ünnep rendjébe simuló,
méltósággal teli politikai eseménnyé válni, amikor egy nép méltósággal, együtt,
lelki rokonságban, négyévenkénti ciklusban, ünnepélyesen cseréli le vagy újítja
meg arra érdemes képviselőit. Pedig milyen szép lehetne: természet
megújulásának, a megváltó születésének, ciklikus rendjében ott a nép és nemzet
aktivitásának megújulása!
Legalább mi (a minden áron és minden eszközzel meggyőzni kívánt polgárok)
vigyázzunk, és mindenek ellenére tegyük ezt a Húsvétot a "pathosz" a szenvedés
helyett az "anasztázis" a politikusok nélküli feltámadásunk ünnepévé, amikor az
emberiségért szenvedő és feltámadó Krisztusé, a megújuló természeté az ünnep, s
nem a "politika Krisztusaié" (idézet Berlusconitól). Vigyázzunk, hogy később
majd ne kelljen gyászszalagot tennünk, amelyre ez kell írnunk: "Mint oldott
kéve, széthull nemzetünk!"
2006. év hamvazószerdája
Antal László
